Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-8
Az országgyűlés felsőházának 8. ülése 1935. évi június hó 19-4n, szerdán. 85 gának a fővárosi lapok, a fogyasztóközönség és talán még más oldalról is jött mindenféle kigúnyolása ellenére. Igen t. Felsőház! Ezek után legyen szabad áttérnem a politikumra, illetőleg a politikummal összefüggő dolgokra. Engedelmet kérek, de amit most mondok, azt természetszerűen a magam személyében mondom, mégis azt Mezem és ez ajz én (meggyőződésem, hogy a felsőház alkotmányos jogának és tekintélyének védelmére teszem. A miniszterelnök úr ő excellenciája legutoljáraj mikor Széchenyi Aladár gróf^ napirend előtti felszólalására adta meg a választ, három olyan kijelentést tett, amely — miután még nem volt rá alkalom, mert napirend előtti felszólalásnál vitának sincs helye — eddig válasz nélkül maradt. Az első mindjárt beszédének legelső mondatában fordult elő: »Megmondom őszintén, rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy a mai nehéz időben a felsőház munkaidejének egy óráját választási kérdésekkel töltötte el.« (Gróf Széchenyi Aladár: Mintha mi nem volnánk választópolgárok!) Minden tisztelettel a mindenkori magasabb kormány iránt, én csak azt mondhatom, hogy ha nem is rendkívül, de sajnálom, hogy a miniszterelnök úr ezt a kijelentést tette. Sajnálatosnak tartom pedig elsősorban azért, mert egy ilyen kijelentés azt a látszatot és azt a hitet keltheti és keltette is, nemcsak itt a felsőházban, de az országban is, mintha a kormány és a miniszterelnök valami a felsőház fölött lévő hatóság volna, valami olyan tanár- vagy tanítóféle, aki roszalását, feddését, nyilváníthatja a nem az ő szájíze szerint viselkedő felsőházzal szemben. De ezen a formai okon kívül nem felel ez meg az igazságnak sem, mert nem én mondom és nem a felsőház állapítja meg maga-magáról, de az egész ország közvéleményében úgy szerepel ez a felsőház, mint az ország egyik legkomolyabb, legtárgyilagosabb kiváló testülete- (Ügy van! Ügy van!) Az én nézetem szerint az országgyűlés e Házának munkássága nem merülhet ki abban, hogy itt törvényjavaslatokat szakszerűen megvilágít, elfogad vagy elvet. Az országgyűlés felsőházának igenis joga van foglalkozni minden politikai kérdéssel. (Ügy van! Ügy van! a Ház minden oldalán.) Ugyanennek a beszédnek második mondatában a miniszterelnök úr azt mondja: »Habár elismerem a jogát hozzá, mégis ez eddig nem volt szokás és a képviselőválasztásokat a képviselőház tekintette a maga magánügyének.« Bocsánatot kérek, aki egyszer közjogot, alkotmányjogot nem tanult, de csak hallott is, az ezt a felfogást nem fogadhatja el, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) mert a felsőháznak igenis nemcsak joga, hanem kötelessége is a politikai élet minden jelenségével foglalkozni, (ügy van! Ügy van!) A felsőház az alkotmány őre. Ellenőrizni tartozik a kormányt és a képviselőválasztás, mint a parlamentarizmusnak és az alkotmánynak egyik igen jelentős ténye, nem irreleváns a felsőház előtt sem, a felsőházat is érdekli, hogy az országgyűlés másik háza milyen alapon, törvényesen, törvényes eszközökkel és törvényes módon jön-e létre'? (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Mélyen t. Felsőház! Én nem akarok vitába szállni a miniszterelnök úrral, aki azt mondotta, hogy 1867 óta ez volt a legtisztább választás. (Gróf Széchenyi Aladár: Na! Na!) Gondoltam ugyan szegény Széli Kálmánra, gondoltam Tisza Istvánnak 1905-iki választására és gondoltam a Magyarországon eddig egyetlen, 1920-iki titkos választásra is. De bocsánatot kérek, a miniszterelnök úrnak tudnia kell és meg kell engednie, hogy ezután a választás után a sajtóban s a választók százezreiben is nagy izgalom volt és meg kell engednie azt is, hogy e felett az izgalom felett a felsőház nem sikolhat át csak úgy egyszerűen, hogy ezt még szóvá se tegye és horribile dictu erről egyáltalán tárgyaljon, mert ez azt hiszem, nem időpoosékolás. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) De még egy harmadik kijelentése is volt a miniszterelnök úrnak ebben a beszédében. Afelett, hogy mennyiben van igaza a miniszterelnök úrnak, amikor azt mondta, hogy a közte és Bethlen István gróf és Eckhardt Tibor között lefolytatott tárgyalások az ő magánügyei — e felett át akarok siklani. Mindössze annyit jegyzek meg, hogy Károlyi Gyula gróf ő excellenciája tegnap más nézeten volt, mint a miniszterelnök úr. A harmadik mondat, amit a miniszterelnök úrnak ebben a beszédében kifogásolok, az, hogy a miniszterelnök úr azt mondotta, hogy az ellenzék részéről is történtek atrocitások. Ez a mondat szó szerint így hangzik (olvassa): KVolt olyan eset is, hogy szónokoltak ellenünk olyan tényezők, akikhez nehéz hozzányúlni.« Megvallom, mélyen t. felsőház, hogy értetlenül állok ez előtt a mondat előtt. Mert azt ugyan tudtuk és a választásoknál nem egy alkalommal tapasztaltuk is, hogy ha valaki nem is a kormány, de csak a hivatalos jelölt ellen szónokolt, akkor nagyon sokszor lecsukták, kiutasították, vagy pedig internálták a saját falujában, de ilyen nyíltan azt, hogy a kormány ellen még szónokolni sem sem szabad, senki nem mondta meg úgy, mint a miniszterelnök úr. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Bocsánatot kérek, én azt tanultam 1 , hogy Magyarországon a törvény előtt mindenki egyenlő, azt tanultam, hogy 1848-ban minden kiváltságot eltöröltek, érthetetlen tehát előttem a miniszterelnök úrnak ez a kijelentése. Mert vagy hozzá lehet nyúlni valakihez, legyen az napszámos vagy herceg, ha valamit csinál, vagy nem lehet hozzányúlni senkihez, aki nem követett el olyat, amiért hozzányúlhassunk. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Hogy ne mondhassák, hogy mindig csak az árnyékoldalát keresem ki a miniszterelnök úr beszédeinek, teljes loyalitással meg kell mondanom azt, hogy viszont volt egy passzus a miniszterelnök úr beszédében, ami engemet — és amint észrevettem a felsőházat is — a legnagyobb örömmel töltött el. A miniszterelnök úr azt mondta, hogyha 1918-ban mindenki Tisza István háta mögött állt volna, nem következett volna be az összeomlás. (Ügy van! Ügy van!) Az az általános és a Ház minden oldalára kiterjedő taps és éljenzés, amely ezt a kijelentést fogadta, a legjobban mutatja meg a Háznak a miniszterelnök úrral való egyetértését. En azonban még egy másik szempontból is örülök ennek a kijelentésnek, mert ezzel a miniszterelnök úr maga cáfolta meg azt az országban elterjedt hitet, hogy a miniszterelnök úr 1918-ban nem Tisza István, hanem a vele szemben állók háta mögött állt volna. Nagyon örülök, hogy a miniszterelnök úr ezt a kijelentést tette, mert ez ennek a hitnek, ennek az elterjedt véleménynek legerősebb cáfolata. Még egy harmadik szempontból is örülök ennek a kijelentésnek. A miniszterelnök úr ké15*
