Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-39

Az országgyűlés felsőházának 89. ülése ez Magyarországon sohasem lehet eléggé fon­tos, annál kevésbbé, mert még ez a mostani szám is kevés. Kevés nem azért, mintha Buda­pesten minden 50 emberre nem jutna egy or­vos, hanem a mi szempontunkból, hiszen vidé­ken a közegészségügyre és az emberek ápolá­sára bizony ráférne, ha még több orvos volna, és ha főként ennek a magyar publikumnak anyagi lehetősége volna arra, hogy magát gyógyíttassa. Az, aki a vidéki lakosságot is­meri, sohasem fogja azt mondani, hogy sok az orvos. Az első, amit hangsúlyozni akarok és talán még később is fogok hangsúlyozni, hogy en­gem ennél a javaslatnál az ügyvédség ellen semmiféle animozitás nem vezet, ellenkezőleg, mint a múlt érdemes hagyományait tisztelő valaki, én nem tudok egyetlenegy olyan foglal­kozási ágat sem, amely a magyar múlttal és a magyar nemzet természetével annyira össze­forrott volna, mint az ügyvédség. Az 1848-at megelőző évszázadokban is az akkor a nemzetet képviselő nemesség úgyszólván ezt az egyetlen foglalkozást tartotta olyannak, amelyik az ő, nem mondom rangjával, de felfogásával meg­egyezett. Minden családban az intelligens, ma­gát továbbképezni akaró fiatalember a jogi és az ügyvédi pályára ment és ha Mária Terézia korában már panaszkodtak, hogy sok az ügy­véd, annál több volt, mert ezeknek az ügyvédi oklevéllel rendelkezőknek is csak egy töredék része gyakorolta az ügyvédséget, a többi elvé­gezte ezeket a tanulmányokat úgy, amint Angliában elvégzik Cambridge-t vagy Ox­ford-ot. Hogy egy példát hozzak fel, így volt az, hogy a híres 1830-as és 1840-es országgyűlése­ken az alsótáblán alig volt olyan követ, akinek ne lett volna a zsebében az ügyvédi oklevél, ha az ügyvédséget valóságban, az életben nem is gyakorolta. De például a felvidéki nagyon né­pes régi donácionális nemességből, ha más­képpen nem futotta, a családtagok adtak ösz­sze pénzt arra, hogy a család valamely tehet­ségesebb tagja elvégezze a jogot, ügyvédi dip­lomát szerezzen, már csak azért is, hogy a csa­ládnak sokszor két-három-négy generációra kiterjedő birtokpereit legyen aki vigye. (De­rültség-) Ezért történhetett meg, hogy a múlt század elején, amikor egy angol úr keresztül­utazott Magyarországon és megállott az út mellett hat ökörrel szántó gatyás ember mel­lett, akiről — persze az az angol úr nem tud­hatta — csakis a csizmájára felvert ezüstsar­kantyú mutatta, hogy nemes ember és egy kérdést intézett hozzá, az ékes latin nyelven egy olyan disszertációt vágott ki neki, hogy az angol egészen elámult. Ezért mondották nem éppen a barátaink azt is, hogy mi a -jogászok és kanászok nemzete vagyunk, amire különben a mai elszakított Szlovenszkónak egy Európa­szerte szellemességéről ismert magyar képvi­selője nagyon jól megfelelt. Egy népgyűlés volt, amelyre a környék egész falusi lakossága is bejött, de igen nagy számban volt képvi­selve a hatóság is, amely Szlovén s zkób an tud­valevőleg túlnyomórészében az úgynevezett történelmi királyságokból bevándorolt csehek­ből áll. Ezen a gyűlésen ez a képviselő azt mondotta: »Ránk azt mondják, hogy mi a jogá­szok és kanászok nemzetsége vagyunk. Lehet, hogy igazuk van. Mi jogászok voltunk és jogá­szok vagyunk, mert ezer esztendő óta küzdünk a jogért és âz igazságért. Hogy kanászok len­nénk? Hát valami lehet ebben is, de én kérde­1937. évi január hó 29-én, pénteken. 