Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-28

Az országgyűlés felsőházának 28, ülése érését. Egyéni érzésem, hogy távollevő beteget támadni nem "illik, konformis azzal a lovagias parlamentáris szokással, amely a képviselőház legutóbbi tárgyalásai alkalmával az összes ellenzéki pártok megnyilvánulásaiból érezhető és és észrevehető volt. Azért komolyan gondolkoztam azon, hogy mai kontra-beszédemet egyáltalában megtartani nem fogom. Ha ezt mindannak ellenére megteszem, legyen szabad arra utalnom, hogy először is nemcsak sajátmagamnak tartozom felelősséggel, másodszor pedig, hogy nálunk tényleg az egész esztendőben csak egyetlenegy olyan alkalom van, amikor nézeteinket összefoglalva nyilváníthatjuk és nézeteinkből kifolyólag bizalmunkat vagy bizalmatlanságunkat a nyilvánosság elé hozhatjuk. Tisztelettel kérem a miniszterelnök úr ő excellenciáját, az őt helyettesítő miniszter úr útján, higyje el nekem, hogy amicus personae, sed — bizonyos tekintetekben — inimicus rei vagyok. Engedelmet kérek tehát, hogy bizalmatlanságomnak főokait röviden vázolhassam. Miként az előző években történt felszólalásaimban mindanyiszor hangoztattam, nem vagyok egy nézeten a kormányelnök úrral a királykérdés fejlődését illetőleg. Ismételten és nyomatékosan hangoztatom^ és kijelentem, hogy Magyarország lakosainak túlnyomó része a jogfolytonosság elvének alapján áll, (Ügy van! ügy van!) és hogy semilyen kormánynak nincsen jogában, hogy a túlnyomó többség nézetét ignorálja vagy pláne azzal ellentétes álláspontra helyezkedjék. (Ügy van! Úgy van!) A miniszterelnök úr ismételten hangoztatta, hogy a magyar állam szuverenitását minden eszközzel meg fogja védeni. Lehet-e ennek a szuverenitásnak nagyobb arculesapását elképzelni, mint amilyen abban a tényben rejlik, hogy Magyarország a békét diktáló európai államok kegyes engedelmével királyság maradt ugyan, de a magyar királykérdést megoldani saját hatáskörén és szuverenitásán belül nincs joga. (Báró Szterényi József: Igaz!) Félreértések elkerülése végett mindjárt leszögezem, hogy a magyar trón betöltése alatt nem érthetek mást, mint legitim királyunknak a visszahívását. (Helyeslés.)

r Egyes szomszédaink több ízben palástolás nélkül cinikusan kijelentették, hogy a restauráció számukra casus bellit jelentene. Ennél vakmerőbb beavatkozást Magyarország szuverenitásába én még nem ismertem. Kénytelen vagyok az idegen államok ilyen állásfoglalásával kimagyarázni kormányelnökünknek habozó, sőt negatív állásfoglalását királykérdésünk ügyében, de én ezt nem tartom elegendő oknak. Ha az említett államok kormányait megkérdezzük, hogy melyik kérdés iránt viseltetnek nagyobb ellenszenvvel: a revízió vagy a restauráció kérdése iránt, akkor feleletükben egész biztosan a revízió kérdésének a serpenyője fog mélyebbre szállani. Ha tehát kormányelnökünk a revízió kérdését mégis programmjába felvette, ellenben a restaurációt ignorálja, akkor abból csak azt következtethetem, hogy nem a külföldnek a restauráció iránt érzett antipátiája mérvadó az ő elgondolásában, hanem a legitim megoldás iránt érzett személyes antipátiája. (Ügy van! Ügy van!) A királykérdésnek csak két gyakorlati megoldása lehetséges. A jogfolytonosság elve alapján, vagy pedig a szabad királyválasztás útján. Nem tartom szükségesnek, hogy a magyar alkotmányban gyökerező jogfolytonossági ei1936. évi június hő 19-én, pénteken. 