Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-7

68 Az országgyűlés felsőházának 7. ülése 1935. évi június hó 18-án, kedden. tehetetlen lesz, mert olyan nagymérvű elemi csapástól sújtott vidékeken rigorózus adóibehajtásról szó sem lehet. (Ügy van!) Ennélfogva a már magábanvéve aggályos 75 milliós deficitet én nem látom olyan fixnek, hogy az ne emelkedhetnék, sőt félősnek tartom, hogy még igenis emelkedni fog. (Úgy van!) Ezzel szemben és ennek orvoslószereképpen én egyet látok, kizárólagosan egyet: a. minden vonalon keresztülvitt legrigorózusabb takarékosságot. (Helyeslés.) Tudom, hogy vannak sokan, akik azt mondják, hogy nekem valóságos rögeszmém a takarékosság. (Elénk éljenzés és taps.) Ezt nem tagadom, de azt is kijelentem, hogy ehhez a rögeszmémhez ragaszkodni kívánok, mert immár egy elég hosszú életen keresztül ennek úgy magamnál, mint másoknál, akár magán, akár közületi, akár állami szempontból, ott, ahol ezt a takarékosságot követték, én sehol kárát, mindenütt csak hasznát láttam. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon és középen.) A takarékosságot nagyon különbözőképpen lehet értelmezni és felfogni. Azt nem nevezem és nem tartom takarékosságnak, ha akár egy egyén, akár pedig egy közület, vagy az állam teljesíthetetlen, nagy kiadásoktól tartózkodik, mert itt fizikai lehetetlenséggel áll szemben. Az állandó, mindennapi kis tételeken való megtakarítás az alfája és ómegája a gyakorlati és nem elméleti takarékosságnak (Ügy van! Ügy van!) és higyje el a pénzügyminiszter úr, — különben azt hiszem, hogy ezt anélkül, hogy én kifejteném, nagyon bölcsen tudja — hány apróbb tételről van szó, amelyek ezreket jelentenek, de azok a gyakori ezrek milyen könnyen változnak át és szaporodnak fel milliókká (Ügy van! Úgy van!) és csak egynéhány millió jobbra vagy balra egy ilyen deficites költségvetésnél már milyen nagy különbséget tesz ki és milyen fontossággal bírhat. (Ügy van!) Igen helyesen osztályozta a pénzügyminiszter úr a beruházásokat különböző kategóriákra. Elsősorban az elengedhetetlen szükségességű beruházásokra, amelyeknek elhagyása nem takarékosságot jelent, hanem tulajdonképpen ér

_ tékpocsékolást, és ennélfogva inkább pazarlásszámba megy. A második kategóriába sorozta a pénzügyminiszter úr a közvetlenül gyümölcsöző beruházásokat; azután következnek a nem közvetlenül, de közvetve mégis gyümölcsöző beruházások és végül a szociális beruházások. T. Pénzügyminiszter úr, én elméletileg teljesen helyesnek látom ezt az osztályozást, de gyakorlati haszna és értelme akkor lesz, amikor minden egyes esetben a legszigorúbb, a legrigorózusabb mérlegelés tárgyává teszik, hogy vájjon melyik kategóriába tartozik az illető beruházás és figyelembe kell venni még azt is, még a közvetlenül gyümölcsöző beruházásnál is, hogy van-e rá fedezet; mert én nagyon sok esetet tudok, a magángazdálkodásban is, hogy feltétlenül gyümölcsöző, teoretikusan teljesen helyes és jól kiszámított gyümölcsöző beruházásokban abszolúte tönkrementek az illetők és ma védettséget kellett, hogy kérjenek. (Ügy van! Ügy van!) Miért? Mert fedezetük nem lévén, kölcsönpénzből effektuálták ezeket a beruházásokat. Ilyen esetekben még a gyümölcsöző beruházások is veszedelmesek lehetnek. (Ügy van! Ügy van!) mert a legbiztosabb gyümölcsöző befektetés is csak successive, idővel hozza meg gyümölcsét, a kiadás pedig azonnal teremtendő elő. Természetesen fokozottabb mértékben áll ez a nem