Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-67

286 Az országgyűlés felsőházának 67. ülése megoldani, legalább is azt kellett volna felelnie, hogy ezzel a kérdéssel úgyis a törvényhozás elé akarunk lépni, tehát ennek a javaslatnak elutasítását ebből az okból kérjük. De hang nélkül, egyszerűen elutasítani, másrészt a huszonnegyedik órában egy zsidóbizottságot kiküldeni, amely két éjjelen át dolgozik eredménnyel vagy eredmény nélkül és ezután ezt a kényes kérdést negyvennyolc óra alatt megoldani ez mindenesetre a meggondolatlanság-. nak és kapkodásnak jellegzetes tüneteit mutatja. Ilyen körülmények között nem szabad csodálkozni azon, hogy ez a javaslat egy kényszerszülés eredménye, egy kényszerszülött gyermek, de nemcsak kény szerszülött gyermek, hanem a torz gyermeknek összes jellegzetes tulajdonságaival rendelkezik. Felvetődik clZ ti kérdés, hogy egyáltalán szükség volt-e ezt a kérdést törvényhozás útján rendezni. Ha az előbbi kormány erélyesebb lett volna és nem tűrte volna azt a féktelen agitációt, amely e téren és ezen cégér alatt kifejtettek, felfogásom szerint a kormánynak lett volna annyi hatalma és eszköze, hogy ezt a kérdést a törvényhozás kikapcsolásával megoldhassa, legalább is a matéria egy részében. (Úgy van! a jobbközépen.) Hogy a vállalatokban megfelelő számú ifjút lehessen elhelyezni, erre a törvényhozási rendelkezésre nem volt szükség. A közszállítások kiírása révén és egyéb hatalmi eszközökkel, appellálva a vállalatok józan felfogására és saját érdekeire, meggyőződésem szerint intézményesen el lehetett volna érni ugyanezt az eredményt és jobban, mint így. Lehet, hogy akkor, midőn a muít kormány ezt a törvényjavaslatot benyújtotta, ez a pszichológiai momentum már elmúlt, és eszembe jut ezzel kapcsolatosan a német költőnek az a mondása: »Die Geister, die ich rief werde ich nicht los.« A kormány jónak látta ezt a kérdést törvényhozás útján rendezni, de ez, a megoldás az én felfogásom szerint. teljesen apolitikus és igazságtalan. A bizottságban egyházaink nagy tekintélyei rámutattak arra, hogy mennyire szerencsétlen a faji és keresztség! kérdések összekeverése és bifurkálása. Pia ezt a javaslatot e tekintetben bírálom, reám azt az impressziót teszi, hogy azt mondja ez a javaslat, hogy: ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes. De ez a felfogás nem keresztényi felfogás, ez a felfogás abszolúte zsidó mentalitás, zsidómentalitású, amely azt mondja, hogy: ha akarom, zsicTó vagyok, ha akarom, keresztény vagyok. (Ügy van! a a jobbközépen.) A kérdésnek ilyen alapon való megoldása nem keresztényi felfogás, hanem abszolúte filoszemita felfogás. Méltóztassanak megengedni, hogy erre nézve egy jellegzetes példát mondjak. Hadifogságban voltam és a sok nyomorúság között ennek a rossz időnek volt egy nagyon előnyös oldala is. Én is sok tapasztalatot gyűjtöttem és megtanultam az embert ismerni a maga •gyarlóságában, de a maga jótulajdonságaiban is. Élénken emlékszem egy, a Volga-part mentén lefolyt vitára, amely egy Lindenbaum és egy Révész nevezetű úr között fejlődött ki. Lindenbaum azt mondotta, hogy a zsidó faj, Révész pedig azt mondotta, hogy a zsidó nem faj, hanem vallás. — Hát ebből a javaslatból ez a felfogás tükröződik ki, amely egyszer azt mondja, hogy faj, egyszer azt mondja, hogy vallás. Ez, nem keresztényi, nem nemzeti, ez filoszemita felfogás, s ha már antiszemita törvényt akarunk csinálni, az én felfogásom sze1938. évi