Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-46

272 Az országgyűlés felsőházának 46. ülése 1937. évi június hó 24-én, csütörtökön. nak. Ha ezeket talpraállítják, — és ez a munkásságnak legértékesebb es a mellett reAaesen nagyesaládú rétege — ha biztos munkaalkalmakat adnak neki, ha napszámbérét méltányosan megállapítják és az öregkori biztosítást behozzák, — amit a miniszterelnök úr ígért és amit ő ígér, azt meg is szokta tartani — ezrek és ezrek fogják áldani és hálával fognak mindig a miniszterelnök úrra gondolni. Ez sokkal szükségesebb, mint a telepítés, mert hiszen ez a munkásréteg először munkát és kenyeret akar. Ha ez van neki, fog magának lassankint házat és egy kis földet szerezni, míg a mostani teljes pénztelensége mellett a telepítés neki talpalatnyi földet nem jelent. Olaszország nagysága nem hódításban áll, hanem családvédelmén és gyermekvédelmén alapszik. Bámulatos, hogy ott hogyan gondoskodnak a családról. A házasulandóknak ingyen telket, kölcsönöket adnak; a tisztviselőknek pedig meg kell házasodniuk, de gyermekeikről gondoskodnak. Igaz, hogy ott megvan az erkölcsi légkör is, szentnek tartják a családi tűzhelyet és a család termékenységét. Ha ott valaki nem adna lakást egy sokgyermekes családnak, vagy kinevetné az asszonyt, akinek sok gyermeke van, azt a közvélemény, a társadalom megvetésével sújtaná. Ezt a családvédelmet kell nekünk is kiépítenünk az egész vonalon, mert a jövő fejlődésnek tz talán az egyetlen biztos alapja. Nekünk minden szeretetünkkel a munkásság mellé kell állnunk, mert a jövő társadalma a munkásságon fog felépülni. Mélyen t. Felsőház! Családvédelmi szempontból szükségesnek tartom a lakáskérdés sürgős rendezését. Mivel én ebben a kérdésben nemrég felszólaltam, a mélyen t. Felsőház talán felesleges szószaporítás, vagy okvetetetlenkedés bűnében marasztal el, de úgy érzem, — lelkiismeretem szavára hallgatva — mintegy erkölcsi kényszer alatt, kötelességem mégegyszer szóvá tenni ezt a kérdést. Köztudomású, hogy városokban a sokgyermekes családok lakást nem kapnak. Ha kapnak, akkor csak úgy kapják, hogy eltagadják gyermekeiket, hogy azután a háziúr őket mindenféle módon kiszekirozza. Micsoda fájó megalázás ez az anyára, akinek a társadalom bűnül rójja fel, hogy gyermeket szült és nevel a hazának. Es nincs fórum, amelyhez az ilyen lakáskeresők fordulhatnak és nincs közeg, aki ilyen ügyeket elintézhetne. Azért teszem ezt mégegyszer szóvá, mert ezek a panaszok napról-napra szaporodnak. Tucatszámra tudnék csak újságból felolvasni ilyen eseteket. Bátor vagyok csak egyre hivatkozni, mintegy mentségemül, hogy mégegyszer szóváteszem ezt a dolgot. Az »Uj Nemzedék« április 2-i számában a következő eset van leírva (felolvassa): »Wilnrotter Miklós csillárkészítőnek és hétgyermekes családjának szomorú sorsáról van szó. Az Uj Nemzedék munkatársa azonnal a helyszínén igyekezett megvizsgálni az esetet, amely szomorúan jellemzi, milyen >a családvédelem a gyakorlatban. A tudósító a kispesti Petőfi-utca 209. számú beépítetlen telek egyik gödrében talált rá a hétgyermekes családra. A bútordarabokra borított lyukas ponyva alól egymásután bujkált elő Wilnrotter Miklós csillárkészítő felesége és hét gyermeke, a 15 éves Vilmos, a .13 éves Miklós, a 11 éves Ilona, a 9 éves Evi, a 7 éves Sanyi, az 5 éves Feri és a 2 éves Stefánia.