Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-37

Az országgyűlés felsőházának 37. ülése Balogh Elemér: Nagyméltóságú Elnök Ur! Igen t. Felsőház! Mielőtt felszólalásom tulajdonképpeni tárgyára térnék, magam is lelki szükségét érzem annak, hogy a kormányzó úr ő főméltósága és fenkölt hitvese, valamint a magyar kormány római és bécsi látogatása és e< látogatások sikere felett érzett őszinte örömömnek kifejezést adjak, amiben azt hiszem, a t. Felsőház minden tagja osztozik. (Ügy van! Ügy van!) Szívből jövő hálánk és köszönetünk száll a hatalmas olasz nemzet és a testvéri Ausztria felé azért a páratlanul meleg fogadtatásért, amelyben Magyarország kormányzóját külföldi útján részesítették. Legyen szabad ezután, t. Felsőház, a román uralom alatt élő fajtestvéreink szomorú helyzetének ismertetésére áttérnem., (Halljuk! Halljuk!) Megdöbbenve olvassuk az Erdélyből érkező híreket. Azt reméltük, hogy Magyarország konok ellenségének, Titulescunak távozása a külügyminiszteri székiből a magyar-román viszony enyhülését fogja maga után vonni. Sajnálattal konstatáljuk, hogy ebben a reményünkben csalódtunk. A magyar kisebbség helyzete, amely sohasem volt rózsás, újabban még tűrhetetlenebbé vált. A román sovinizmus már eddig is következetesen elsorvasztotta az ott élő magyarság életlehetőségeit, a magyarságot vagyonából kiforgatta, iskolái számát negyedére csökkentette és a tisztviselők tízezreit földönfutókká tette, de mióta Mussolini rnilánói beszédében Magyarországot a háború hagy rokkantjának nevezte, azóta a román terror nem ismer határt. Nem akarok az egyre szaporodó antirevízionista gyűlések történelemhamisításaival és nyelvöltögetéseivel perbe szállni, — ezt elvégzik helyettem mások — de szóvá kell tennem azt a szemérmetlen lazítást, amely akadálytalanul és a megtorlás minden veszélye nélkül folyik a román állam ellen mit sem vétő magyar kisebbség ellen. Ez már nemzetközi szerződésekbe ütközik, ez ellen bátran apellálhatunk ama nagyhatalmak lelkiismeretéhez, amelyek ezeket a szerződéseket aláírásukkal szentesítették. A saékelynid varhelyi Glas Românese nemrég megjelent cikke például, amely Mussolinit milánói beszédéért az őrültek házába tessékeli, a magyarság címére a következő épületes fenyegetéseket tartalmazna (olvassa): »Ha Mussolinii ki akarja szabadítani a magyarokat a román iga alól, akkor mii is segédkezet nyújtunk neki. Olyan Szent Bertalan-éjszakát rendezünk, hogy azután jöhetnek az olaszok, hogy a magyar hullákat Erdély földjéről összeszedjék. Meg fogának szabadulni a mi magyarja imk az igától, írná pedig egy nekünk sok zavart okozó problémától.« A Tordián megjelenő Turda című lap is szükségesnek tartja a magyarság kiirtásiát, nehogy háború esetén hátbatámadhassáki a románokat. Ugyanebben a cikkében azt követelte, hogy tiltsák be a tordai magyar színiház működését, mert a puszták fiainak nines szükségük kultúrára. Kívánsága bámulatos gyorsan teljesült, mert a 'belügyminiszter tűzrendészeti szempontból a színházat azonnal bezáratta. (Egy hang jobbfelől: Hallatlan!) Mussolini beszédének hatása alatt a román képviselők nagy csoportja törvényjavaslatot dolgozott ki abból a célból, hogy a román állam a trianoni határ mentén száz kilométer szélességben fekvő magyar birtokokat kiisajátíthassa és románokkal telepíthesse be; az indokolás szerint államérdekből és azért, hogy 1936. évi december 18-án, pénteken. 