Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-28

Az országgyűlés felsőházának 28. ülése dalmi téren, megfojtása, elnémítása, elnémítani akarása minden téren más politikai különvéleménynek. Állandó igyekezete elhallgattatni az uralkodó pártéval nem egyező politikai nézeteket. Saját csalhatatlanságát ellenmondást nem tűrömséggel erőszakolja sajtóra, társadalomra, közületre, egyénre egyaránt. Igyekszik a mozgalom rugójának a nemzet összességét és magát mint a nemzeti közvélemény előtt meghajló törvényességet feltüntetni. Ha egy párt parlamenti többségét biztosítva a politikai hatalom majoritását kezébe ragadja és a minoritásnak — mely mögött nem ritkán a nemzet majoritása áll — tárgyilagos aggályait semmibe sem veszi, lekicsinyli, a politika porondjáról az ellenzéket hatalmának egész súlyával kiküszöbölni törekszik, akkor totalitásról beszélhetünk. A totalitás tehát egy álparlamentarizmus, mert a közvéleményt a parlamentarizmus illúziójába óhajtja ringatni. A totalitás nem szolgálja a közjót, mert a pártérdeket fölé helyezi az állampolgárok érdekének és egyenlő elbánásának. Távol áll tőlem, hogy justamente ellenzékeskedni akarjak, de az. imént felsorolt okokból nem viseltetem bizalommal a jelenlegi kormány tevékenységének módszerei iránt, és azért a költségvetés törvényjavaslatát nem fogadhatom el. (Helyeslés és taps.) Elnök: Náray-Szabó László ő méltóságát illeti a szó. Náray-Szabó László: Nagyméltóságú Elnök Úr! Mélyen t. Felsőház! Amikor a felsőház teljes ülésében először szólalok fel, méltóztassanak nekem megengedni, hogy jövő magatartásomra és működésemre nézve egy kijelentést tehessek. A felsőház megalkotásáról szóló 1926 :XIL t.-c. Indokolása között a következőket imondja {olvassa): »A felsőház az idők demokratikus fejleményeinek megfelelően előálló történelmi fejlemény, amely kizárólag a magyar talajból fakadt és a magyar nemzet sajátos viszonyainak és szükségleteinek leginkább megfelel.« Ez alapon a felsőházról szóló törvény 19. §-.a a szervezetek és intézmények képviseletének is helyt adott, az indokolás azonban már az érdekképviseleti szervezetekről és intézményekről beszél. Mélyen t. Felsőház! Azt hiszem, a törvényhozásnak nem. az volt az intenciója, hogy amikor érdekképviseletekről is beszél az 'indokolásban, akkor ez alatt azt értse, hogy azoknak, akik érdekképviseleti alapon vannak jelen a felsőházban, mindig esak annak az érdekképviseletnek a dolgait kellene szóvátennlök, amelyet ők képviselnek. Sőt azt hiszem, hogy a felsőház tagjainak, bármilyen alapon foglaljanak is helyet a felsőházban, a kötelezettségei és jogai egyenlők. Ezek a kötelezettségek pedig arra intenek mindannyiunkat, hogy minden felszólalásunkban és hozzászólásunkban először is a nagy nemzeti közérdeket képviseljük és ennek a nagy nemzeti közérdeknek az alapján álljunk. Ez a nagy nemzeti közérdek, •amennyiben az érdekképviseletek érdekeivel is összefér, lehetővé teszi azt is. hogy az érdekképviseletek képviselői összeegyeztetve érdekeiket a nagy nemzeti közérdekkel, az érdekképviseletek érdekében is felszólalhassanak. En mint az ügyvédi kamarák egyik képviselője ebből az elvből kifolyólag mindig hálásan fogom elismerni azt a megtiszteltetést, amelyben engem az ügyvédi kamarák részesítettek, és mindent meg fogok tenni a nagy válFELSÖHÁZI NAPLÖ I. 1936. évi június hó 19-én, pénteken. 