Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-6

Az országgyűlés felsőházának 6. ülése 1935. évi június hó 5-én, szerdán. m a munkás munkája értékesebbé válik, mert ezzel az ő munkába is többet fog- érni és többet fog keresni, tehát ezáltal az ő sorsa is javul. Kívánja a kézműiparossá^ a munkaalkalmak megteremtését (Úgy van! Ügy van!), a fogyasztóképesség növelését, amit a mai viszonyok mellett nagyon nehézi jól elintézni; hiszen az a forgótőke, amely erre szükségqs volna, nem áll rendelkezésre. De a fogyasztóképességet növelni lehet az államnak azzal a kiadásával is, amely úgyis fennáll, ez azonban osak úgy lehetséges, hogy állami közpénzekből csak egyféle címen legyen valakinek jövedelme, a többit pedig elosztva, foglalkoztatáshoz juttatni azokat is, akik ma, sajnos, egyáltalán nem tudnak keresethez jutni. (Úgy van! Úgy van!) Az iparnak nem az az érdeke, hogy egyeseknek nagy jövedelmük legyen, hanem az az érdeke, hogy minél nagyobb tömegek legyenek fogyasztóképesek, mert ezáltal az ipar munkához, keresethez jut. Én a magam részéről örömmel üdvözlöm ezt a törvényjavaslatot és azt elfogadom. (Helyeslés éljenzés.) Elnök: Kiván-e még valaki al törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni? (Nem!) Minthogy, senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A kereskedelemügyi miniszter úr ő nagyméltóságát illeti a szó! Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Hálás köszönetet mondok elsősorban az előadó úr ő méltóságának, azután a felszólalt mélyen t, felsőházi tag uraknak, akik szakszerű, objektív fejtegetéseikkel rendkívül alátámasztották ennek a törvényjavaslatnak indokolását, amit különben egyhanggúlag elfogadni szívesek voltak. Azt hiszem, hogy ezek után szerepem rendkívül egyszerű. Hogy mégis felszólalok, ezt teszem egyrészt azért, hogy röviden összefoglaljam azokat az indokokat, amelyek a kormányt e törvényjavaslat benyújtásánál vezették^másrészt pedig azért, hogy az értékes felszólalásokra konkrét választ adhassak. A felszólalt felsőházi tag urak részletesen fejtegették az iparnak a magyar gazdasági életben való jelentőségét. Azt hiszem azonban, hogy e törvényjavaslat indokolásánál nem szabad egyedül az ipar szempontjait figyelembe venni. Elvi szempontból nézve ugyanis ez a törvényjavaslat azt célozza, hogy az egyes nagy foglalkozási ágaknak, az egyes nagy termelési ágesoport oknak külön kormányzati szervei legyenek és főleg, hogy az értékesítési tevékenységet, amelyhez kapcsolódik a közlekédésügy intézése is, — aminek az elméleti közgazdaság szerint is párhuzamosan és pártatlanul kell kielégítenie a fő foglalkozási ágakat, a fő termelési ágcsoportokat, — függetlenítsük valamely termelési lág közvetlen befolyása alól. Amint véleményem szerint helytelen lenne az, hogy a közlekedési ügycsoport kezelését összekapcsolnánk még egy [mezőgazdasági államban is a mezőgazdasági ügyek intézésével, ugyanúgy kifogásolható volt joggal a mezőgazdaság vezető körei részéről, hogy az ország közlekedési politikájának irányítása és ezzel kapcsolatban természetesen az egész értékesítési problémakör ügykezelése a másik fő termelési ággal, az iparral volt szoros báizasságban. Ezek tulajdonképpen azok az elvi szempontok, amelyek a kormányt a törvényjavaslat benyújtásánál vezették. Elvi szempontok mellett természetesen bőségesen vannak gyakorlati szempontok is, így elsősorban ki kell emelnem azt, amire az előadó úr is hivatkozott, hogy az utóbbi évtizedekben a kereskedelmi tárca gondozása alá került ügykörök meglehetős változáson mentek keresztül, mégpedig részben az ország megcsonkítása révén, másrészt pedig azon új technikai alkotások folytán, amelyek az utóbbi időkben különösen közlekedésünket alapjában megváltoztatták, illetőleg átformálták. Az ország megcsonkítása folytán külkereskedelmi tevékenységünk jutott fontosságra, mert hiszen méltóztatnak tudni, hogy a háború előtt, az Ausztriával fennállott közösségünk révén az akkori nyugodt politikai atmoszféra lehetővé tette hosszúlejáratú külkereskedelmi szerződések kötését, különösen azáltal, hogy a magyar mezőgazdaság termelésének feleslege egy védett piacon, az osztrák-magyar monarchiában nyert elhelyezkedést s ez a probléma nem esett olyan súllyal latba, Magyarország megcsonkítása, illetőleg önállósága folytán ez a probléma rögtön nemzeti ügy lett és az utóbbi időben a külkereskedelmi tárgyalások sokoldalúsága folytán mindinkább emelkedett jelentőségében. Amiint a felszólalásokból is méltóztattak hallani a külkereskedelmi tevékenység ma már rendkívül sokoldalú feladat, rendkívül sokoldalú tevéknység, — mert hiszen a nyugodt piacok biztosítása a mai politikai és gazdasági, világgazdasági viszonyok között lehetetlen — külkereskedelmünk napról-napra, hétről-hétre új és új problémákat vet fel, amelyeknek megoldása rendkívül igénybe veszi a kormányzati körök ténykedését. A közlekedési politika a század elején megjelent új közlekedési eszközök: az autó és repülőgép miatt különösen nagy feladatot ró a kormányzati körökre. A feladat az, hogy meg kell találni a meglévő régi és az új közlekedési eszközök között szükséges harmóniát, gondoskodni kell arról, hogy az új közlekedési eszközök, amelyek végeredményben a szállítás, a közlekedés olcsóbbítását szolgálják, a régi közlekedési eszközök teljes megsemmisítését ne vonják maguk után. Az új és a régi közlekedési eszközök között kifejlődő harmónia szolgálja ugyanis legjobban a nemzetgazdaság érdekét. Üj feladatkörként jelentkezik az energiagazdálkodás megoldása is, amely a háború előtti időkben nem játszott szerepet. Ugyancsak a háború utáni és különösen az utóbbi években nyert jelentőséget az idegenforgalmi problémának a gondozása is. Ezek mind olyan problémák, olyan feladatok, amelyek a minisztérium nagy ügyforgalma miatt az ipari ügyek fokozottabb jelentősége nélkül is indokolttá tették volna a minisztérium kettéválaszását. Én azt hiszem, hbgy ezek az indokok bőségesen meggyőzhetik a Felsőház mélyen t. tagjait arról, hogy a kormánynak ez az elgondolása helyes volt és hogy a kormánynak ez a javaslata szükséges volt arra, hogy a gazdasági életben az egyes gazdasági ágak ügyintézését a helyes, normális mederbe terelje. A másik kérdés, amelyet fel méltóztattak vetni, az, hogy időszerű-e ez a törvényjavaslat, különös tekintettel arra, hogy ez kétségkívül az államháztartási terhek megnövekedését okozza. Ez a kérdés különösen a bizottsági tárgyalások során merült fel. Már ott voltam bátor erre a választ megadni- Méltóztassanak megengedni, hogy egészen röviden néhány szóval, itt is foglalkozhassam ezzel a kérdéssel. Az időszerűség kritériuma elsősorban ab-