Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-23

Az országgyűlés felsőházának 23. zettsége nines és csak 997 tanító végzett egy négyhetes mezőgazdasági elméleti tanfolyamot, de ezektől sem kívánnak meg mezőgazdasági gyakorlatot. Hogy mit ér ez a tanítás, amikor a parasztgyermek solk esetben sokkal nagyobb tudással rendelkezik, mint a tanító» erre vonatkozólag bátor vagyok két szakember nyilatkozatait felolvasni. Dr. Gzettler Jenő, a képviselőház volt alelnöke a következőket írja: (olvassa.) »Sajnos, hogy ezeknek az iskoláknak nagyrésze a kisgazda szakoktatásnak kérdését megoldani nem képes, mert az a négy hét, amelyet a tanító .a tanfolyamban tölt, ha magának földje nincsen és így nem gyakorlati gazda, őt a gazdasági ismeretekben csalk dilettánssá tesizi és bizony gyakran megesik, hogy a 13—15 éves fiú, aki gazdaságiban nőtt fel, többet ért a gazdálkodáshoz, mint a tanító a négyhetes kurzus elméleti oktatásával.« — Dr. Becker Vendel pápai kamarás, a szegedi katolikus tanítóképző igazgatója pedig a következőket írja (olvassa): »A gazdasági továbbképző iskolák többségénél rendszeres gazdasági oktatásról szó sem lehet, miért a tanítók túlnyomó része nem rendelkezik 'megfelelő szakissmeretekkel és gazdasági gyakorlattal«. Ez az 1070 iskola a mezőgazdasági sízaikoktatás szempontjából tehát nem jön tekintetbe. Ahol azonban 120 gazdagyermek van, ott felállítottak úgynevezett állami önálló gazdasági iskolákat, amilyen most számszerint az országban 51 van; azelőtt 57 volt, de, sajnos, hatot már leépítettek takarékossági okokból. Ezekben az iskolákban szakemberek vezetésével és tanítása mellett nagyon szép eredményeket érnek el. A szakemberek azonban télen még tanfolyamokat tartanak az idősebb gazdák részére és az iskolák gyakorló területén még mintagazdaságokat és kísérleti telepeiket is létesítenek az idősebb gazdák részére, ami nagyjelentőségű, mert ahogy dr. Gesztelyi Nagy László »A mezőgazdasági oktatás reformja« című munkájában mondja: »A felnőttek gazdasági oktatása .azért is nagyjelentőségű, mert ha csak a fiatalságot oktatjuk és az idősebbjét nem, akkor a fiatalabbak nagyobb ^tudása és modernebb gondolkodása nem érvényesül, mivel az öregek nem hagyják érvényesülni őket. Csak ha a fiatalok oktatásával párhuzamosan az öregek is 'megismerik a modern haladás kérdéseit, lehet számítani azok elterjedésére.« Most nem akarok beszélni a különféle típusú iskolák rendeltetéséről és tantervéről, csak a számukról beszélek. Csonka-Magyarországon ezen az 51, iskolán kívül van még 11 úgynevezett földmívesiskola, vagy mezőgazdasági iskola és 9 téli gazdasági iskola, úgy hogy az alsó oktatásra összesen 71 iskola van az országban. Ezenfelül van még négy gazdasági középiskola, úgy hogy az ország lakossága nagyobbik felének 75 iskolája van, s ezek szerint 65.Ö0O földmívelésből élő lélekre egy iskola esik. Ezzel szemben van például 486 iparostanonciskola, ami azt jelenti, hogy az iparból élő lakosságnál már 2000 lélekre esik egy iskola. Azonkívül van még 428 polgári, 49 kereskedelmi iskola, 16S gimnázium és reáliskola, összesen 1129 iskola. A lakosság nagyobb felére tehát esik 75 iskola, a kisebbik felére 1129 iskola. Az országban a gazdasági képesítéssel bíró néptanítókkal együtt csak 325 gazdasági tanerő van, holott magukban a kereskedelmi iskolákban 742 tanerő működik. Az utóbbi években a mezőgazdasági szakoktatásra csak 2 millió pengő jutott közpénzekből, holott, amint már bátor voltam kifejteni, a szakokilése 1936. évi május hó 6-án, szerdán. 