Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-10

142 Az országgyűlés felsőházának 10. ülése 1935. évi június hó 22-én, szombaton. a zalai parton a népnek kőből és szőlőtőkéből kell kenyeret préselnie. Ezért? már a régi időkben, — ha jól emlékszem — még a gróf KhuenHéderváry kormány idejében Serényi Béla gróf, akkori földmívelésügyi miniszter építtette meg Badacsonyban az úgynevezett állami borpincét, amely azóta mint a badaesonyvidéki szőlősgazdák állami felügyelet alatt álló pinceszövetkezete működik. Természetesen ez a szerény kis vállalat is átment a különböző válságokon, megviselték azok a válságok, úgyhogy 1929-ben 50.000 pengő kölcsönt kapott szanálásra a földmívelésügyi minisztériumtól, — ismétlem, állandóan földmívelésügyi miniszteri ellenőrzés alatt is áll — és ezt a kölcsönt 1937beii kell megfizetnie. Már most ez állandóan Damokles kardjaként lóg a feje felett, a racionalitás is azt diktálná tehát, hogy ez az aránylag csekély összeg üzletrésztőkébe fektettetnék be, minthogy úgy is állami ellenőrzés alatt áll, tehát biztosítva volna a kamatoztatása is, szemben az 1937-ben esedékes visszafizetési terminuskor szokás szerint kérendő részletfizetési halasztással. Tudom, hogy ez csekély, lényegtelen részletkérdés volt, de abban a borpincében aranyvaluta fekszik. (Ügy van! Ügy van!) Már most ugyancsak gyakorlati szempontból vizsgálva a politika nehezebb kérdéseit is, kénytelen vagyok még reflektálni a belügyminiszter úrnak itt elhangzott egyik felszólalására, amelyben azt mondotta, hogy a harctéren bizony senki sem beszélt választásokról, politikáról, választójogról, mert a katonáknak egészen más dolguk volt. Távolról sem akarom az 1918-as szégyenletes kútmérgezési időket és azoknak szomorú következményeit itt felhozni, s igazán nem is kérkedésből, de e felfogás általánosításának cáfolatából vagyok kénytelen elmondani az én szerény életemnek egy értékesen őrzött epizódját. (Halljuk! Halljuk!) Az én huszárjaim bizony igen sokszor emlegették azt, hogy: »Ha a jó Isten hazasegít bennünket, akkor a főhadnagy urat megválasztjuk képviselőnknek.« (Derültség.) Tehát foglalkoztak ezzel a gondolattal is, és akik életben maradtak, közülük, azok be is váltották szavukat. Most végül ugyancsak a gyakorlati politika szempontjából térek át befejezésül a legnehezebb kérdésre. Tény az„ hogy minden agitációtól mentesen is, a túladunai nép lelkében sziklaszilárdan él a^ törvényes apostoli magyar király visszatérhetésének reménye és hite. (Igaz! Ügy van! — Egy hang a jobbközépen: Magyarország egész népének a lelkében!) Erkölcsi tőke ez, amely hitet, amely erkölcsi tőkét nem rombolni, hanem ápolni, fejleszteni és fenntartani mindnyájunknak, akik politikával foglalkozunk, de szerintem elsősorban a kormánynak kötelessége. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Minthogy a miniszterelnök úr tegnapi beszédében^ ebben a kérdésben, ebben a gondolatkörben őszinte sajnálatomra semmiféle közeledést nem láttam ehhez a felfogáshoz, és minthogy — bármilyen tisztelettel és nagyrabecsüléssel viseltetem is a földmívelésügyi miniszter úr személye iránt — ebben az agrárországban a költségvetés agrárjellegét kellően kidomborítva nem látom, így a költségvetést őszinte sajnálatomra nem áll módomban elfogadni. (Taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik Koós Zoltán ő méltósága. Koós Zoltán: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! Ennek a törvényjavaslatnak a felsőházban lefolytatott vitájában túlnyomó részben általános politikai szempontok lépnek előtérbe. Ezekhez a szempontokhoz szólni nem kívánok, inkább olyan kérdéseket akarok megbeszélés tárgyává tenni, amely kérdések részben olyan mértékben állanak az érdeklődés előterében, hogy azok mellett szó nélkül elmenni nem lehet, részben pedig talán elhanyagolódtak más kérdések mellett. A miniszterelnök úr a képviselőházban is, de itt a felsőházban is ki jeliem tette, hogy első-f sorban a gazdasági és szociális reformokat akarja megvalósítani. Azt hiszem, aki reális szemmel nézi ennek az országnak az életét,, az csak nagy köszönettel tartozhat a miniszterelnök úrnak ezért az állásfoglalásáért, mert hiszen tudnunk kell mindnyájunknak, hogy ennek az országnak a legnagyobb szüksége arra van, hogy gazdasági és szociális téren történjék meg az, ami lehetségessé teszi, hogy az élet ebben az országban bizonyos mértékig megjavuljon. En a magyar gazdasági és pénzügyi politika kérdéseihez leszek bátor néhány szót szólni, még pedig ennek a gazdasági és pénzügyi politikának különösen négy kérdésével akarok foglalkozni. Az első kérdés a külföldi, vagyis a nemzetközi adósságok kérdése, a második a gazdaadósságok kérdése,, a harmadik devizagazdálkodásunk és a negyedik a Nemzeti Bank hitelpolitikája. Nemzetközi adósságaink kérdéserői sokat beszélnem nem kell. Nem kell elsősorban azért, mert hiszen mindenki meg van győződve arról, hogy milyen fontos erre az országra nézve ennek a kérdésnek rendezése. A miniszterelnök úr is tett bizonyos kijelentéseket, hogy legközelebbi programmjába tartozik ennek a kérdésnek a megoldása. Ez tehát felment engem az alól, hogy e kérdés egész jelentőségének megfelelően foglalkozzam vele, úgyhogy csak pár dologra akarok rámutatni, amely az eddigi vita során — akár a felsőházi, akár a képviselőházi vitát nézem — még eddig egyáltalában nem lett tárgyalva. Ennek a kérdésnek a legnagyobb fontosságát tulajdonképpen két szempontból látom: az első szempont az, hogy ha mi nem fogunk rövid idő alatt hitelezőinkkel olyan megegyezést kötni,, amely a kölcsö/ nösség alapján áll, ez a magyar hitel aláásására lehet alkalmas. Igen t. Felsőház! A jelenlegi helyzet^ugyebár az, hogy a hosszú lejáratú adósságaink után a kamatokat és az esedékes részleteket pengőben fizetjük zárolt számlára, ez azonban csak a magyar hatóságok egyoldalú intézkedése és nem a hitelezőinkkel való megállapodás. Rövidlejáratú adósságaink tekintetében pedig időről-időre bitelrögzítő egyezményeket kötünk. Ezek rendesen egy évre, vagy egy évnél pár hónappal hosszabb időre szólnak, és az a benyomása lehet mindenkinek, mintha nekünk csak ilyen rövid időre volna szükségünk, hogy az összes külföldi adósságunkat visszafizethessük, holott nagyon jól tudjuk, hogy ezeket a kérdéseket máskép, mint a rövidlejáratú adósságoknak hosszúlejáratú adósságokká való átalakításával rendezni nem lehet. Ezt mi is és hitelezőink is tudják. Neville Chamberlain, a brit pénzügymind szter, május 17-én a, brit bankárok szövetségében, amely napon benyújtotta a brit költségvetést a képviselőházba, nagy beszédet mondott, amelyben négy pontban állapította meg azt, hogy mi szükséges ahhoz, hogy a világ gazdasági helyzete bizonyos ja-