Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-10

Az országgyűlés felsőházának 10. ülése Az első az, hogy a nemzeti egységpárti szervezkedéseket ő a vármegyével úgy összekapcsolta, úgy öszebonyolította, hogy az már igazán nem válik semmi tekintetben sem a megye díszére és előnyére. (Igaz! Ügy van!) A második pedig, amit én magam megint nem tudok biztosan, csak úgy hallottam, a miniszterelnök úrnak az az állítólagos terve, hogy a vármegyéktől még azt a kevés rendelkezési jogot is elveszi, ami ma megvan. Ki akarják venni a vármegyék kezéből az útadóalapok felett való rendelkezést, ' azt idehozzák Pestre, hogy innen osszák szét és innen rendelkezzenek az utak felett. Ennek az lesz a vége, hogy azoknak a vármegyéknek a pénzét, amelyek józanul és okosan gazdálkodtak, elköltik olyan vármegyék útjaira, amelyek pocsékolták a pénzt, amelyek belementek bányaspekulációkba, (vitéz Bndrey Antal: Egészen más dologról van szó a háztartási törvényjavaslatban!) Befejezem beszédemet. Kijelentem azt, hogy amiket az előbb elmondottam, azok alapján nem viseltetem a miniszterelnök úr politikája iránt bizalommal. Ezek nem a nemzetközi politikával összefüggő kérdések s szerintem tehát itt igenis, lehetett volna valamit tenni még a 'mi nehéz külföldi és belföldi helyzetünk és pénzügyi viszonyaink mellett is, csak egy kis jóakarat kellett volna. A törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés és taps a középen.) Elnök: Szólásra következik Berzeviczy Albert ő nagyméltósága. Berzeviczy Albert: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! A költségvetésnek és az azzal összefüggő felhatalmazási törvényjavaslatnaik tárgyalása úgyszólván az egyetlen alkalom, amikor a felsőháznak is módja és joga van a kormányzat terén végbemenő dolgokhoz és folyó működéshez hozzászólni, ennélfogva talán nem vehető rossznéven, ha ilyenkor szólásjogunkkal élünk és észrevételeinket az egyes, bennünket különösen érdeklő tárgyakról elmondjuk. Én kezdeni szeretném észrevételeimet eggyel, ami a közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltósága hatáskörébe tartozik; sajnálom, hogy nincs jelen, de remélem, talán füléhez fog jutni az, amit mondok.. Olyan fontos eseménynek tartom az első nemzeti játékszínterén végbement utóbbi dolgokat, hogy nem szeretném, ha azok felett a felsőház szó nélkül menne el. Amint méltóztatnak tudni, a Nemzeti Színházban most teljes változás állott be. Ezelőtt két évvel a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltósága felkérte Vojnovich Géza ismert és tekintélyes tudóst, írót és esztétikust, aki nehezen vállalkozott rá, hogy ezt a meglehetősen tövises tisztet átvegye, és reáruházta a Nemzeti Színház igazgatását kormánybiztosi minőségben. Két éven át működött Vojnovich és élénken megfigyelve a Nemzeti Színház ezen két év alatti működését, merem azt a bírálatot mondani róla. hogy talán soha a Nemzeti Színházban olyan magasszínvonalú előadásokat nem hallottunk, mint ezen két év alatt; talán soha a színészek olyan lelkesen és olyan kedvvel nem működtek, a színház majdnem mindig megtelt, a színház pénzügyei is meglehetősen rendbejöttek. A rendezés, af mise en scene mindig teljesen kifogástalan volt és ami nem csekély dolog, ezen két év alatt olyan sok új eredeti magyar színmű került színre, mint azelőtt talán soha. Ezen eredmények után megvallom, meglepő volt, hogy Vojnovich Géza kormánybiztos elbocsáttatott és helyébe Németh Antal 1935. évi június hó 22-én, szombaton. 137 neveztetett ki igazgatóvá. Az indokolás, amely ehhez fűződik, úgy szól, — legalább amennyire eddig hallhattuk — hogy Vojnovich nem volt hajlandó vállalkozni arra, hogy a Nemzeti Színházban teljes tabula rasat csináljon. Szerintem éppen az a bökkenő, hogy volt-e szükség a Nemzeti Színházban tabula rasat csinálni? A Nemzeti Színház 98 éve áll fenn becsületesen és mondhatni dicsőségesen. (Ügy van! Úgy van!) A Nemzeti Színházban ez alatt a 98 év alatt egy bizonyos művészeti szellem, művészeti stílus alakult ki. Mindenki természetesnek találta volna, hogy ez a két év múlva ünneplendő centennárium be fogja mutatni ennek a 100 éves fejlődésnek végfolyamatát és úgyszólván megkoronázását, szóval, hogy ez az utóbbi két év inkább arra van hivatva, hogy az eddigi működésre rátegye a koronát, nem pedig arra, hogy egy teljesen új produktumot állítson a közönség elé. Mégis ez történt, a Nemzeti Színház jellegéhez szinte hozzánőtt több kiváló színpadi erő elbocsáttatott, meghivattak olyanok is, akik már régebben működtek a Nemzeti Színháznál és akik teljesen odavalók, de olyanok is, akik egészen más, új téren szereztek eddig babérokat és nehezen fognak a Nemzeti Színház együttesébe beleilleszkedhetni. A kultuszminiszter úr Ő nagyméltósága az új igazgató érdeméül rótta fel, hogy 48 óra alatt összeállította a maga színészi gárdáját. Semmi sem könnyebb, mint 50