május hó 24-én, kedden. rint a legkevesebb az volna, hogy helyezkedjünk egy helyes alapra is. Az igazságtalanságok egész sora fog ebből következni. Megállapítok egy-kettőt ebből. Lesz olyan keresztény pap, aki ennek a törvénynek intézkedései folytán zsidónak minősíttetik. (Úgy van! Úgy van a jobbközépen.) Az a zsidó, aki a szabadságharcban elhalt honvédnek a leszármazója, az zsidó, és az 1908-ban bevándorolt zsidó, aki hadiszállító volt és meggazdagodott és aki 1917-ben kikeresztelkedett, az ezen törvénynek az intézkedése folytán keresztény. (Úgy van! a jobbközépen.) Bocsánatot kérek, mélyen t. Felsőház, ezek nem bölcs intézkedések, ezek rendkívül igazságtalan és fájó intézkedések, e helyett olyan törvényt kellett volna hozni, amely ezeket az igazságtalanságokat lehetőség szerint kiküszöböli. Az én felfogásom szerint az egyediül helyes felfogás és az egyedül helyes felépítés az a rendszer lett volna, ha a bevándorlás kritériumát teszszük a törvény alapjául. (Úgy van! Úgy van! a középen és a jobbközépen.) Ez jogi szempontból is indokolható. Mint tudni méltóztatnak, a zsidókat 1868-ban recipiálták. Lehetett, volna e javaslattal kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedni, amelyre én helyezkedem, amikor azt mondom, hogy én az 1868-ban már itt volt zsidókat recipiálom, (Helyeslés jobbfelöl.) de nem recipiálnám azokat, akik azóta bevándoroltak. Külpolitikai okokból óriási előnye lett volna annak, ha a törvényjavaslat is erre az álláspontra helyezkedett volna. Még a liberális filoszemita Ameriában is szerepet játszik a bevándorlás kezdete és azt hiszem, hogy Amerika is megértette volna, ha mi levonnánk Bizonyos következtetéseket bizonyos bevándorlókkal szemben. (Úgy van! a középen.) Ilyen megoldás mellett nem lett volna ez a törvény annyira fájó és bántó. Várom az igazságügyminiszter úr ő excelenciájának válaszát arra, hogy miért nem történt ez így. Én azonban rögtön meg is adom a választ. Azt hiszem az igazságügyminsizter úr azt fogja mondani, hogy a kérdésnek ilyen alapon való adminisztrálása és ellenőrzése lehetetlen. Erre én azt felelem, mélyen t. igazságügyminiszter úr, ne méltóztassék azt hinni, hogy ennek a törvénynek mai fogalmazásában való leadminisztrálása nem fog visszaélésekre alkalmat adni. iÉn már is tudok bizonyos intézkedéseket, amelyek e törvény kijátszására szolgálnak. Ilyen kényes kérdésnek száz százalékig való megoldása teljesen lehetetlen, így tehát semmi ok nem volt arra hogy a kérdést politikai, jogi, erkölcsi, és keresztényi szempontból ne helyesen oldjuk meg. T. Felsőház! A bizottsági ülésben egyik felszólaló úr felvetette a kérdést, mi a bűne az egyes zsidónak, hogy ezt a törvényt meghozták. A kérdés ilyetén megfogalmazása felfogásom szerint teljesen téves. Itt nem Ibűnösségről, hanem felelősségről van szó. Ki felelős azért, hogy ezt a törvényt meg kellett hozni? Már beszédem hevezetésében rámutattam ^arra a szellemre amely majdnem két generáción át destruálta a magyar közvéleményt. Felelős tehát elsősorban az a szellem, amely az internacionalizmussal kacérkodott, amely nemzetellenes volt, a nemzeti géniuszt destruáló^ volt és ennelk a szellemnek tapsolt évtizedeken át és éilt éhből a szellemből ,a zsidóság eery nagy része. Felelős azonban — és ezt teljes t

objektivitással me°r kell állapítanom — a középosztály „körében n. háború előtt dívott az az elítélendő társadalmi felfogás, amely szerint társadalmi le-