Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-47

334 Az országgyűlés felsőházának 1*7. ülé se 1937. évi június hó 25-én, pénteken. nos nem tudja átvenni, tehát kénytelen a zsidó i nagybérlőt benne hagyni a bérletben. Nem viselkedem ellenszenvvel a zsidóság ellen, csak tanulni lehet tőlük. Ezek a nagybérletek tehát ma nagyszerűen fizetnek. Azt mondják a nagybirtokosok» miért adjam én keresztény kisembernek a bérletet, amikor majd nem fognak tudni fizetni, az a zsidó nagybérlő tud fizetni, mert egy métermázsa búzáért kivette a bérletet 10 esztendővel ezelőtt és azóta olyan berendezést csinált a birtokon, mindenféle mezőgazdasági, ipari üzemeket állított fel, hogy rentábilis a birtok, nagyszerűen megy neki. Ezt a nagybérletet át kell alakítani és egy bérlőszövetkezetnek átadni. Lehetőséget kell adni a mi keresztény fiatalságunknak a munkára. Gazdatisztjeink vannak, akik nem tudnak elhelyezkedni, a ikisgazdacsaládoknak igazán jó, szorgalmas gyermekeik vannak, í-.kik tudnak és akarnak dolgozni, tehát lehetőséget kell nyújtani a részükre. Ha nem tudnak az első pillanatban fizetni, segítségükre kell sietniük a keresztény pénzintézeteknek éppen úgy, mint ahogy a nagy zsidó bérlőknek segítségére sietnek a Hitelbank, a Kereskedelmi Bank és az Altalános Hitelbank, stb. Ezek, úgy látszik, őket segítik, a mi keresztény fiainkat a mi bankjaink vagy szövetkezeteink nem segítik. Fel kell hívni erre az Okh. figyelmét, vannak ilyen bérlőszövetkezetei az Okh.-nak, azokat segíti is. Ezen a réven mindent meg lehetne csinálni és nagy lehetőség nyílna arra, hogy nemzeti érzésű, komoly gazdák elhelyezkedési lehetőséghez jussanak. Sőt lesznek intelligens emberek, diplomás tanárok, tanítók,, vagy akármilyen más pályára készülők, akik nem tudnak az életben elhelyezkedni, de kimennek a bérletre és dolgoznak. Adjanak lehetőséget arra, hogy dolgozhassanak, azok akik dolgozni akarnak és meg akarnak élni. Azt kérem ^tehát a mi intelligenciánktól, nagybirtokosainktól, a papságtól, és az érsekségtől, hogy szívleljék meg ezt a felszólalásomat, mert én a legjobb akarattal mondtam el. (Helyeslés,) Felhívom a földmivelésügyi minisztérium figyelmét arra, hogy még ezelőtt 5—6—10 esztendővel falusi kultúrházakat létesítettek, gazdaköröket építettek, de 5—6 esztendő óta, amióta a gazdasági viszonyok nehezebbek,^ megszüntették a falusi kultúrházak építését, gazdakörök létesítését. Pedig mindent mi magunk nem tudunk megcsinálni, szegények vagyunk, természetes tehát, hogy a mi adófilléreinkből amelyeket az államháztartásnak fizetünk, akarjuk, (hogy a falu, a tanya kapjon valamit. Mi nem járunk aszfalton, villanyvilágítás mellett, mint a városi, a nagyvárosi ember, ha pedig ők élvezik a kultúrának ezeket a vívmányait, mi legalább a kultúrházakat kaphassuk meg és ehhez kérjük a kormány segítségét, hogy itt elhelyezhessük szövetkezeteinket, a Hangya szövetkezetet, az értékesítő szövetkezetet, a hitelszövetkezeteket és mindazokat a gazdaköröket, amelyek ma hivatva vannak arra, hogy a gazdatársadalom szellemi nívóját emeljék. Ha ez nem oldódott meg eddig a szakoktatás keretében, és talán a jövőben sem lesz erre lehetőség, hogy pótoljuk azokat a hiányokat, amelyeket elmulasztottunk, eddig ezen a téren, nagy tisztelettel arra hívom fel a kormány figyelmét, hogy legalább a falusi