direkt, hanem indirekt gyümölcsöző beruházásokra. A szociális kiadások szintén olyanok, amelyek elől kitérni nem lehet, de amelyeknél szintén minden egyes esetben mérlegelés tárgyává teendő, hogy az abszolúte szükséges-e, és ihogy teljesítése az adott viszonyok között nemcsak kívánatos, hanem lehetséges-e. Éppen azért, hogy ezek a részint szükséges, részint kívánatos és előnyös beruházások megtörténhessenek, nagyon szükséges ia takarékosság, hogy legyen miből {beruházni. A leghelyesebb, a legegészségesebb takarékosság, merem mondani, úgy az egyénnél, mint az államnál az, amikor tartalékolásra törekszünk, mert ez teszi lehetővé azután, hogy a későbbi kívánatos és szükséges beruházások tényleg keresztülvitessenek, nagyobb kockázat nélkül. A másik fajta takarékosság a kényszerű takarékosság. Sajnos, úgy látom, hogy mi már ebbe a kategóriába kerültünk, amikor azért kell takarékoskodnunk, hogy végleg el ne merüljünk pénzügyileg. Mert t. pénzügyminiszter úr|, belföldi kölcsönökkel és kincstárjegyekkel operálni állandóan mégsem lehet; ez a deficitnek, az emelkedő kiadásoknak és emelkedő terheknek állandó biztos remediuma, azt hiszem, mégsem lehet. Egymagában véve már eléggé aggályosnak tartom a bevételi oldal emelését azért, mert ez a 15 millió többlet mégis az adófizető közönség megterheltetésének fokozását jelenti. Nagyon közismert az az angol közmondás, hogy az az utolsó szalmaszál az, amely a megterhelt teve derekát összeroppantja, Kérdem tehát a t. miniszter urat és a t. kormányt, nem gondolják-e, hogy ez a megterhelt teve, ez a magyar adófizető közönség már közel lehet a megterh éltetésnek ahhoz a fokához, (Ügy van! Ügy van!) amikor egy kis megterhelési többlet is azt a szalmaszálat fogja jelenteni, amely alatt összeroppant Azt pedig, hogy egy pénzügyi összeroppanás és összeomlás micsoda katasztrofális gazdasági, szociális és politikai következményekkel jár, fejtegetni nem akarom és teljesen feleslegesnek is tartom. T. Felsőház! A miniszterelnök úr nemrég egy megállapítást tett, amelyet nem tudok magamévá tenni. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondotta, — azt gondolom, a képviselőházban, de lehet, hogy más helyen — hogy csak a kormány felelős, a parlament nem felelős. Én ezt a tételt nem tudom akceptálni. Igenis, más a felelőssége a kormánynak,, és más a felelőssége a parlamentnek, de a parlamentnek is van felelőssége. Amidőn egy kormányintézkedést tudomásul vesz a parlament, egy kormányjavaslatot megszavaz és törvényerőre emel akkor igenis a parlament és annak mindazok a tagjai, akik ehhez (hozzájárulnak, a felelősségben osztoznak. (Ügy van! Ügy van!) És egy kormányjavaslat elvetése által a parlamentre hárul az egész felelősség. (Úgy van! Ügy van!) Én tehát, amidőn aggályaim ellenére a költségvetést megszavazom, igenis annak tudatában teszem ezt, hogy vállalom a felelősségnek rám eső részét és nem tudnám vállalni a felelősséget azokért a súlyos következményekért, amelyekkel a költségvetés megszavazásának megtagadása járna. Ezért a költségvetést és az appropriációs javaslatot elfogadom. (Hosszantartó, élénk helyeslés, éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Szőke Gyula ő méltósága. Szőke Gyula: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t- Felsőház! Ha Károlyi Gyula gróf ő excellenciája felvetette a felelősség kérdését, én csak csatlakozhatom ehhez. A felelősségnek ezt a kérdését teszem teljesen irányelvvé, amikor