Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-54

Az országgyűlés felsőházának 54. ülése róna tanán alapszik. A király és a nemzet együtt

t gyakorolják az államhatalmat minden államhatalmi ágaaalttbain. A törvényhozó hatalomban: az államfő és a törvényhozó testület, a parlament; a végrehajtóhatalomban: a végrehajtó hatalom központi szerve, a kormány és a helyi önkormányzatok, a municipális tagozatok. Már most a törvényhozó szerven belül a törvényhozó testület megint két kamarára oszlik, hogy a törvényhozói szerv működésének egyensúlyozottsága bizto sítya legyen. Ha egykamarából áll az országgyűlés, akkor az a veszély fenyegethet, hogy bár a formai jog szempontjából mindent meg .tehet az alsóház, mert hiszen szuverenitása korlátlan, azonban ez a hatalom mégis bizonyos túlzásba, bizonyos önkényeskedésbe mehet, ezért kell egy második házat, második kamarát létesíteni, amely kiegyensúlyozza, ha úgy tetszik egy kicsit . gyengíti az alsóháznak ezt az abszolút hatalmát, amint a francia írók mondják a saját szenátusukról, az egy: »élément pondérateur du parlement«. És ha végignézünk a külföldi államokban, megállapíthatjuk, hogy valóban az államoknaknagy zöme mind úgy alkotja meg a felsőházát, hogy az szervezetében eltér az alsóház szervezetétől. Nem elégszenek meg a törvényhozások azzal, hogy csak azt az eltérést adják meg- a felsőház szervezetének, hogy a szenátorok mandátuma hosszabb, vagy a választókerület nagyobb, vagy a szenátorok életkora magasabb, hanem organizatorius eltérésekre törekszenek. Legalább is arra, hogy a szelekciós választást alkalmazzák, mint például a francia szenátusnál. Alig van Európában, de — mondhatni — az egész világon állam, amely ne erre az eltérő organizatorius álláspontra helyezkednék. Csak a csehszlovák és a norvég állam szervezi meg a két házat tulajdonképpen ugyanazon az alapon. A csehszlovák állam szenátusát maguk a választók alakítják meg éppen úgy, mint a képviselőházat, csak ott van különbség, hogy a szenátus tagjainak hosszabb a mandátuma, magasabb az életkora és nagyobb választókerület választása alapján kerülnek be. Ez azonban tökéletes szabályozásnak nem mondható. Éppen az a tény, hogy ez a szabályozás a norvég alkotmánnyal együtt szintén egyedül áll, ez a kivétel erősíti meg a szabályt és a szabály helyességét. Ha tökéletesen egy akarat fejeződik ki a két kamarában a tökéletesen azonos szervezetnél fogva, akkor — mint mondottam — nincs és tulajdonképpen cem is lehet véleményeltérés. Erre vonatkozólag nagyon szellemesen és helyesen jegyzi meg egy német író a csehszlovák szenátus bírálata során, hogy ennék a szervezésnek csak egy hibája van és pedig az, hogy nem lehet konfliktus az alsóház és a felsőház között. Mélyen t. Felsőház! Az 1926.-XXII. tc.-nek tulajdonképpen csak egy hibája van, de az súlyos hiba. Ez a törvény megfosztotta a felsőházat az alsóházzal szemben való viszonyában az egyenjogúságtól. Nem akarok itt rekriminációval foglalkozni, sem pedig polemizálni, annál kevésbbé, mert hiszen egy eltűnt időről van szó, mégis azt hiszem, hogy a kérdésnek, ennek a szóban lévő intézkedésnek alkotmányi jelentőségénél fogva és a jövőre való tanulságnak szempontjából is, szükséges néhány tárgyilagos megállapítást tenni. (Halljuk! Halljuk!) A felsőházi törvény eredeti törvényjavaslati indokolása nem erre az álláspontra helyezkedett, hanem az új felsőház és a képviselőház között nagyon helyesen ugyanazt a viszonyt 1987. évi december hó 14-én, kedden. 