kultúrházak létesítését bizonyos anyagi hozzájárulással segítse elő. Legyen szabad most, szintén a földmivelésügyi tárcához szólva és bekapcsolódva a mezőgazdasági érdekképviseletekbe, a mezőgazdasági munkaügyi tanács visszaállítását kérnem. (Helyeslés.) Az 1920. évi XVIII. te., a mezőgazdasági érdekképviseletekről szóló törvény lehetőséget adott arra, hogy ilyen munkaügyi tanács működjék a községi bíró mellett, hogy ott, ahol vitás gazdasági munkásügyek, cselédügyek adódnak, ezek úgy a munkás, mint a gazda megelégedésére elintéztessenek, úgy, hogy a tanács üljön össze, tárgyalja meg a dolgokat és azokat a legnagyobb megelégedésre intézze el. 1932-ben azonban a nehéz gazdasági és pénzügyi helyzetre való hivatkozással ezt beszüntették, holott ennek az intézménynek költsége az egész országra nézve nem tesz ki többet évi 20.000 pengőnél. Ez nem olyan nagy összeg, hogy azt meg kellene vonni, hiszen az adófillérekkel a gazdatársadalom is hozzájárul a költségekhez. Nagyon kérem tehát a földmivelésügyi miniszter urat, állítsa vissza ezt a tanácsi hivatalt a bíróságok mellé, hogy a jövőben úgy a munkások, mint a gazdák érdekeit minden körülmények között szolgálhassa. Ezzel kapcsolatban legyen szabad még a háziipar fejlesztéséről is szólanom. Mindenfelől hallunk panaszokat, hogy az ipar drága, hogy az ipar így, az ipar úgy, azonban a mi magyar népünk elszokott a háziipar fejlesztésétől. Ez nagy hiba. Hiszen, ha figyelemmel kísérjük a nemzetiségi részeket, azt látjuk, hogy a tótság és a németség ma is azzal tölti el a téli időt, hogy fon, sző, de ha nem is fon rendszeresen, a maga részére a legszükségesebb dolgokat előállítja, abroszt, szakajtókat, szalvétákat, törlőruhát, sőt a maga részére a fehérnemű nagy részét is elkészíti, hogy ezeket ne kelljen a boltban vásárolni. A legnagyobb baj a következő. A háziipar 1886-ig a földmivelésügyi minisztérium felügyelete alá tartozott, de amikor az iparfejlesztés kezdődött, nagyobb lendületet vett, magát a háziipar felügyeletét kivették a földmivelésügyi minisztérum hatásköre alól és természetesen áttették a kereskedelemügyi ^minisztérium, alá, mert hiszen általános nagy ipari ügyekkel foglalkozott. De tapasztalhattuk azt a sérelmet, hogy ugyanakkor el is hanyagolta a kereskedelemügyi minisztérium a háziipar fejlesztését, mert hszen nem érdeke a nagyiparnak, a kereskedelemnek, hogy itt egy erős háziipar fejlődjék az egész országban, "hem érdeke, sőt azt veszélyezteti. Én ugyan nem látom be, hogy olyan nagyon veszélyeztetné, mert íriszen a háziipar fejlesztése nem jelentené a nagyban való gyártást, csak azt, hogy a falun élő ember legalább a legszükségesebb dolgokat a maga részére el tudná készíteni. Ehhez nem is kell ipari törvényt hozni, ehhez csak jóakarat kell és a hatóság segítsége. Minden körülmények között tehát, nagy propaganda szükséges abban^ az irányban, hogy — ha ez a most következő télen nem is aktuális, mert nem termeltek kendert — kendert termeljenek minden kis faluban. Vissza kell térni a régi állapothoz. Minden falunak kellene egy kenderföldterülétének, lennie, amelyet házanként kellene kiosztani és mindenkit kötelezni kellene arra, hogv, kendert vagy lent termeljen. Csak így tudjuk ezt a háziipart a jövőben elérni. Ahol van kendertermelés, ott egyéb háziipari munkákat is lehet csinálni.