Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-61

Az országgyűlés felsőházának 61. ülése de azért mellékfoglalkozásként, sőt főtárgyakként is lehet őket tanítani ilyen ismeretekre is. A megélhetésre vonatkozó pályák közül sokat nyitnak meg elsősorban a leánylíceumok, de a többi gazdasági irányú iskolák is. Magam részéről is igen helyesnek tartom a képviselőházban elhangzott azt a kívánságot, hogy az elemi iskolák legalsóbb osztályaiban, de különösen az első osztályban, még a fiútanulóknál is, nő tanítson, aki sokkal alkalmasabb a nevelésre, hiszen azok a kisgyermekek sok tekintetben még anyai gondozásra szorulnak és a nők természetüknél fogva kapott adottságaik mellett nagyobb szeretettel, sokkal jobban és helyesebben tudják elvégezni itt a nevelést és a tanítást, mint a férfiak. Ebből a szempontból is tehát újabb elhelyezkedést i.ehet biztosítani a nők részére. Ezzel szemben azonban azt gondolom, hogy minden tanítónőnek, amikor férjhezmegy, ott kellene hagynia az iskoláját. Ez ugyan sok tekintetben és sokak részére nem kívánatos és tudom, hogy elkedvetlenedést okozna, de más országokban ez már régen törvényileg van rendezve. Hiszen az állásuk mindenesetre megkönnyíti a megélhetést, nagyon jól tudjuk azonban a tapasztalatból, hogy a hivatalnokoskodó nő, különösen az iskolában nevelő és oktató munkát végző nő és a családanya, a háziasszony teendői sokszor ellenkezésbe jönnek s ennek az a következménye, hogy sokat kell az iskolában mulasztaniuk és ezeket a mulasztásokat, bármilyen szakszerű pótlással is, nem lehet kellő mértékben helyrehozni. Ezeket voltam bátor általánosságban megjegyezni a gyakorlati középiskolára vonatkozólag. Most néhány szóban legyen szabad kitérnem a tanítóképzés reformjára is. Régi kívánság, hogy a tanítók akadémikus képzésben, magasabb képzésben részesülnek. Azt gondolja a társadalom, hogy ettől függ a tanítónak a művelt társadalomban való jobb elhelyezkedése. De én nemcsak ebből a szempontból nézem ezt a kérdést, hanem abból a szempontból is, hogy a tanítói működésnek is sokkal magasabb rendeltetése van a mostani körülmények között. Ö a falu egyik vezető embere. Természetes, hogy sok tekintetben irányítania kell a falut és az ott levő intelligenciával összefogva, eleget kell tennie mindazoknak a követelményeknek, amelyeket a mostani nagyon megváltozott életkörülmények szükségessé tesznek. Képes is lesz sok tekintetben ennek a munkának az elvégzésére, de mégis a gyermeknevelés neki a főfeladata. És ahogyan a törvényjavaslat ezt elgondolja, kell, hogy ez a tanítás, ez az oktatás valóságos gyermektanulmány legyen az elemi iskolában, hogy a tanító sokat foglalkozzék azzal a kisgyermekkel, hogy annak képességeit minden oldalról kiismerje és a szerint irányítsa, fejlessze. Nem félek attól, hogy a magasabban képzett tanító nem fog majd tudni leereszkedni a kisgyermeknek szellemi világához^ mert meggyőződésem, hogy az, aki hivatásszerűen a tanítói és oktatói pályára készül, minél magasabb készültségű, annál jobban meg tudja érteni a gyermek lelki és szellemi követelményeit és le tud azokhoz ereszkedni. Csak attól tartok, hogy a tanítónak, — különösen a faluhelyen működő tanítónak — annyi mellékes foglalkozása lesz, annyi oldalról veszik majd igénybe, hogy főfoglalkozása, a nevelési oktatási foglalkozás, csak bizonyos órákra fog szorítkozni és nem ér rá majd olyan intenzíve foglalkozni a gyermekeivel, ahogyan tanulmányi és tan1938. évi á2Jrüis hó 8-án, pénteken. 