47 tartotta meg, mint amilyen egyenjogú viszony volt a régi főrendiház és a képviselőház között. A szóban levő helytelen módosítás a nemzetgyűlés közjogi bizottságában, majd plénumában történt. A nemzetgyűlés ezzel az intézkedésével először is ellentétbe került a magyar jogfejlődéssel. Amióta Magyarországon az országgyűlés két kamarára oszlott, ez pedig már 1608 előtt bekövetkezett a tényleges gyakorlatban, — hiszen az 1608. évi koronázás utáni I. te, csak írásba foglalta a már iszokásjogilag kialakult tényleges helyzetet — azóta a két kamara a törvényalkotás terén tökéletesen egyenjogú volt. Ha véleményeltérés történt, üzenetváltás következett. Ha megegyezés jött létre, az országos határozatot felterjesztették szentesítésre a királyhoz és létrejött a törvény, ha pedig nem jött létre a megegyezés, akkor a törvényjavaslat megakadt, országos határozat nem jött létre s így isemmit sem terjeszthettek fel a királyhoz szentesítés végett. A nemzetgyűlésnek ez az intézkedése azonban más vonatkozásokban sem egyeztethető össze az alkotmányjog szellemével. Kétségtelen, hogy a törvényhozó szerv és így az akkori viszonyok között a nemzetgyűlés a formai jog szempontjából mindent megtehetett, mert hiszen a szuverenitás egyedüli letéteményese volt, a szuverenitás pedig jogi mindenhatóságot jelent. Az alkotmányokban, különösen pedig a történeti alkotmányokban azonban mégis vannak a történeti alkotmányok szelleméből levonható olyan magasabbrendű alap-principiumok, amelyek a mindenkori törvényhozó szervet, ha nem is jogilag, de legalább erkölcsileg kötelezik. Én azt hiszem, hogy a nemzetgyűlés éppen ezen a ponton került némileg ellentétbe az alkotmánynak ezzel a szellemével, amikor ősi alkotmányunk egy alapintézményét ilyen lényegbevágóan módosította. Mert a két kamara egyenjogúsága alkotmányunk alapintézménye. Nézetem szerint azonban a nemzetgyűlés ezzel az intézkedésével önönmagával is ellentétbe került. (Ügy van! Ügy van!) Az akkori álliami főhatalom rendezéséről, vagyis a nemzetgyűlésről szóló 1920. évi I. te. a maga törvényjavaslati indokolásában szinte klasszikus szavakkal és határozottsággal írja elő a maga feladatkörét, a maga célkitűzését és egyúttal a kor'átokat is, amelyeket önönmagának állapított meg. Ez nem jeleníti a szuverenitás külső korlátozását, mert hiszen a szuverén hatalom, önönmagát korlátozhatja a szuverenitás csonkítása nélkül. Az 1920. évi I. te. törvény ja vaslati indokolása a következőket mondja: A nemzetgyűlés feladata a megzavart alkotmányos életet a kényszerű szükség folytán beállt változások figyelembevételével, a jogfolytonosság elvének megfelelően visszavezetni ősi alkotmá* jyunk régi, szilárd, kipróbált alapjaira. A felsőházról szóló törvény törvényjavaslati indokolása pedig erre támaszkodva azt mondja, hogy az 1920. évi I. te. nem az ősi alkotmány intézményeivel való szakítást, hanem éppen ellenkezőleg, az elkerülhetetlenül szükséges reformokkal az ősi alkotmány régi alapjaihoz való visszatérést tűzte ki céljául. Ezért gondolom, mélyen t. Felsőház, hogy itt a nemzetgyűlés önönmagával került ellentétbe, mert az idézett törvénynek az a rendelkezése, amelyről szó van, éppen ősi alkotmányunk egyik alappilléréhez nyúlt és a főrendiháznak, a felsőkamarának lényegét, lelkét 9*