Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.
Ülésnapok - 1935-61
Az országgyűlés felsőházának öl. illése 19 SB. évi április hó S-án, pénteken. 161 Első szempontom az, vájjon száz százalékig bele tudom-e illeszteni az eddigi biztosítási rendszerekbe és magába a mezőgazdasági alkalmazottaknak rendjébe a biztosítás kereteit. Sajnálattal azt kell mondanom, hogy nem tudom, mert eddig minden egyes biztosítási intézkedés minden olyan kategória részére, amely kategória részére törvény vagy szabály különös képesítést ír elő, amely ennélfogva — bogy tigy mondjam — egy kasztot képez magában abban a társadalmi rendben, teljesen külön elbánást biztosított. Nálunk a gazdaságnál megvan a biztosítás a gazdatisztek részére, itt megvan a biztosítás a munkások részére, de van egy közbeeső kasztunk, még pedig a vincellér, a gazda, az erdőőr, a vadőr, akiknek képesítését vagy iskola adja meg, vagy bizonyos relációban törvény szabja meg. Ezeket a törvény minden megkülönböztetés^ nélkül egyszerűen bekapcsolja a cselédek és munkások közé. Bocsánatot kérek, de én nemcsak az illetők érdekében, hanem a gazdálkodási rend érdekében sem tartom helyesnek ezt az elbánást. Ezek az emberek a dolgozó munkással szemben minden alkalommal a gazdákat képviselik, ezeknek az embereknek tekintélyre van szükségük, márpedig ezeknek az embereknek tekintélyét nem fogja emelni az, ha akármelyik munkás, akármelyik cseléd azt mondja: mit akarsz te nekem parancsolni, hiszen te a törvény értelmében éppen olyan cseléd és munkás vagy, mint én, mert köztünk nem tesz a törvény különbséget. A másik szempont, amelyből a javaslatot vizsgálat alá veszem, az elemig igazságosság, a mennyiségtani igazságosság kérdése. T. Felsőház! Átnéztem a törvényjavaslat indokolását, átnéztem összes táblázatait és ezek között a táblázatok között egyetlenegyet sem találtam olyat, amely az intézet által nyújtott szolgáltatás teljes értékét beállította volna azzal a szolgáltatással, amelyet a munkás teljesít. (Az elnöki széket báró Radvánszky Albert foglalja el.) Egyetlenegy táblázat van, amely az intézet szolgáltatásait magábanfoglalja, de ez csak a legkedvezőbb esetre van kidolgozva, ez a legkedvezőbb eset pedig ,az, amikor a biztosított munkás a biztosítás kezdő időpontjától kezdve egyenlő járadékot fizet szolgáltatása végéig, egyáltalán nem vonatkozik ellenben ez a táblázat azokra az esetekre, amikor a 65. életév elérése előtt meghal az ,a munkás^ akit szogáltatásra kötelez a törvény. Ne méltóztassék azt hinni, hogy ez a százalékszám kicsi. Ha ugyanis megnézem ezeknek a táblázatoknak statisztikai adatait, akkor kisül, hogy a 18. életévükben munkábalépők közül mindössze 53% éri el azt a 65 éves kort, amelyen túl az illetőnek állandó ellátásra van joga és igénye, azonban arra a 43%-r a, amely időközben kiesik, merem állítani, hogy az az ellenszolgáltatás, amelyet a törvény az illetők részére biztosít, az esetek túlnyomó nagyrészében r nem ér fel annak a szolgáltatásnak csekély hányadával sem, amelyet a munkás teljesít. De ha az igazságosság szempontjából vizsgálom is a javaslatot, akkor sem tartom helyesnek r azt, boa-y a várakozási időt feltétlenül 15 évi es 15 heti járulékfizetéshez köti és e mellé nem állít be még egy másik feltételt. Én kidolgoztam a másik szélsőséget is: mi lesz a teljesítmény