441 tatás mélyítésével évente 140 millió pengő többtermelést érhetnénk el, amely összegnek nagy része, talán egyharmada közvetlen és közvetett adók formájában az állampénztárba kerülne vissza. Ezeknek az adatoknak a felsorolásával igyekeztem kimutatni gazdasági szakoktatásunk reformjának szükségességét, amit Hóman Bálint kultuszminiszter úr ő excellenciája 1933-ban Petro Kálmán képviselő úrnak a képviselőházban elhangzott interpellációjára adott válaszában teljes mértékben elismert, sajnos, azonban azóta, három év óta semmi nem történt ebben a tekintetben, ámbár most, ahogy tudjuk, újabban felvetik ezt a kérdést. Ez a kérdés azonban nem olyan könynyen és gyorsan megoldható, mi at ahogyan kellene, mert hiszen először is a szaktanerők hiányoznak, és ezért előbb szaktanerőket kellene kiképezni és csak később lehetne áttérni a lakosság gyermekeinek tanítására. A törvényjavaslat 92. §-a, fölhatalmazást ad a földmívelésügyi miniszter úrnak a közületek földbirtokpolitikájának ellenőrzésére. Minthogy Szeged város 141.000 katasztrális holdnyi határában 69.000 hold saját földje van, amelyből 48.000 hold kisbérletekben van bérbeadva, engedelmet kérek, hogy még a, közületi birtokpolitikával és a tanyakérdéssel foglalkozhassam, s a kormány és az igen t. Felsőház figyelmét néhány megoldandó kérdésre felhívjam. (Halljuk! Halljuk!) Szeged város földjét az 1886:XXII. tcikk 120.1 $-ában foglalt rendelkezés értelmében azelőtt csak árverésen értékesítette, mégpedig 20—25 éves hosszúlejáratú kisbérietekben. A gyakorlati élet azonban azt kívánta, hogy a bérlet, amelyre a bérlő házat épített, vagy gyümölcsöst^ vagy szőlőt létesített, a lejáratkor az árverés alól mentesíttessék és a régi bérlőknek az üres, Ibeépíttetlen és iberuházatlan parcellák az árverésen elért középárban meghagyassanak. Mert igazságtalan lett volna a bérlőt szorgalmának gyümölcsétől megfosztani. Idővel azonban azt tapasztalták, hogy még az üres parcellákat sem tanácsos árverésen kiadni, mert a kevés rendelkezésre álló föld haszonbérét a földéhes gazdák és nincstelenek nagy hada minden gondolkodás nélkül felverte annyira, hogy éppen a jobbmódú gazda, aki féltette kis megtakarított vagyonkáját, nem mert árverezni és nem tudott lépést tartani azokkal, akiknek vesztenivalójuk nem volt. Ezeket a felhajtott béreket a város később kénytelen volt többízben leszállítani és a bérek most olyan méltányosak, hogy a földhaszonbérek újabb megállapítása tárgyában kiadott 1400/1932. számú miniszteri rendelet alapján bírói úton csak három bérlő kéri a haszonbér mérséklését. Szeged város azonban ebből azt a tanulságot vonta le, hogy az egyedüli megoldási mód a magánúton való egyezkedés és a bérleteknek a régi bérlők kezén való meghagyása a gazdasági iszakértők által megállapított átlagbér fizetése mellett. Ez az eljárás azonban egyáltalában nem felel meg a törvénynek, mert az 1886-os törvény úgy intézkedik, hogy a községi vagyon bérbeadása rendszerint csak árverésen eszközöltethetik. Ezt a törvényt tehát, amely 50 évvel ezelőtt, a földbőség idején alkottatott ,a mai gazdasági élet követelményeinek (megfelelően kellene most megváltoztatni. Annak ellenére, hogy Szeged város jelenlegi birtokpolitikája nagyon méltányos, mert számot vet a bérlők érdekeivel,