L

—60 nevet 48 óra alatt összeírni, de azt az 50—60, részben egészen új embert együttes színpadi működésre, egységes szellemre, egységes stílusra szoktatni két év alatt, ez nagyon nehéz feladat lesz. Én nem ismerem az új igazgatót személyesen, annyit azonban tudok róla, hogy kiváló tehetségű és szakképzettségű férfiií. Nem akarom hivatottságát kétségbevonni és kívánom neki, már^ ennek a fontos műintézetünknek érdekében is, hogy működésében sikere legyen. De mindenesetre nagyon terhes missziót és nagyon nagy felelősséget vállalt magára és a jövendő fejlemények iránt csupán nagy önbizalomról tanúskodó nyilatkozatot hallottunk, amivel a közönséget megnyugtatni nem lehet, ezt majd csak az eredmények után lehet a közönség szempontjából elérni. Áttérnék némely más kérdésre, de megvallom, hogy a nagyméltóságú miniszterelnök úr tegnapi rendkívül fontos, érdekes nagy beszéde egészen új helyzet elé állított engem is és szinte zavarban vagyok, hogy mit mondjak el azok közül, amiket elmondani akartam és mit ne, amennyiben a miniszterelnök úr a tilalomfák egész sorát állította elém. Nevezetesen konstatálta, hogy a felsőházat nem illeti meg a választási visszaélések bírálata. Ez az a pont, amelyben én legközelebb állok felfogásához és gróf Károlyi Gyula mélyen t. tagtársam felfogásához, mégis ki szeretném emelni, hogy jogi szempontból feltétlenül fennáll a felsőháznak az a joga, hogy a kormányzat működését minden téren, tehát a választások terén is bírálhassa. A másik tilalomfa a külpolitikai kérdésekre vonatkozik, amelyekre hangoztatta gróf Károlyi Gyula és a miniszterelnök úr excellencinja is, hogy tulajdonképpen felelőtlen emberek, kivált ilyen kaotikus külpolitikai állapotokban, ne avatkozzanak a külpolitikai kérdésekbe, bízzák azt ~á a kormányra, amely mindenesetre jobban van informálva a külpolitikai viszonyokra nézve, mint mi, egyesek lehetünk és hogy a kormány a maga közleseit inkább a külügyi bizottság bizalmas targyala-