abban az esetben, ha az a gazdasági munkavállaló 18—32. életévéig, 14 éven keresztül cseléd és életének további részén keresztül, minden évben csak 14 hetet tölt gazdasági munkában. Nem állítom, hogy ez a szélsőség gyakran elő fog fordulni, de mégis megtörténhetik és a két határ között a teljesítésnek igen sok lehetősége van. Az eredmény az, hogy aki 50 esztendős korában lép munkába és 15 esztendőn keresztül fizeti a 15 heti járandóságot, az készpénzben 45 pengőt fizet be, ami kamatozva 6007 pengőnek felel meg s ennek ellenében, ha mindjárt csak minimális, de állandó ellátásra szerez jogot. Ezzel szemben a másik szélsőség azt jelenti, hogy az, aki 18—32. életévéig cseléd, azután pedig 65. életévéig minden esztendőben 14 hetet töltött mezőgazdasági munkában, nyers díjakban 238 pengőt fizet be; ez a 238 pengő 65 éves életkorában 4%-os kamatozással 849 pengő tőkének felel meg, ennek ellenében azonban nem kap életjáradékot, sőt ha a jó Isten 70. életévén túl megtartja, akkor még temetkezési járadékot sem kap. Az a meggyőződésem, hogy ha a miniszterelnök úr, aki mint benyújtó aláírta ezt a javaslatot s a miniszter úr, aki ma képviseli a javaslatot, látták volna ezt a kimutatást, amelyet én összeállítottam azokról, akik 65. életévük betöltése előtt meghalnak és ezekről a szélsőségekről, akkor ezt a javaslatot nem ebben a formában hozták volna ide és nem vállalnák érte a felelősséget. A harmadik szempont, amelyből vizsgálat alá akarom venni a javaslatot, a politikai szempont. Tartózkodom attól, hogy adataimat felsoroljam, de annyi példányom van kimutatásaimból, hogy azoknak a felsőházi tag uraknak, akiket ez érdekel, szolgálhatok vele. Ha ezeket valaki Összehasonlítja egy nagy kapitalista biztosító intézet hasonló fizetési feltételek mellett nyújtandó segítségével, azt fogja mondani a javaslatban kontemplált szolgáltatásokra, hogy ez lázítás. Most veszem a negyedik szempontot, veszem azt, amit nekem emberi és keresztényi érzésem diktál. Előre is bocsánatot kérek a t. Felsőháztól azért, ha hevem esetleg elragad, de amikor ebből a szempontból és végül nemzeti szempontból tárgyalom ezt a javaslatot, nem tudok magamon uralkodni. Keresztényi és szociális érzésem azt diktálja nekem, hogy ha segítek, akkor legelsősorban azon kell segítenem, aki elesett. Az, aki 65 éves életkorát többé vagy kevésbbé munkaképes korban megéri, nem olyan elesett, mint az, aki a munkában megrokkant. Az a férfi, aki 65 éves korára már sokat veszített munkaképességéből, hasonlíthatatlanul sem szorul rá annyira a segítségre, mint az az özvegyasszony és az az árva, aki kenyérkeresőjét időnek előtte elvesztette. Keresztényi érzésemmel nem tudom összeegyeztetni azt, hogy akkor, amikor ez a törvényjavaslat ilyen óriási áldozatot követel és ilyen óriási áldozatokat hoz, akkor nem gondoskodik intézményesen elsősorban a rokkantakról, az özvegyekről, az árvákról. Különösen kiemelem a cselédasszony nyomorúságos helyzetét, akinek az ura egész nap kint van a földeken és az egyholdas gazda feleségének helyzetét, akinek az ura tőle távol végzi a munkát, mint arató vagy sommás, amikor az asszonyra szakad hétköznapi gondjain kívül az állattartás és az illetményföld megmívelése is. Méltóztassanak eihinni, hogy az a szervezet, amely gyermekszüléssel négyszer-ötezör vagy hatszor