Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-53

Az országgyűlés felsőházának 53. ülése 1937. évi december hó 9-én, csütörtökön. 35 frontharcosokkal szemben a magyar nemzetnek kötelességei vannak. Ezeknek a kötelességeknek tesz eleget a magyar nemzet most ezzel a törvényjavaslattal. Hangoztatni kívánjuk, hogy a miniszter úrnak első ténykedése az volt, hogy ezt a kérdést elővette és merészen, nyíltan, minden hátsó gondolat nélkül az ő katonaszívével és gondoskodásával igyekszik a lehetőségig eleget tenni a felmerült kívánságoknak, amennyire az ország teherviselő képessége a mai viszonyok között megengedi. Nagyon helyes volt a képviselőháznak az a felfogása, hogy már a törvényjavaslat címét is megváltoztatta, mert a törvényjavaslat címe nem azt mondja, hogy támogatni akarjuk a tűzharcosokat, hanem azok érdemeit óhajtjuk a törvényben megörökíteni, azokat az érdemeket, amelyeket a magyar nemzet fiai márványba véstek már haditénykedéseikkel is. A magyar állam teljesítőképessége, sajnos, nem olyan, — amint azt a honvédelmi miniszter úr indokolásában igen helyesen kifejezésre juttatta — mint például Olaszországé, vagy Franciaországé, amely államok olyan hatalmas támogatást voltak képesek a frontharcosoknak juttani. Sajnos, a magyar királyi kormánynak nem állnak rendelkezésére azok az anyagi lehetőségek, amelyek módot adtak volna erre. A hadiváltság, amely módot adott volna arra, hogy a nagyvállalatok, intézmények, pénzintézetek stb., amelyek vagyonukat nagyjában átmentették, nem rovatott ki és így ezek, sajnos, ebbeli kötelezettségeiknek mind a mai napig nem tettek eleget. A magyar nemzet és a magyar királyi 'kormány pedig kény szereszközöket nem szokott alkalmazni. De itt a nagy nyilvánosság előtt, a magyar nemzet színe előtt van a helye, hogy kijelentsük, hogy ezeknek az intézményeknek, iparvállalatoknak kötelezettségeik vannak és ezeknek a kötelezettségeknek kényszer nélkül is eleget kell tenniök. Itt van az alkalom ennél a törvényjavaslatnál, amely erkölcsileg és az állam teljesítőképességéhez anyagilag is segít a tűzharcosokon, rámutatni arra, hogy azok, akiknek vagyon van a kezükben, mutassák meg hazafias ténykedésükkel azit, hogy igenis, áldozatra készek. A hadmentességi adóról is szó esett. A honvédelmi miniszter úr már megmondotta a véderőbizottságban, hogy a kormánynak az az elgondolása, hogy mihelyt mód és az alkalom meg lesz rá, a hadmentességi adót kétségtelenül be fogja vezetni. Csak természetes, jogos és igazságos, hogy azok, akik valamilyen oknál fogva katonai kötelezettségüket nem teljesítették, anyagi teljesítőképességükhöz mérten anyagilag járuljanak hozzá és pedig progreszszív alapon ahhoz, hogy azok, akik régebben a harctereken áldozatokat hoztak, anyagi támogatásban részesüljenek. A • királyi fenség szavaiból, gyönyörű felszólalásából kivettük, hogy egy nemzet fiai csak akkor lehetnek megelégedettek, ha megkapják azokat a minimális anyasi eszközöket, amelyek megélhetésüket biztosíthatják. Ezekből a szavakból merítjük felfogásunkat, mert hiszen ő, a magyar katona igazi atyja, juttatta kifejezésre azt, hogy ennek az országnak, ennek a nemzetnek éppen ezzel a réteggel szemben kötelezettségei vannak. A rokkantadónál a progresszivitást szeretném megvalósítani, mert hiszen egészen természetes és igazságos az, hogy mindenki anyagi