523 ságba került ügyvédség érdekében és képviseletében, de csak annyiban és abban az irányban, amennyiben az a nemzeti közérdekkel ösziszeegyeztethetŐ. Ebből a nemzeti közérdekből kifolyólag, azt hiszem, az ügyvédség válságos helyzete irányában mindig felszólalhatok, mert hiszen, mint később rátérek, az ügyvédség megsegítése is összeegyeztethető a nemzeti' nagy közérdekkel. Ezek előrebocsátása után rátérek a költségvetés tárgyára. Méltóztassanak megengedni, hogy főképpen az igazságügyi tárca költségvetéséhez szólhassak hozzá, mégpedig három szempontból: a törvényhozás, a törvénykezés és az ügyvédség szempontjából. Ami a törvényhozást illeti, az utolsó időben a képviselőházban is halottunk olyan hangokat, amelyek szerint meggondolandó, az, hogy a mai válságos időkben vájjon szükség van-e egyáltalán törvényhozási alkotásokra. Az illető felszólaló azt mondotta, hogy a törvényhozásnak ezekben a válságos időkben tulajdonképpen nem is kellene fungálnia. Ezt a felfogást veszedelmesnek tartom, mert hiszen ez egyenlő volna a nemzeti, politikai, jogi és gazdasági életnek a teljes kátyúba kerülésével, fennakadásával. De est modus in rebus. Magam is azt mondom, hogy- meg kell fontolni, hogy ezekben a válságos időkben milyen törvényeket hozunk, és hogy ezek időtállók legyenek. Nézetem szerini vannak olyan nagy jogászi alkotások, amelyek a mai időkben még sem időszerűek. Ilyen a magyar jogásznak nagy óhaja, a magyal magánjog kódexe, amelynek munkálatai már nagyon előrehaladtak, de mégis azt kell mondanom, hogy a mai válságos időkben, az ország megcsonkításának idejében nem időszerű ezzel a törvénnyel foglalkozni. Emellett azonban annak a nézetemnek adok kifejezést, hogy mégis olyan törvényeket kell igyekeznünk hozni, amelyek időszerűek, amelyek időtállóak, amelyek a gyakorlati élethez simulnak, és amelyekről nem máról-halnapra, évről-évre kell intézkednünk, hanem amelyeket évtizedekre kell megalkotnunk. Idevonatkozólag igazán érdemes hivatkoznom arra a beszédre, amelyet Puky Endre ő nagyméltósága újévi beszédében elmondott és amelyre már a hitbizományi javaslat bizottsági tárgyalásán is hivatkoztam. Ö nagyméltósága ezeket mondotta (olvassa): »Az utolsó 15 év alatt törvényhozásunk kétségkívül sok törvényt alkotott, és még több általános érvényű kormányrendelet keletkezett. Sajnos, alig találunk ezek között olyant, amelyek a szabályozni kívánt jogviszonyokat, ha nem is véglegesen, de hosszabb időre megnyugtatóan, világos és szabatos módon és egységesen szabályozták volna. Egy témakörnek egységes, kódexszerű szabályozása helyett kelleténél több novelláris módosítással találkozunk, és így annak, aki a törvény rendelkezéseit egy felmerült ügyben meg akarja ismerni, nem egy törvényt vagy rendeletet kell ismernie, hanem többet, amelyek egymást módosítva és kiegészítve, ugyanazt a jogviszonyt szabályozzák. Ezért sokszor nehéz megállapítani, hogy mi az az érvényes rendelkezés.« Ez a beszéd mutatja azt az irányelvet, amelyet én is osztok és amelyet már én is az előbb jeleztem. Ha az igazságügyi költségvetés indokolását olvassuk, azt látjuk abból, hogy az igazságügyminiszter úr ő nagyméltósága ezeknek az elveknek figyelemmel tartásával igenis foglalkozik különféle törvényjavaslatok előkészítésével. Hivatkozik ő nagyméltósága arra, hogy 82