Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-58

Az országgyűlés felsőházának 58. ülése : zásba kerül, ezzel a kézügyességgel ellátva sóikkal hasznavehetőbb lesz, mintüa ott kell kezdenie az alfánál a dolgot. Az a tisztelettel­jes javaslatom a t. kormányhoz, a törvényható­ságokhoz és más szervezetekhez is, hogy azo­kat a nagyértékü kezdeményezéseket és szerve­zéseket, amelyek megindultak, méltóztassanaik a lehetőséghez képest minél jobban és fokozot­tabban előmozdítani, illetőleg kiterjeszteni. Ez a kérdés, mélyen, t. Felsőház, nemcsak az em­berbaráti és keresztényi felebaráti szeretetnek a kérdése, — az is, mert a fiatalkorúak egy­része életének egy nagyon veszedelmes és két­séges szakaszában óriási nehézségek előtt áll a nélkül, hogy azokkal megbírnia küzdeni — hanem egyúttal a jól felfogott társadalmi ön­érdeknek az ügye is, mert enndk a kérdésnek előbbre vitelével a nemzet értelmi, erkölcsi és gazdasági erejét lehet növelni. Ezek előrebocsátásával szerencsém van ki­jelenteni, hogy a bizottság javaslatát elfoga­dom. (Éljenzés és taps.) Elnök: Kíván valaki az iparügyi miniszter úr jelentéséhez még hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. Kíván a miniszter úr ő nagyméltósága szólni? (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Igen!) A miniszter úr ő nagyméltósága szólni kíván. Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Méltóztassék megengedni, hogy Balogh Jenő ő excellenciájának felszólalására csak röviden válaszoljak. Magam részéről is szükségesnek tartom kijelenteni azt, hogy a m. kir, kormány nagy súlyt helyez a genfi munkaügyi hiva­tallal való együttműködésre, mert mint bizo­nyára méltóztatnak tudni, a muníkaügyi hi­vatalnak minden ülésén résztveszünk és min­den olyan kérdésben, amely országunkat is közelről érinti, aktív tevékenységet is fej­tünk ki. A munkaügyi hivatalnak azokat az egyez­ményeit és jelentéseit, amelyek a mi viszo­nyainknak megfelelnek, rendszerint el szok­tuk fogadni, vagy ha valami akadálya van, a nemzeti törvényhozás útján szoktuk tör­vénybe iktatni. Annak, hogy a jelen esetben a fiatalkorúakra vonatkozó ajánlást nem tud­juk elfogadni, jóllehet ennek céljait, törekvé­seit, intencióit teljes mértékben megfelelőnek tartjuk, mint hiszen a jelentésből méltóztatnak tudni, a javaslat úgy szól, hogy az ajánlásnak a lehetőséghez képest való érvényesítése cél­jából utasítást kérünk, hogy a kormány a szükséges intézkedéseket megtehesse,,. — több oka van. Az ajánlásnak ^ eredeti szövegben való elfogadását megakadályozza az a körül­mény, hogy egyészt az ajánlást a fiatalkorúak­nak 15 és 18 év közötti rendszeres iskoláztatá­sát írja elő, amit a mai közoktatásügyi viszo­nyok között megvalósítani lehetetlen, más­részt vannak az ajánlásnak a szabadidőben való foglalkoztatásra vonatkozólag is. olyan rendelkezései, amelyeket a mai gazdaságig vi­szonyok között az országban megvalósítani nem lehet. Szükségesnek tartom ez alkalommal is ki­fejezésre juttatni azt, hogy a kormány min­dent elkövet ezeknek a törekvéseknek meg­valósítása érdekében. (Balogh Jenő: Helyes!) Éppen ezért igen nagy szeretettel karolta fel ezeket a mozgalmakat és nagyon méltányolja ezeket a törekvéseket, amelyek az egyes egy­házak, társadalmi intézmények, más szerve­zetek és különösen az utóbbi időben a gyár­38. évi február hó 10-én, csütörtökön. 109 ipari szervezetek részéről is a munkaiskolák létesítésével azonkívül az azokhoz csatlakozó társadalmi egyesületek formájában igyeksze­nek a fiatalságnak nemes szórakoztatást és foglakoztatást biztosítani. Méltóztassék meg­győződve lenni arról is, hogy az ajánlásban foglalt mindazokat a javaslatokat, amelyek a hazai viszonyok között megvalósíthatók, az idők folyamán, — függetlenül az ajánlástól — meg fogjuk valósítani, úgy, hogy az ajánlás­nak el nem fogadása nem jelenti azt, mintha magunkat ebből a nagyjelentőségű nemzeti munkából ki óhajtanánk rekeszteni, hanem csak azt, hogy az ajánlásnak eredeti szövegét az említett okok miatt magunkévá nem tehetjük. Kérem méltóztassék a jelentést, illetve a javaslatot elfogadni. (Helyeslés.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatik-e az ipar­ügyi miniszter úr jelentésében foglalt három egyezménytervezetet tudomásul venni, (Igen!) a további intézkedések megtételét mellőzni s az ajánlás tekintetében utasítani a kormányt, hogy az ajánlásnak a lehetőséghez képest való érvényesítése céljából a szükséges intézkedé­seket tegye meg, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, ilyen érteimben mondom ki a határoza­tot, amiről a képviselőház értesíttetni fog. Napirend szerint következik a kereskede­lemügyi és közlekedési bizottság jelentése alapján »az Aradi és Csanádi Egyesült Vas­utak Részvénytársaság Magyarország ' terüle­tén maradt vonalainak üzemben tartására ala­kult Szeged-Csanádi Vasút Részvénytársaság­ról« szóló törvényjavaslat tárgyalása. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottság je­lentését felolvasni szíveskedjék. vitéz Görgey László jegyző (felolvassa a jelentést). Elnök: Kíván valaki a törvényjavaslathoz általánosságbán hozzászólni? (Nem.) Ha szólni senki sem kíván, a vitát b? zárom. A miniszter úr ő nagyméltósága szólni nem 'kíván, tehát a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e ia törvény­javaslatot általánosságban a részletes tárgya­lás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (Igen.) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a felsőház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, hogy a, szokásos mó­don először a törvényjavaslat címét s azután szakaszainak sorszámát felolvasni szíves kedjélk, vitéz Görgey László jegyző (felolvassa a javaslat címét és szakaszainak sorszámát. — A Ház a címet és az 1—3. szakaszokat hozzá­szólás nélkül elfogadja). Elnök: Ekként a törvényjavaslat részletei­ben is letárgyaltatyán, kérdem a t. Felsőházat, elfogadja-e azt a részletes tárgyalás során el­fogadott végszerkezetben, igen vagy nem? (Igen!) ,,,,,. Méltóztassanaik azok, akik a törvényjavas­latot végszerkezetben elfogadják, azt felállás­sal jelezni. (Megtörténik.) Kimondom a hatá­rozatot, hogy a felsőház a törvényjavaslatot a képviselőház szövegezése szerinti szerkezetben változatlanul elfogadta, amiről a képviselőház értesíttetni fog. Napirend szerint következik a kereskede-

Next

/
Oldalképek
Tartalom