teljesítőképességéhez mérten járuljon hozzá a rokkantadóhoz. A hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák támogatása ugyanis minimálisamért ebből az adóból az állam nem tud kellőképpen gondoskodni róluk. Amint az előadó úr ő nagyméltósága kifejezésre juttatta, az ő 13 pengős rokkantadója nagyon minimális. Méltóztassék elképzelni, hány ember van ebben az országban, akik ennél nagyobb összeget volnának képesek áldozni, ha a hadirokkantadó nagyobb összegben volna kivetve. Ezzel végeztem a törvényjavaslatnak ;a tűzharcosokról való anyagi gondoskodásra vonatkozó részével. Legyen szabad ezzel kapcsolatosan a honvédelmi miniszter úr ő nagyméltósága figyelmét felhívnom arra a körülményre, amelyet már a véderőbizottságban is bátor voltam előadni és amelyet kötelességemnek tartok most a nyilvánosság előtt is előadni. A budapesti orvosi kamara és vele együtt az ország valamennyi orvosi kamarája egy javaslatai fordult a honvédelmi miniszter úrhoz, melyben kérte, tétessék lehetővé az, hogy a Károly-csapatkereszt igényjogosultsága mellett, de esetleg anélkül is azok, akik olyan viszonyok között teljesítettek orvosi teendőket hogy tulajdonképpen állandóan a legsúlyosabb életveszedelemben forogtak, hasonlóképpen bíráltassanak el, mint a Károly-csapatkeresztesek. Ügy érzem, mindenki tudatában van annak, hogy minden hadseregnek egyik legveszede^esebb ellenfele a mai modern fegyverek mellett éppen a járványok, a fertőző megbetegedések. Tudjuk nagyon jól, hogy a régi háborúikban is ezek bénították meg a hadseregek teljesítőképességét. A tudomány mai állása mellett — és ezt örömmel állapíthatjuk meg — a járványok ellen a legmesszebbmenőleg tudunk küzdeni. A világháború kitörése után rövidesen kolera pusztított nálunk is és rettenetes módon szedte áldozatait. (Zaj a jobbközépen.) Szabad legyen egy kis csendet kérnem. Méltóztassanak talán halkabban beszélni. Elnök: Méltóztassanak a szónokot meghallgatni. Meskó Zoltán: Tudatában vagyunk tehát annak, hogy minden háborúnak egyik előfeltétele az, hogy a hadsereg harcképes legyen, a hadsereg harcképességének pedig előfeltétele az, hogy egészséges, harcrakész emberek álljanak rendelkezésre. Azok az orvosok, akik például járvány kórházakban vagy más intézetekben teljesítettek szolgálatot, sajnos, Károlycsapatkereszt igényjogosultsággal nem bírnak. Kérem a honvédelmi miniszter urat, méltóztassék lehetővé tenni, amennyiben erre lehető; ség van és amennyiben az orvosok igazolni tudják, hogy olyan szolgálatot «teljesítettek, ahol az életveszedelmeknek legalább olyan mértékben ki voltak téve, mint ha a fronton, ellenséges fegyverek tüzében lettek volna, hogy ezeknek az orvosoknak az igényjogosultsága épúgy bíráltassék el, mint azoké, akik Károlycsapatkereszthez jutottak. Az orvosoknak a háborúban való teljesítőképességét és veszteségeit legyen szabad pár szóval ecsetelnem. Méltóztatnak igen jól tudni, hogy a katonai szolgálatban a múltban a katonaorvos külön állomány csoportban volt a katonaállományon ki; vül, tehát az úgynevezett kombattánsok jogai nélkül. A világháború beigazolta azt a tényt, hogy a katonaorvosok óriási veszteséget szenvedtek; azok a statisztikai adatok, amelyek ma hiányosan állnak csak rendelkezésünkre, beigazolják azt, hogy ezek a veszteségek ellenséges fegyverektől való elhalálozás, sebesülés,