67 zem az én ide bejött falusi barátaimat, vájjon nincs-e szükség kanászra is, pláne itt, mert ha nem volnának kanászok, ki a csuda vigyázna erre a világ minden tájáról idecsődült csür­hére?« (Derültség ) Igen t. Felsőház! Én azért hangsúlyoztam beköszöntőben, hogy az ügyvédi kart tisztelem, a közélet egy kiváló tagozatának tartom és semmiféle animozitás ellene nem vezet mert talán megengedi nekem az igen t. Felsőház, hogy én ezzel a javaslattal kapcsolatban ne annyira az ügyvédség sorsával, jövőjével és jobb megélhetésével foglalkozzam, hanem meg­nézzem a képviselőházban heteken keresztül kiteregetett dolognak fonákját is és 6700 ügy­véddel szemben rámutassak annak a százszorta több al- és felperesnek sorsára és helyzetére, és arra a sokmillió magyarra, aki a jobb ügy­védi megélhetésnek a jelenlegi ügyvédi jöve­delmek fokozásának mintegy szenvedő alanya. Engedjen meg a t. Felsőház, de én nem is tartom szükségesnek, hogy kívülről is az ügyvédek segítségére siessünk, mert ha van Magyarországon olyan osztály, amely a köz­életben nagy befolyású, amely a törvényható­ságokban, az országgyűlés képviselőházában igen nagy percenttel van képviselve, úgy az ügyvédség az. Hiszen a képviselőházban az összes magyarországi ügyvédeknek csaknem egy százaléka ül ott, mint képviselő. Én ezt nem kifogásolom, mert feltétlenül igaz, hogy ha valamelyik osztály, úgy a jogászi és ügy­védi osztály hivatott a; közéletben való sze­replésre, de ezzel a anajdnem 1%-kal szemközt rá kell mutatnom arra, hogy Magyarország 4 5 milliónyi őstermelő lakosságából hasonló arányszámot véve alapul, 45.000 képviselőnek kellene a képviselőházban ülnie és én nem hi­szem, hogy ha nálunk például — amitől a jó Isten mentsen meg — rendi alkotmányt hoz­nánaik be, vájjon az ügyvédek olyan nagy számban volnának-e ebben a korporációs tes­tületben képviselve, mint aminőben most van­nak a képviselőháziban. De nem állítom azt sem, — és itt az ügy­védséget egynek veszem — hogy a nemzeti jövedelemből az ügyvédségre eső jövedelem kevés, hanem az aránytalanság igen nagy. (Ügy van!) Számokat mondani nagyon bajos, de hozzáértő ügyvédbarátaim állítják, hogy az egész ügyvédség jövedelmének fele nem na­gyon nagyszámú ügyvédek jövedelme, a meg­maradó félnek másik felét pedig körülbelül 1000 ügyvéd élvezi, és az a sok nyomorgó ügyvéd, akiről minduntalan halljuk, hogy ágyrajárók, s akik nem tudják megfizetni a kamarai illetéket^ sem, ez a, mondjuk, 5—6 ezer ügyvéd kapja az egész ügyvédi jövede­lem felének a felét, vagyis az egész jövedelem negyedrészét. Hogy az ügyvédi jövedelem mégsem olyan csekély, annak talán bizonysága az is, hogy például egyetlenegy vármegyében 1922 óta ügyvédek 5400 katasztrális hold birtokot vásá­roltak. Ebből három vagy négy van olyan, amely inkább belsőség, parcellázott nagybirto­koknak kastélya 50—60 holddal, de ezek kö­zött vanak olyanok is, akik az 1922—36. évek között lefolyt időszakban 2000 holdas birtokot szereztek. Ez egy törvényhatóság, illetve egy vármegye. Ha jól tudom, 17 vármegyémk van és ha ezt az arányt tovább fejlesztenék, ak­kor talán a t nagyipar bizonyos financiális nagyságain kívül kevés olyan foglalkozási ág van, amelyben ilyen jólét volna fellelhető. Én 14*

Next

/
Oldalképek
Tartalom