Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.
Ülésnapok - 1935-47
Az országgyűlés felsőházának U7. ülése 1937. évi június hó 25-én, pénteken. 341 gal és megfelelő intézkedésekkel ezt meg lehet előzni. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak is meg kell köszönnöm azt a kijelentését, hogy bár minden egyetemünket támogatnunk kell, a budapestinek azonban még nemzetközi viszonylatban is teljesnek és tökéletesnek kell lennie. Örömmel látom azt is, hogy a kormány a külfölddel való kulturális kapcsolatok kifejlesztését és a Németországgal való asszisztencsere tervét is felvette, valamint azt, hogy a kormány a londoni egyetemen egy magyar reader~t, magyar tanszéket kíván szervezni. Itt fel kell hívnom ő excellenciájának figyelmét arra, hogy az a School of Slavonic and Easteuropean Studies, amelynek keretében ez a magyar reader működni fog, szláv intézmény. Ez 1915-ben Masaryk beszédével indult meg s Masaryk két éven keresztül előadó is volt. Ez az intézmény akkor is csehek kezdeményezésére indult meg, ma is a csenek befolyása alatt van, akik például a tavalyi londoni egyetemi jubileum kapcsán be is ígérték, hogy új épület fog emeltetni, amely a csehek támogatásával létesül. Ennek igazgatója Sir Bernard Pares, az orosz nyelv tanára, aki igen jóindulatú és (méltányosan gondolkodó ember és amint nekem írta, most éppen azon fáradozik, hogy Madách Az ember tragédiá-ját Londonban előadassa. De ebben az intézetben működik, •mint Közép-Európa történelmének tanára, az a bizonyos Seaton Watson, másképpen Scotus Viator, akiről tudjuk, hogy szakadatlanul agitál ellenünk és véghetetlen sok bajt okozott már. Kívánatos volna, hogy ennek az ő agitációjának ellensúlyozására, a kormány ne valami fiatal, kezdő nyelvészt küldjön oda, hanem egy olyan képzett debattert, aki a magyar történelemmel, magyar joggal, közigazgatással, statisztikával, de főleg közállapotainknak és a nemzeti kérdésnek, beható ismeretével bír és elszánt is legyen Watson úrnak esetleges további támadásait ellensúlyozni. Ez annál fontosabb, mert ez a londoni intézet nem annyira nyelveket tanító, mint inkább nagyon kiterjedt forgalmat bonyolít le az angol társadalom informatív irányítása terén s ezzel meglehetősen befolyásolja az angolok középeurópai politikáját. Nekünk tehát törekednünk kell arra, hogy ez az ellenünk irányuló iagitáció enyhüljön és mi legalább ne asszisztáljunk hallgatással az ő agitációinak. Ezek előrebocsátása után természetes, hogy én a költségvetést a magam részéről elfogadom, de azt sok tekintetben hiányosnak találom. Minthogy egyrészt tudom a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrról, hogy ő boldog lenne, ha az ő tevékenységéhez a mi kultúránk nak egyik termékeny és szép korszaka fűződnék, másrészt pedig a mai siető kor nem tűr halasztást néhány olyan kérdésekre szeretném a figyelmet felhívni, amelyek ugyan már régen az ő kormányzása előtt keletkeztek, de amely kérdések káros kihatásai még ma is érvényesülnek. Sok mindenről szerettem volna beszelni, de most csak három témára szorítkozom. Az egyik a Pázmány Péter Tudományegyetem vagyona, a másik az egyetemi kultúrpolitikánk, a harmadik pedig az ifjúság problémája. Az első, amit szóvá kell tennem, az úgynevezett Egyetemi Alap ügye. Ez a kifejezés 150 évvel ezelőtt egy fordítónak hibájából keletkezett és azóta sok bajnak lett <a forrása. Mária Terézia idejében ugyanis a nagyszombati egyetem vagyonát fundus universitatis-nak nevezték. Ez akkor pontos kifejezés volt, mert akkor csak egy magyar egyetemünk volt, ez a megjelölés tehát csakis ennek az egy egyetemnek a vagyonára vonatkozhatott. Azzal azonban hogy ezt a latin kifejezést nem az »Egyetem vagyona«, hanem »Egyetemi Alap« szavakkal fordították, már homályossá tették ezt. Később erősen fokozta ezt, hogy az országban újabb egyetemek és főiskolák keletkeztek. Zavart okozott az is, hogy az egyetem vagyonságát Mária Terézia öt szabadalomlevele ellenére a fia, II., József császár beolvasztotta a kincstár vagyonába. Mint ismeretes, halálos ágyán ezt az intézkedését is visszavonta ugyan, de már nem volt ideje újra megszervezni az egyetemi konzisztóriumot, amely az egyetem kebelében a vagyont kezelte annakidején. Ezóta az egyetem tulajdonképpen sohasem vehette kezébe a vagyonát. Ferenc király ugyan 1793-ban elrendelte a visszaszolgáltatást, ez azonban elhúzódott. 1802-ben arra kötelezte a helytartótanácsot, hogy évenkint számoljon el az egyetemnek. De ennek is csak 60—70 évig volt foganatja, azután lassankint kialakult a mai, bizony eléggé önkényes rendszer, amelynél a miniszter urak az egyetem megkérdezése nélkül kezeltetik az egyetem javait és használják fel annak jövedelmeit. E 150 év óta tartó oktrojált gazdálkodás során töméntelen ingatlan és más* vagyontárgy adatott el azzal a célzattal, hogy nagy papirosvagyon keletkezzék, amelyből, mint valami rendelkezési alapból, általános kulturális célokra kölcsönöket lehessen adni. így történt, hogy az egyetem mindig megszenvedte a pénzügyi zavarokat. Például 1807-ben és 1812-ben 715.000 forintot veszített el, ami akkor egy 10—15.000 holdas birtok értékének felelt meg. Az állampapirosok konverziója és unifikálása szintén károkat okozott. Az egyetem, mint hitelező, nagyon gyakran pórul járt; követelései sokszor behajthatatlanokká váltak, így például egyedül 1867-ben 250.000 forint veszett el ilyen címen. További félmillió forintba került egy papircsgyár felállítása, amely csakhamar megbukott, mert az Angliából idehozott igazgatója 'sikkasztott. Még sok mindenféle ilyen vesztesége volt az egyetemnek, ezek között azonban a legnagyobb volt az, amelyet az egyetem vagyona a háború után szenvedett el. Az 1915/16. évi kimutatás szerint az egyetem vagyona 12*9 millió koronát ért. Ebből az ingatlanok csak 4'4 millióra voltak becsülve. A vagyon kétharmadrésze takarékbetét, kölcsönkövetelés^ értékpapírok, főleg koronajáradék és készpénz alakjában szerepelt, a devalvációban tehát semmivé lett: 8-5 olyan millió aranykorona veszett így el, ami eredetileg ingatlanban feküdt. Emellett a patriarkális kezelés a birtokokat kevéssé gondozta és alig jövedelmezően tartotta. Ennek megfelelően azoknak értéke is nagyon alacsonyra volt becsülhető. Mikor azután a hágai ítélet következtében a csehek egyezséget kötöttek az egyetemmel és kifizették .az elszakított területen levő ingatlanokat, természetesen hivatkozhattak arra, hogy maga a magyar minisztérium sem becsülte azokat sokra,, úgyhogy ez a körülbelül 21.000 holdat kitevő földbirtok és annak 17 esztendei hozadéka mindössze 2'5 millió pengővel — holdankint körülbelül 120 pengővel — váltatott meg.