Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-7

70 Az országgyűlés felsőházának 7. ülése 1935. évi június hó 18-án, kedden. Aladár: Pedig ott van elég arany!) Nekünk tehát a helyett, hogy azzal foglalkoznánk, hogy mindenáron a pénz értékállandóságát akarjuk fenntartani, az értékmérői részét, tehát az aranypengőrészét kell fenntartanunk. Ebben az esetben nem fontos nekem az, hogy mennyi aranyfedezetünk van, mert meg tudom oldani ezt a kérdést akkor is, ha arany helyett más olyan állandó értéket teszek fedezetül, így pl. a földet, amely feltétlenül mindig megtartja belső értékét addig, amíg ember a földön él, és amíg ez az ország a nemzetközi életben olyan szerepet játszik, hogy fekvésénél fogva bizonyos nagyszámú embertömeget kell eltartania. (Láng Lajos: Hollandiában tulipánvaluta volt!) Ilyen körülmények között csak sajnálhatom, hogy azt az immár talán negyedozer felvetett gondolatot, hogy a kormány a regi pénzelméletről térjen át új pénzügyi gyakorlatra, és elsősorban a gazdaadósságok rendezésével kapcsolatban olyan irányban vezesse a pénzügyi helyzetet, hogy az a mai viszonyok között fennmaradhasson és megfelelő pénz kibocsátására alkalmul szolgálhasson, a kormány nem tette magáévá és még csak komoly megfontolás alá sem vette. Pedig bajainkat a pénzhiány is okozza, és elsősorban talán éppen az, hogy nincs elegendő pénz forgalomban, amit azért tesznek, mert félnek az inflációtól, holott ha mi a gazdaadósságok rendezésévsl kapcsolatban megfelelő értékpapírok kibocsátásával, megfelelő pupilláris fedezettel első helyen földingatlanra való betáblázással adunk fedezetet arra, hogy további pénz kibocsátható legyen, a forgalom el van látva annyira, hogy nem lehet pénzszűkéről beszélni, tehát ilyenmódon árdrágítást elkövetni. De viszont a koirinány irányíthatná ezáltal a pénz mennyiségét, annyi pénzt hozhatna csak forgalomba, amivel még messze marad az inflációtól. Ennélfogva hiányolom azt, hogy a gazdasági életet a kormány nem függetlenítette a pénzzel való játéktól és ezáltal, hogy nem függetlenítette, egy olyan zárt helyre tette az egész magyar gazdasági életet, hogy az semmi más, mint igazán függvénye a külföldi hitelezőknek. Éppen ezért van az, hogy a külföldi hitelezőkkel sem tudtunk zöld ágra vergődni, mert megint a pénzügyi orthodoxia szabályai szerint csak egy irányba néztek, abba az irányba, hogy a szerződések szentek és sérthetetlenek és nekünk a kötelességünket teljesítenünk kell, de azt már nem kérték, — pedig mi kívánhattuk volna — hogy velünk szemben is teljesítsen az a külföld, amelyik a hitel adásakor minket nagy ígérgetésekkel vett rá a hitel felvételére. A külföld velünk szemben nem teljesíti vásárlási kötelességét, az autarchia alapján egyszerűen elzárja előlünk határait, holott mi ezeket a pénzeket éppen a mezőgazdaság fejlesztésére fordítottuk abban a hiszemben, hogy a hitelező országok a mi mezőgazdasági termeivényeinket át fogják venni. Ennélfogva az a kölcsönös szerződés, amely alapja a nemzetközi bizalomnak is, nem általunk rendült meg, hanem általuk. Szükséges, hogy mi is a do ut des, a facio ut facias álláspontjára helyezkedjünk. (Helyeslés.) Mélyen t. Felsőház! A magam részéről hiányolom továbbá azt is, hogy ha már ilyen alapra helyezkedik a kormány, akkor ezt nem viszi természetesen keresztül- Míg egyrészt itt zárolják a pengőket, másrészt ugyanakkor egyesek bizonyos befolyások és összeköttetések