21 az egyezményileg megállapított határ nagyobb biztonságot és védelmet nyújtson nyugati szomszédja revíziós politikájával szefmben. Lepadatu kultuszminiszter a nagyváradi népgyűlésen viszont, azt hirdette, hogy a magyar revíziós törekvéseikre a kormánynak Erdély fokozottalbb elramánosításával kell válaszolnia. Ez más szóval azt jelenti, hogy a magyar ajkú lakosságot túsznak tekintik, amelyet Magyarország békés revíziós törekvéseinek megtorlásául ősi hazájából ki kell üldözni vagy végleg kiirtani. T. Felsőház! A kultúrember ámulva kérdezi, vájjon mit vétett Erdélyben a magyarság, mivel szolgált rá erre az embertelen üldözésre? Talián összeesküvést szőtt az állam biztonsága ellen, vagy forradalma merényleteken töri a fejét? Dehogy is! Krisztusi béketűréssel viseli elnyomatásának töviskoszorúját. De van egy nagy bűne: az, hogy létezik. Ne hivatkozzék odaát senki sem a sajtószabadságra; íhiszen a legdemokratikusabb Angliában is döntő befolyást gyakorol a kormány a sajtóra olyan kérdésiben, amely a birodalom külpolitikai érdekeit érinti. A román kormánynak is kötelessége lenne, de (módjában is állana, hogy ezt a védtelen polgárai ellen folyó féktelen lazítást megakadályozza és megtorolja. Sajnos, nem teszi, pedig a magyar kormány mindenkor a béke politikáját folytatta, — nemcsak nyilatkozataiíbain, hanem cselekedeteiben is. (Ügy van! Ügy van!) Ezt már az egész világ közvéleménye is elismeri. Végtelenül sajnálatos, hogy erre a békepolitikára keleti szomszédunk olyan kisebbségi politikával felel, amely a magyar közvéleményt állandóan izgalomban tartja és mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy a jó szomszédi viszonyt előmozdítsa és a béke útját egyengesse. Ha a trianoni ú. n. békeszerződés olyan tökéletes alkotás lenne, mint amilyennek szomszédaink hirdették, ha csakugyan ennek a szerencsétlen diktátumnak a megkövesedése, lenne a garanciája a középeurópai békének, akkor ma nem lenne dunavölgyi probléma. De mivel a viszonyok 17 év alatt nemcsak, hogy nyugvópontra nem jutottak, hanem a helyzet egyre jobban elmérgesedett és a Dunavölgye rendezésének kérdése állandóan súlyos problémája a Népszövetségnek, a nagyhatalmak külügyi hivatalainak és a kisainitant államainak ; mindez kiáltó bizonyítéka Trianon tarthatatlanságának. A békediktátum békés úton való revíziójára irányuló törekvés nem ellenkezik a népszövetség alapokmányával, sőt az a célja, hogy Közép-Európában a béke és a konszolidáció útját egyengesse. Amikor tehát ennek a célnak a szolgálatában sovány jogainkkal élünk, ez nem adhat ürügyet arra, hogy a románok üldözzék, irtsák a magyarokat és lábbal tiporják jogaikat, amelyeket a Saint-Germainen-Layeban aláírt nemzetközi szerződések garantálnak. Ezen szerződések betartásának és végrehajtásának legfőbb őre a Nemzetek Szövetsége és csak sajnálni lehet, hogy ezen kötelességének teljesítését eddig elmulasztotta. Ez is hozzájárul tekintélyének csorbításához, mert a kisállamok nem bízhatnak olyan intézményben, amely kétféle mértékkel mér és amelyet politikájában nem a jog, az Igazság és a morál, hanem az oppurtunitás szempontjai vezetnek. Legfőbb ideje, hogy a Népszövetség végre kötelességének és felelősségének tudatára eszmél7*