« A cikk leírja, hogy »reggeltől estig .iártnk ... Kispestet, hogy egy kilakoltatott hétgyermekes család számára lakást keressünk. Fáradozásunk azonban sikertelen maradt, annak ellenére, hogy magunkkal vittük a lakbért, sőt személyesen is ^biztosítékot vállaltunk a szerencsétlen családért. Sok a gyerek, utasítottak el bennünket mindenütt, ahova csak benyitottunk ...« Mélyen t. Felsőház! Ez a kultúra csődje. Ez a keresztény világnézet kicsúfolása. Midőn ezt szóvátettem, és kérteim a miniszter urat, hogy ha másképpen nem, rekvirálás útján biztosítsa ezeknek a sokgyermekes családoknak az állásukhoz, életnívójukhoz (méltó lakást, azt a válasz katpam, hogy így nem lehet a tulajdonjogba belenyúlni. Hivatkoztam arra is, hogy a lakáskérdés okozati összefüggésben van a városok gyermektelenségével, okozati összefüggésben van a tuberkulózissal és a népbetegségekkel, amelyekkel különösen az Alföldön pusztítanak. De, mélyen tisztelt Felsőház, a magántulajdonnak vannak szociális kötelességei is és ha ezt nem teljesíti, igenis bele lehet nyúlni a magántulajdonba. Ezt a kisajátítások, a telepítések idején nem is kell nagyon magyarázni. Ezek a gyermekek fogcsikorgató gyűlöletben fognak felnőni a társadalom iránt, és igazuk lesz nekik. Ezek sohasem fogják elfelejteni, hogy nem volt egy testvéri kéz, amely feléjük nyúlt volna, amikor ott a hidegben ponyva alatt fáztak és éheztek. A társadalom nem hördült fel, az egész város nem törődött velük, a közvélemény nem háborodott fel, a jogászok, akik mindenért demonstrálnak, nem verték be egyetlen háztulajdonos ablakát sem és nem volt egy ember, aki ezeknek lakást adott volna. A polgármester azt mondta, amikor nála voltak, majd ő néz lakást valamilyen városi, menhelyen, majd felmond valakinek, a helyett, hogy a^ város dísztermébe tette volna be azt a családot, hogy lássák, igenis megbecsülik a sokgyermekes családot. Mélyen t. Felsőház! Azt mondta a múltkor a miniszter úr, hogy ezt a kérdést hittel és optimizmussal kell kezelni. Bennem megvan ,a hit is és az optimizmus is, de mi haszna,, ha bennünk megvan, és ebben a szegény kitaszítottban és nyomorgóban nincs meg. Azt hiszem, hogy ha valakit közülünk, vagy mondjuk egy miniszter urat — hiszen ez csak egy theoretikus elgondolás, nem akar sértés lenni — kilakoltatnak és négy hétig — ennyi ideig voltak ezek a szegény gyermekek ott a ponyva alatt — áprilisban ott egy ponyva alatt nyaralna, azt hiszem, nagyon megfogyatkozott optimizmussal jönne vissza a miniszteri székbe. (Mozgás.) Ha nem lehetséges gondoskodni ezekről, ha nem lehet lehetővé tenni, hogy rekvirálás útján az a sokgyermekes család fedél alá jusson, akkor tessék a magyar törvénykönyvbe egy paragrafust beiktatni, amely az érdekelteket figyelmezteti, hogy kéretik a családvédelmet nem komolyan megfogadni. Azt mondtam, hogy a bolsevizmus elleni védekezés harmadik módja a tekintély tiszte! et és annak megszilárdítása. Az egyház azt mondja: minden törvényes hatalom az Istentől való, azért a hívő ember a törvényes hatalom előtt meghajol és engedelmeskedik. Ott, ahol a tekintélyt nem tisztelik és kigúnyolják, nevetségessé teszik, a történelem tanúsága szerint mindig nagyon rossz jel volt, előhírnöke volt eljövendő katasztrófáknak. A magam részéről megengedettnek találom azt, hogy a nyilvánosság előtt kritikát mondjanak a visszaélések fölött és szükségesnek találom, hogy ezeket a visszaéléseket reparálják, azon-