Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-23
Az országgyűlés felsőházának 23. ülése 1936. évi május hó 6-án, szerdán. 439 ezeket a papirosokat csak némileg olyanoknak tekinteni, amelyek esetleg nem száz százalékig készpénzt # érnek, azt hiszem, talán nazaíiatlannak minősítettek volna bennünket, mert száz százalékig hitelt kellett adni Az idők tanulsága egészen mást mutatott. Azonkívül az a 25 év igen hosszú idő, sok mindenfele történhetik ezalatt: rossz termések lehetnek, a telepítési alap kimerülhet, a földhöz Duttatottak kedvezőtlen (gazdasági viszonyok között nem tudnak eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek, de egyáltalában ez az egyharmad olyan fogantyú a kézben, amely alkalmas arra, hogy a megváltást szenvedővel szemben bizonyos levonások történhetnek, ahogyan ez történt a múltban is. Méltóztassék magát egy ilyen földbirtokos helyébe képzelni, akinek lényeges Lebosz.-követelése van az állammal szemben és méltóztassék az ő lelkületébe nézni, amikor tőle újból a föld becsértékének egyharmada hitelben vetetik el. Azt hiszem, az ilyen elvétel elé nagy bizalommal nem lehet nézni. így állván a helyzet, ne méltóztassék rossz néven venni tőlem, hogy e vételárhátralék teljes kifizetése elé nem nézek reménnyel, hanem olyan tényezőnek ítélem azt meg, amely a vételár lényeges csökkenését foglalhatja magában, mert egy követelésnek kritériuma, helyes ismérve az, hogy mekkora hitelt nyújtanak e követelésre. Ez a követelés bonitását legjobban tükrözi vissza. Nem tudom mennyi kölcsönt nyújtanának rá, úgy hallottam, mintegy 50—60'% közt, de mindenesetre a 100%-tól igen messze eső összeget. Elismerem, hogy határozottan enyhítő körülmény ebben a tekintetben az, hogy módot ad a törvényjavaslat arra, hogy e vételárhátralék kifizetése a folyó adók céljaira leszámítolható. Nagyon remélem azt, hogy az igen t. Felsőház plénuma is el fogja fogadni az együttes bizottságnak azt a javaslatát, amely ugyancsak a 8. §-ra vonatkozólag mondja ki a százszázalékos kártérítést, vagyis a százszázalékos készpénzben való kifizetés kötelezettségét. A törvényjavaslatot végig figyelve azt állapíthatom meg, hogy igen nagy mértékben vétettek figyelembe az érdekképviseletek által benyújtott észrevételek és ez alkalommal a földmívelésügyi miniszter úr ő ezcellenciájának hálás köszönetet mondok azért (Helyeslés), hogy szíves volt nekünk a javaslat különböző formájában és különböző időpontokban a hozzászólást lehetővé tenni (Ügy van! Ügy van!), nemkülönben azért is, hogy ő excellenciája ezeket a hozzászólásokat, amelyek kizárólag a szakszerűség szempontjából történtek, szíves volt figyelembe venni és a törvényjavaslatban fel is dolgozni. (Ügy van! Ügy van!) Még csak egy kérést intézek ő excelleneiájához: jóindulatát kérem abban a tekintetben is, hogy majd, ha a végrehajtási utasítás elkészítésére kerül sor, ő excellenciája legyen szíves ezt ismét az érdekképviseletekhez juttatni és azt velük megbeszélni. Azt hiszem, ez csak üdvös lehet a szövegre nézve, különösen, ha ez jóelőre történik, mert hiszen ha a sokkal régebbi időre visszatekintő törvényjavaslat koncepciójánál is ez történt volna, akkor talán egyöntetűbb lett volna a szövegezés. Meg kell ugyanis vallanom, — tekintettel a sok foltozásra, amely a törvényjavaslat tekintetében történt — hogy sokkal jobb szövegűt lehetett volna produkálni az általam gondolt módon. Aki az ebben a törvényjavaslatban lefektetett elveknél radikálisabb földbirtokpolitikát akar, vagy ingyen földet akar osztani, az adós marad a kérdés pénzügyi megoldásával, mert az egyszerűen csak egy bizonyos siker elérése cléjából a köztudatba dob bele frázisokat anélkül, hogy megfelelő pénzügyi elgondolásokat tudna ennek ellentételeként felállítani. Hiszen az volt az 1920-as földreformnak is a legnagyobb hibája, hogy pénzügyi megoldás abszolúte nem volt benne. Azért sántikált ez a törvény és azért vannak ennek a törvénynek olyan következményei, amelyek ma sincsenek még elintézve. Mélyen t. Felsőház! Minthogy felette kívánatosnak tartom azt, hogy a birtokpolitikai kérdések, amelyek igen sok gyúanyagot tartalmaznak, minél előbb nyugvópontra jussanak, és minthogy feltételezem, hogy a részletes tárgyalás alkalmával az együttes bizottságoknak, főleg a törvényjavaslat 16. és 29. §-aira vonatkozó észrevételei megfelelően itt is el fognak fogadtatni, ezen az alapon van szerencsém a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik Back Bernát ő méltósága. Back Bernát: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Feladata minden kormánynak, hogy számolva a népesség állandó szaporodásával, annak elhelyezéséről gondoskodjék, mert céltudatos és előrelátó intézkedések nélkül a népesség szaporodása a tömegnyomorhoz és végeredményben belső forradalomhoz vagy pusztító háborúhoz vezethet. A népszaporulat elhelyezésére általában négy lehetőség nyílik: a kivándorlás, az iparosodás, a külső telepítés a gyarmatokba és a belső telepítés. A gyarmatokba való telepítés nálunk természetesen nem jön tekintetbe. v A kivándorlás támogatását a háború előtti időkben a kormányaink, sajnos, feladatuknak tekintették. A kivándorlók egy része visszatért ugyan az országba és megtakarított pénzén itthon földet vásárolt, a zöme azonban künn maradt és úgy nemzeti, mint gazdasági szempontból a hazára nézve elveszett. Az embernél és az emberi munkaerőnél nincs nemesebb és becsületesebb kincsünk és ennek elvesztését kötelességünk tőlünk telhetőleg megakadályozni még olyan időkben is, amikor az egyes országok elzárkózó politikájának megszűnése a kivándorlást megint lehetővé teszi.' Az iparosodást sokan ajánlják, — Somssich László gróf ő excellenciája is mondotta és gróf Bethlen István képviselő úr is ajánlotta a Képviselőházban — mint a túlnépesedés elhelyezésének legjobb eszközét. Tény az, htígy az ipar nagyon sok embernek tud^ kenyeret adni és konjunkturális időkben a népszaporulat egy jelentős részét fel is veszi. Az iparosodási folyamat megindulásának azonban előfeltétele a mezőgazdaságnak már fejlettebb volta, mert primitív mezőgazdasági viszonyok mellett az ipar nem tud fejlődni. Csak magasabb mezőgazdasági kultúra és ennek kapcsán a gazdaközönség anyagi gyarapodása fokozza az igényeket és támasztja a nagyobb keresletet az ipari cikkek után, ami az iparosodáshoz vezet. Az ipar mindig a mezőgazdaság meleg| ágyából és a mezőgazdasággal szerves összel függésben fejlődik, de a legmesszebbmenő tá1 mogatás mellett is csak lassan fokozható és 70*
