Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-73

SÖ8 Az országgyűlés felsőházának 73. iüé, Szeberényi Lajos Zsigmond: Nagyiméltóságú Elnök úr! Mélyen t. Felsőház! Kilenc éve vagyok ennek a Háznak tagja s nagyon sokszor hallottam itt a karelek ellen irányuló beszédet, de még egyetlen kartelt sem szüntettek meg, amióta itt ülök. Most jön a kormány ezzel a törvényjavaslattal és a legerősebb kartelt fogja meg, mert azt hiszeum, a legerősebb kartel a szeszkartel. Ebben a tekintetben talán csak kezdeményező az eljárása, mert nagyon nagy szociális feladatok előtt áll a kormány, amelyeket okvetlenül meg kell oldania. Abban tehát, (hogy éppen ezzel a javaslattal jön elő, a leghatalmasabb lépést látóim és ezt a közönség nagyrésze tisztelettel is fogadja. Elismerem ugyan, hogy sok tekintetben jogsérelemmel jár majd ez a törvény a kartel részeseire, a szeszgyártulajdonosokra, de azt kérdem; ha valami nagy dolgot, nagy változást visznek véghez, vájjon nemi kell-e mindig valakinek szenvednie? Itt van a földreform. Annak éppen a legszegényebb osztályok érdekeit kellett szolgálnia, mégis, amikor a kisembereknek ott az alföldi külvárosokban elvették kis telkeiket, ez nagyon fájdalmas volt és akármilyen kárpótlást kaptak, bizony azzal nem elégedtek meg. Tisztelettel kijelentem, hogy a mostani változást — ennek az útját — én nem akasztanám meg törvényimagyarázatokkal, mert azt tartom a legnagyobb törvénytiszteletem mellett is, amit a nagy német költő mond: »Es erben sich Kechte und Gesetze, wie ewige Krankheiten fort.« Ha smiindiig csak a paragrafusokat fogják nézni, soha ebben az országban valami jót és nemeset nem fogunk alkotni. Sajnálom, ha bármi kár érné a t. kartel tulajdonosait, de mint mondottam, valakinek kell áldoznia is és azt hiszem, ezek az urak elég sok hasznot húztak arra, hogy áldozatot hozhassanak. (Ügy van! a középen.) Az állami (monopóliumot én helyeslem, helyeslem pedig azért, mert az állami monopólium célja az, hogy a lakosság összessége részesüljön annak jövedelmében. Ismétlem, bármennyire sajnálom is, hogy a magántulajdonihoz hozzá nyúlnak, de tudván azt, hogy mint minden, a magántulajdon is csak mulandóságnak van alávetve és hogy a régi törvényt kell nézni: »Salus rei publicae suprema lex esto«, a törvényjavaslatot elfogadom. (Helyeslés.) ; Elnök: Szólásra következik? vitéz Görgey László jegyző: Morvay István ő méltósága. Morvay István: Nagyméltóságú Elnök úr! Mélyen t. Felsőház! Tudvalevő az, hogy Budapest után Győr a legnagyobb gyárváros. Itt van egy szeszgyár, amely körülbelül 60 évvel ezelőtt épült. A jelenlegi tulajdonos körülbelül 40 évvel ezelőtt vette át a gyárat, nagyon modernizálta, úgy, hogy ez a gyár ma egyike a legelső és legjobban felszerelt szeszgyáraknak. Azért szólalok fel, mert abban a szeszgyárban sok iparos és munkás dolgozik, körülbelül ,400 munkás és körülbelül 40 hivatalnok. Békében Győr városának több lakosa volt, mint ma van, ezzel magyarázható, hogy ma nagyon sok kémény nem füstölög. Ha imost ezt a szeszgyárat is le fogják állítani és ez sem fog füstölögni, még kevesebb lesz Győr város lakossága. Arra kérem tehát a kormányt, hogy ha mar ki iis sajátítják eat a gyárat, tartsák azt tovább is üzemben, hogy a város népessége ne 1938. évi július hó 6-án, szerdán. legyen megint kevesebb s hogy a most foglalkoztatott munkások és iparosok továbbra is ott dolgozhassanak. A törvényjavaslatot elfogadom. Elnök: Szólásra következik Vásár y József ő 'méltósága. Vásáry József: Nagyméltóságú Elnök Ür! Méltóságos Felsőház! Egészen röviden akarok a törvényjavaslathoz hozzászólni. Nem bocsátkozom abba, hogy érdemben foglalkozzam azzal, hogy helyes-e a megváltás és hogy helyes-e az, hogy megszüntetik ezeket a gyárakat. Én tulajdonképpen a kistermelők érdekében kívánok szólani és kérem a pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságát, hogy valamely módon honorálja ezeknek a kisembereknek érdekét. Két szempontból látom itt veszélyeztetve a kistermelők érdekeit. Az egyik az úgynevezett kis répatermelők ügye. Méltóztatnak tudni, mit jelent a cukorrépatermelés, különösen annak a kisembernek szempontjából, aki azt az egy-két holdat a maga családjával munkálja meg. Az elmúlt esztendőben, amikor az állat- és terményárak leestek, micsoda nagyjelentőségű dolog volt az, hogy a család abból a 150—200 métermázsás répatermésből, amelyet munkaerejének felihasználásával termelt, néhányszáz pengőt tudott magáuak keresni. A törvényjavaslatban én egyáJtálában nem látom biztosítva azt, hogy ezek az emberek — amikor pedig van répatörvén y ünk, amely gondoskodik a nagyobb termelők kontingenséről a cukorgyárakkal kapcsolatban — megfelelő védelemben részesüljenek. Ma a szociális kérdés, a kisemberek érdekének megvédése, minden állami és törvényhozási intézkedés előtérben áll. így van helyesein é,s én éppen ezért kérve-kérem a pénzügyminiszter urat, hogy amennyiben a nagy ipari szeszgyárak megszűnnek, azok a kistermelők a maguk kontingensét semmi körülmények között el ne veszíthessék. Vagy a cukorgyárak kapják meg* ezt a kontingenst, vagy másképpen gondoskodjék róluk az állam. Van más lehetőség is: szeszgyárak alapi tása, hogy szövetkezeti úton csináljanak szeszgyárat a kistermelők. Méltóztassék azonban megengedni, hogy a mai pénzügyi viszonyok mellett illuzórikusnak lássam még a gondolatát is annak, hogy egy-két holdas kisemberek össze tudják hozni a szükséges összeget, sőt ha összejönnének és szövetkezni akarnának, nem tudom, melyik pénzintézet lenne az, amely a gyáralapításhoz szükséges összeget rendelkezésükre bocsátaná. Ez az egyik, amiért felszólaltam. A másik kérdés ugyanilyen súlyos. Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy az úgynevezett kisüst kérdése milyen hosszú időn keresztül foglalkoztatta a magyar közéletet. Én ezt a kisüst-kérdést nem politikai célokra szándékozom felhasználni, hanem úgy gondolom, hogy a kisüst tényleg hasznos közgazdasági eszköz legyen, amelynek révén el kell érnünk azt, hogy a gyümölcs mellékterménye, a hulladék megfelelően felhasználtassák. Az előbb tárgyalta le és fogadta el egyhangú helyesléssel a felsőház is a hegyközségi törvényjavaslatot, amelynek kifejezetten helyes célja az, hogy a gyümölcstermelés lehetőségeit a legteljesebb mértékben kihasználjuk. Egészen természetes, hogy a gyümölcstermelés fokozásával velejár a hulló gyümölcs és a gyümölcshulladék megfelelő felhasználása is,