Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-52

Az országgyűlés felsőházának 52. ülése 1937. évi november hó 30-án, kedden. 13 zék a magyar haza őszinte szeretetét és megbecsülését. (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés és taps.) Ö eminenciája a bíboros-hercegprímás úr és a magyar püspöki kar megbízásából április 1-én átmentem Amerikába azzal a misszió val, hogy Szent István halálának 900 éves közelgő jubileumára és az ezzel kapcsolatos eucharisztikus világkogresszusra az amerikai episcopatust ós az amerikai katolikus magyarságot meghívjam. Szívesen és örömmel vállaltam: ezt a megbízatást, mert ugyancsak a magyar püspöki kar magas megbízásából a Szent László Társulatnak elnöke vagyok. Ez a társulat a külföldön élő magyar katolikusok lelki gondozásával foglalkozik, akiknek legnagyobb része éppen az Egyesült Államokban van. Négy hónapom keresztül közel 50.000 kilométernyi utat tettem meg, 21 államot jártam be, 23 .egyházmegyét látogattam meg, tisztelegtem három. kardinálisnál, hét érseknél és 22 püspöknél és meglátogattam 50 római katolikus és 10 görög katolikus magyar egyházközséget. Ez a nagykiterjedésű és nehéz út a legjobban jellemzi az amerikai magyarságnak azt a nagy lelki szomjúságát, amellyel vágyódik arra, hogy az óhaza feléje szeretettei nézzen és szeretettel közeledjék. Mert a programmot nem én állítottam össze, 'hanem elfogadtam, amerikai testvéreim programmját és e szerint végeztem utamat. New-Yorktól, illetőleg Bostontól — mert ez a legkeletibb pont — egészen SanFranciscóig végigjártuk az Egyesült Államok magyarlakta vidékeit és talán nyolc hely kivételével mindenütt megfordultunk, ahol magyarok, speciálisan magyar katolikusok élnek és dolgoznak. Méltóztassék megengedni, hogy mint olyan valaki, aki egészen közelről láttam az amerikai magyarság életét és aki megéreztem, az amerikai magyarság lelkét, beszámoljak ottan? tapas'ztalataiimról, amelyek hiszem, hogy a magyar nemzet érdekében is fontosak és amelyek tudom, hogy az Amerikában lévő magyarság életében rendkívül nagyjelentőségűek. Első elgondolásom 15 év előtti utam tapasztalatai alapján az volt, hogy az amerikai magyarság élete, sőt évei meg vannak számlálva. Ezzel a meggyőződéssel mentem át most Amerikába és valami fájdalmas várakozással néztem az elkövetkezendő tapasztalatok elé. Annál nagyobb volt meglepetésem és annál örvendetesebben tapasztaltam, hogy e 15 esztendő alatt az amerikai magyarság rendkívül nagyot haladt szervezettségében, valláserkölcsi ^ életében, kulturális és pedig magyar kulturális életében. 15 évvel ezelőtt azt láttam, hogy a magyarság Amerikában nem nagyon becsült és nem nagyra tartott nemzetiség. Most örömmel állapítottam meg és láttam saját szemeimmel, hogy a magyarság sokkal keményebben van megszervezve egyházaiban, sokkal lelkesebben, sokkal Őszintébben magyar, sokkal odaadóbban csüng az ezeréves magyar hazán és Amerika szemében is értékben, kultúrában jelentős tényező. Méltóztassék megengedni, hogy ezen a helyen fejezzem ki mélységes hálámat és tiszteletemet elsősorban az amerikai püspöki kar iránt. Mert ez a nagy változás elsősorban az ő érdemük, ök karolták fel lelkesen, odaadóan, ők becsülték meg őszintén az amerikai ) magyarságot. Hogy csak egy példát említsek, Shrembs cleveland-i püspök, aki az amerikai magyarságnak szinte édesatyja, a pápai delegátus tiszteletére Pelényi magyar követnél rendezett összejövetelen olyan lelkesen, olyan odaadóan 'beszélt Magyarországról, hogy én sem tehettem volna magyarabb an és őszintébben. Az episcopatus mellett természetesen a legnagyobb elismerés és tisztelet illeti meg az Amerikában működő papságot is. Nem ismerem a másvallású papság működését, az nem is tartozik hatáskörömbe. En a katolikus papság működését néztem, csodáltam és a legnagyobb elismeréssel és hálával gondolok arra az önfeláldozó, lelkes munkára, melyet láttam és amely összekovácsolta és érzésében magyarnak megtartotta az Amerikába kivándorolt magyarságot. Minden plébánián magyar iskola van, a legtöbb helyen derék magyar nővérek vezetése alatt. Angol a nyelv, de magyarul is tanulnak a gyermekek. Minden plébániának kultúrterme van és a kultúrteremben magyar előadások. Amerre csak jártam, mindenütt magyar ünnepélyeket rendeztek a nővérek, melyen magyar ruhában jelentek meg a gyermekek, magyar énekeket énekeltek, magyarul szavaltak, magyar táncokat mutattak be és az egész_ közönség leste a szememet, az arcomat, vájjon kicsalják-e szememből a meghatottság könnyeit, vájjon meg jtudják-e fogni az én magyar szívemet az ő törekvő s jóakaratú lelkes magyarságukkal. De talán a legmeghatóbb volt, amikor egy-egy istentisztelet után a r templomból vagy a kultúrteremből kisereglő magyar emberekkel szóbaálltam és ott a plébánián, a templom előtti téren, vagy a ház előtt kérdezgettem őket. Szóba elegyedtem velük és ők elmondták, hogy bizony már 35—45—50 éve jöttek ki Abaujból, Zemplénből, Sárosból vagy Mosón megyéből. S amikor megdicsértem őket, hogy még most is magyarok és még most is ilyen szépen beszélnek magyarul, akkor ellágyult a lelkük és nem egyszer azt kérdezték tőlem, ami engem rendkívül meglepett: mit csinál a mi drága magyar Hazánk? Valahogyan perszonifikálódott az ő lelkükben a magyar haza, valósággal olyanná vált, mint az édesanyjuk és úgy érdeklődtek a sorsa iránt

% Szegények természetesen nem sokat tudnak és amit tudnak, nem jó forrásból tudják Amerikában, de egészen más érzéssel, más lelkülettel gondolnak ők a magyar hazára. Amikor aztán beszélgettem velük és befejeztem a beszélgetést, megrázták a kezemet és azt mondták: ha hazamegy püspök atyánk, mondja meg, hogy üdvözöljük a magyar Hazát. (Éljenzés.) En itt a felsőházban át akarom adni az amerikai magyar embereknek, az amerikai magyar munkásoknak, az amerikai magyar földműves farmereknek ezt a meleg, őszinte, becsületes üdvözlését a magyar Hazának, (Elénk éljenzés és taps.) amelyet amikor kimondták, kicsurrant szemükből a könny és elfordulva törölték meg szemüket, 'mert szinte restelték, hogy ennyire elérzékenyültek egy idegen előtt. Nem egy amerikai püspök úr mondta nekem, hogy ha 30—40 évvel ezelőtt az amerikai és a magyar püspöki kar megértette volna egymást és jobban gondoskodott volna az amerikai magyarságról, nagy dolgokat csinálhatott volna. Nem egy polgármester, nem egy szená