révén mindjárt megkapják a kiviteli engedélyeket a zárolt pengő ellenében. Ugyanakkor, amij kor a mezőgazdaság értékei alacsonyak, magas vámokkal védenek ipari cikkeket, mihelyt azonban a mezőgazdasági cikkek ára emelkedik, a látszólagos takarmány hiány esetén például azonnal megvan az, engedélye bizonyos ipari köröknek, hogy az, aszfalthízlalás, vagy az aszfalttehenészet céljaira behozzák ide a külföldi olcsó takarmányt. Még azt is meg tudom érteni, ha mi következetesen állunk az ország javára egy bizonyos állásponton, de hogy attól a legelső _ alkalommal eltérjünk, ha az ipar azt kívánja, és ugyanakkor mezőgazdasági szólamokot hangoztassanak, és mindig a mezőgazdaság van kitéve annak, hogy vele szemben bárki más érvényesül, ő pedig csak áldozatot hoz, az lehetetlen. Itt figyelmeztetnem kell az igen tkormányt arra, hogy a legrosszabb szolgálatot akkor teszi, amikor hirdeti, hogy mint egy agrárállam kormánya, a mezőgazdaság támogatása alapján áll, ugyanakkor pedig a mezőgazdasági terményekkel fizeti meg mindazokat az ipari cikkeket, félgyártmányokat, vagy pamutot, amelyeket ide behoznak, és amelyekkel a mezőgazdasági termelést teszik lehetetlennné. Hiszen csak rámutatok arra, hogy az olcsón behozott pamut teljesen tönkreteszi a len- és kendertermelést, úgyhogy csak lenmag kivételével sikerült megint valamelyest a lentermelést felemelni. Ez a következetlenség tehát, amelyet a kormány pénzügyi politikájában követ nemzetközi téren is, fogja magát megbosszulni és ennek a kárát a látszólagosan nagyon dédelgetett mezőgazdaság fogja megadni. De, mélyen t- Felsőház! Kénytelen vagyok továbbmenőleg is kifogásokat emelni a kormány eljárásával szemben. Ebben a tekintetben sok kérdésben egyetértek Károlyi ő exeellenciájávai, aki azt mondta, hogy nem szabad jelszavak után menni, nem szabad olyan jelszavakkal jönni, amelyek csak jelszavak maradnak, nem , szabad olyan programmokat felállítani, amelyeket nem is lehet keresztülvinni. Éppen azt kifogásolom, hogy mi nagyon sok programtmpontot kapunk, hogy nagyon sokat igér a kormány, amiről mi tudjuk vele együtt és ő is tudja velünk együtt, hogy azokat legalább a közel jövőben keresztülvinni nem lehet- (Gróf Széchenyi Aladár: Ügy van!) Például borzasztó nagy hibának tartom, amikor évek óta ígérik a gazdaadósságok rendezését, de ahhoz még csak hozzá sem tudnak nyúlni, csupán az időleges, egy-egy Vivre szóló moratóriumrendeletet adják ki; amikor nem | tudják a földbirtokreformot befejezni, mert annak pénzügyi megoldására az anyagi lehetősé! get nem találták meg, ugyanakkor pedig hir! detik újból a telepítést, mint valami nagy nem! zetmegváltó dolgot, amellyel szemben azt ! ' mondják, hogy a külföld nélkül csinálni sem-' i mit sem tudunk. Egyrészt tehát az egyik oldal! ról megint nagy kívánalmakat és nagy vágyakat keltenek fel a föld iránt, ismét reményeket támasztanak, amelyekről tudjuk, hogy legalább is ma azokat keresztülvinni nem tudják, másrészt a másik oldalon pedig bizonyos nyugtalanságot kelt a kormány azok között, akik földbirtokkal ; rendelkeznek és nyugtalanságot kelt a termelésben egyfelől a nagy igény, a nagy vágy, másfelől a nyugtalanság között azután a kormány elveszti a bizalmat aziránt, hogy ha ezt nem is, de más ígéretét vájjon be tudja-e váltani. Nem mernék annyira menni, hogy ilyen sokat ígérjek egyszerre, annál kevesbbé, mert hiszen itt van egy másik kérdés, amely megint