14Ô rendje azt elő fogja ími. A mai iskolaigazgatási rendszer mellett azonban, ahol roppant nagy mértékben történik az ellenőrzés, azt hiszem, a magas kultuszkormánynak lesz módja arra, hogyha valamely tanítóról észreveszi, hogy mellékfoglalkozásai ilyen nagy mértékben elvonják az iskolától, ezt a helyzetet kellő kép orvosolni fogja. Nem akarom itt előhozni, azonban ellentétképpen megemlítem, hogyan teljesítheti ezt ia magasabb oktatói és nevelő munkáját például egy tanyai tanító. Hála Istennek, vannak most már tanyai tanítóink is, akik helyről-helyre vándorolva és nagy áldozatokat hozva, el tudnak érni valamit a tanítás, az oktatás terén. Sok fáradságtól és kellemetlenségtől mentjük meg ezzel azokat a kismagyarokat, akiknek iskoláztatásra van szükségük. Mondhatnám, egészen hasonló a helyzet azokban a Hegyközségekben, amelyek szintén szétszórtan vannak a hegyekben és völgyekben, ahol szintén járhatatlan utak vannak, úgyhogy az iskoláztatás nagy nehézségekbe ütközik az ottani gyermekek és szülők részére. Ha tehát a nevelés ilyen irányban egységesen kialakul, ez a kultuszminiszter úr ő exeellenciájának nagy dicséretére válik. Ö mindenütt a nevelés központjává a valláserkölcsi és hazafias érzületeknek kifej; lesztését tette s nagy hálával tartozunk neki ezért, mert bizony a nemzetnevelést csak ezen az alapon lehet valóra váltani. Az egyházak a maguk tanítói és nevelői működésének kifejtését annak az autonómiának köszöinhetik, amelyet a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő excellenciája volt szíves már rendezni és köszönettel tartozunk neki, hogy azt következetesen keresztülviszi a majd ezután létesítendő gyakorlati középiskolákban is. Mindenesetre rajta lesz az egyház, rajta leszünk mi tanító szerzetes rendek, hogy ennek a legnagyobb mértékben megfeleljünk. Mi, akik Szent István, az Árpádok idejétől fogva ott állottunk a magyar nép mellett és a földmíveléstől kezdve, az elemi iskolától kezdve a középiskolákig és később az egyetemekig és azon túl is ott voltunk nevelésben, ott leszünk ezentúl is. Mi résztvettünk a magyar nemzetnek minden jó és balsorsában és amikor most arról van szó, hogy a nemzeti műveltséget magasabbra emeljük, készeknek és készségeseknek nyilatkozunk, hogy abból mi is kivegyük részünket. A törvényjavaslatot örömmel elfogadom. (Éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik Finkey Ferenc ő nagyméltósága, Finkey Ferenc: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Én ugyan középfokú oktatásügyi kérdésekben, sem a népoktatási, illetve tanítóképzői kérdésekben nem vagyok szakember és így talán vakmerőség, vagy legalább is illojális dolog, hogy hozzá akarok szólni ezekhez a kérdésekhez* azonban mentségemre méltóztassanak megengedni, hogy felemlítsem, 30 évig voltam én is jogtanár és ilyenformán a felsőoktatás különösen a jogi oktatás ügyeiben annyira-amennyire ismerős vagyok. Már pedig ez a kérdés, a felsőoktatásügy is hozzákapcsolódik a középfokú oktatás kérdéséhez, mint ahogyan arra mindjárt rá fogok térni. De az a szempont is felbátorít a felszólalásra, amelyet tegnap Teleki Pál gróf ő nagyméltósága nagyon helyesen szíves volt felemlíteni, hogy mint minden tanügyi javaslatnak és oktatásügyi intézménynek, úgy a középfokú iskolának is végső célja mégis csak az állampolgári neve28*