521 vünk jogosultságát e helyt magyarázzam vagy indokoljam, csak arra akarok utalni, hogy a jogfolytonosság elve mellett a szabad királyválasztás elvével szemben latba esik az opportunitás is. Beszéljünk egyszer őszintén. Mit képzelünk mi a szabad királyválasztás alatt? Vagy egy külföldi uralkodóház egyik sarját helyezzük a magyar trónra. Erre volt már példa a múltban, ennek azonban soha jó eredménye nem volt, mert az ilyen uralkodó faji tekintetben országával nem tud összenőni» ha . pedig politikai nexusok és előnyök keletkeznek ebből, ezek is elmúlnak, sőt rendesen az ország nemzeti fejlődésének később akadályát képezik. Tehát nem opportunus. Vagy magyar embert helyezzünk a magyar trónra? Mélyen t. uraim, hiszen egy falucskában bíróyálasztást sem tudunk elképzelni óriási felizgúlás és harcok nélkül, hát hogyan válasszunk egy 'magyar embert a magyar trónra. (Ügy van! Ügy van!) Utalok Lengyelországnak a régmúltban lefolyt történetére, amely ország a szabad királyválasztás következményeként felosztásra t került. I. Napoleon mondhatta ugyan katonáiról, hogy mindegyik a borjújában 'marsallbotot visz magával, de minden magyar ember zsebében a koronázási jelvényeket nem viheti. (Ügy van! Ügy van!) Ne méltóztassanak félreérteni. Nem tartozom azok közé, akik a restaurációt coûte que coûte erőltetni akarják. A restauráció ez idő szerint még nem időszerű, és azt erőltetni vétek. De ha más országokban büntetlenül sikerül — erre helyezem a hangsúlyt, mert ez a kifogás: büntetlenül sikerül — a restauráció gondolatát ébrentartani, táplálni, sőt lépésrőllépésre előkészíteni, akkor kormányelnökünknek e téren mutatkozó teljes tevéketlenségét, sőt — mondjuk meg őszintén — antagonista álláspontját nem helyeselhetem. (Helyeslés a középen.) Azt hiszem, valamennyi tagtársunkkal egyetértek, ha ragaszkodom a felsőház egyenjogúsításához. Eltekintve attól, hogy ezt illetőleg már ígéretet tett a miniszterelnök úr, hivatkozom nemcsak a felsőháznak, hanem a -sajtónak és ergo a magyar 'közvéleménynek ez irányban való egyöntetű igenlő megnyilatkoSzerintem nem áll az, hogy a felsőház egyenjogúsításának kérdését junktimba kell hozni a választójog kérdésével, helyesebben a választójog reformjával. Bocsánatot kérek, itt nem reformról van szó, hanem restitutio in integrum-ról. Felsőházunk jogegyenlősége a magyar alkotmányban gyökerezik. Ettől a jogegyenlőségtől a forradalom és az 1926. esztendőben eszközölt reform megfosztotta. Ezen alkotmánysértést mielőbb ki kell küszöbölnie annak a kormányelnök úrnak, aki állandóan alkotmányunk integritásának a védelmét hangoztatja. Ha a jövőben egyenlő jogokkal feiró felsőházunk reformra szorulna, akkor ez teljesen más kérdés lesz, amelyhez alkalomadtán szintén hozzászólásunk lesz. Hogy kormányelnökünk ezen kérdés sürgősségét tagadja és más, szerinte sürgősebb törvényjavaslatok (keresztülvitelét fontosabbnak tartja, ehhez nem járulhatok hozzá. Különben ezen sürgősség kérdésére beszédem következő pontjában visszatérek. Nem mulaszthatom el, hogy pár szóval ne utalják a választójog kérdésére. Tudom, hogy sokan vannak, akik az általános és titkos választást nem tartják kívánatosnak. Erről itt debattálni nem akarok, csak utalni rá és mel-