Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-19

332 Az országgyűlés felsőházának 19. ülése 1936. évi március hó 27-én, pénteken. felsőház ezekben a kérdésekben határoz, vagy dönt, önös osztályérdek vezeti. Ebben a tekintetben egy kicsit különösek vagyunk, mert mindenki természetesnek tartja, hogyha valami ügyvédi dologról van szó, akkor az ügyvédek akár a képviselőháaban, akár a felsőházban felállanak és az ő karuk védelmében beszélnek. Ugyanez áll az orvosi karra, a mérnöki karra is. Mindenki, tehát az országgyűlésen is saját osztályának, vagy karának védelmében bátran és kifogás nélkül felszólalhat, egyedül a földbirtokos az, aki, ha ezt teszi, már rámondják, hogy osztály érdeket képvisel. Pedig bármily tisztelettel vagyok is az ország mindenrendű és rangú foglalkozása iránt, mégis egészen nyugodtan mondhatom, hogy az országban talán egyetlen egy osztály sincs, amely nemcsak a múltban, de napjainkban is a közérdekében olyan nagy és súlyos áldozatokat hozott volna, mint a földbirtokos osztály, (Ugy van! Ugy van!) 1848-ról nem is beszélek, amikor a birtokos osztály a jobbágyfelszabadítással óriási anyagi áldozatot hozott, (Úgy van! Úgy van!) amely egyes gyöngébb egyedeknek az utána következő tíz évben teljes tönkremenését eredményezte. (Ugy van! Ugy van!) Hivatkozom azonban arra, hogy a háborúban ez volt az egyetlen termelő osztály, amely a háború érdekében szintén igen súlyos áldozatokat hozott. A földbirtokosnak, a földtulajdonosnak minden terméke maximálva volt (Ugy van! Ugy van!) — a rekvirálásról nem is beszélek — minden más termelő olyan áron adhatta el az ő produktumait, amilyen ár az akkori viszonyoknak, mondjuk, a pénzromlásnak és a nagy szükségnek megfelelt. Vagyis a háború költségeinek egy nagyrészét éppen a földbirtokos osztály viselte, mert hiszen éppen ezekkel a maximálásokkal és rekvirálásokkal volt lehetséges, hogy a hadseregnek élelmiszerrel való ellátása értékben aránylag sokkal kisebb töredékösszeget képviselt, mint az ipar által szolgáltatott haditermények. (Ugy van! Ugy van!) De tovább megyek. Jött a földbirtokreform és a földbirtokreformmal kapcsolatban a nagyobb birtokok 17—20 százalékának vagyonváltság címén való leadása. Ennek már hosszú ideje, 13—14 esztendeje és az emberek megfeledkeznek egyes dolgokróL Elfelejtik például azt, hogy egy_ átlagos középminőségű tízezer katasztrális holdas birtoknál ez a 20%-os vagyonváltság az akkori földárakat véve alapul pénzben kifejezve — már most mindegy, hogy papíroskoronában vagy aranyfrankban vagy akármiben, de pénzben kifejezve — ennek a 10.00 holdas birtoknak a vagyonváltsága több volt, mint amennyit a négy első budapesti pénzintézet vagyonváltságban leadott. (Finkey Ferenc: Ez így van!) Most még tovább megyek. Kérdem, hogy a legutóbbi 15 esztendőben — nem lényeges dolog, de megvilágítja a kérdést — volt-e más termelésiág, amely megtette azt, amit a középés nagybirtok megtett, hogy akkor is, amikor ez költségben lényeges differencia volt, nem használt aratógépeket, de az ezernyi és tízezernyi holdakat is kézi munkaerővel arattatta le, (Ügy van! Ugy van!) azért, hogy szociális szempontból ezeknek a nagytömegeknek legalább a kenyeret meg tudja adni!! (Ugy van! Ugy van!) Kérdem, hogy ha én a nagyiparhoz fordulnék azzal, hogy a cipőket ne gépekkel csináltassa, hanem emberekkel varrassa meg, vájjon nem zárkóznék-e el ez elől? (Ugij van! Ugy van!) Ezzel kapcsolatban, amikor a miniszterelnök úrnak ezek a reformgondolatai és reformtervei nyilvánosakká lettek, rengeteg sok megoldást, tervet, javaslatot láttunk, hallottunk, olvastunk. Azt mondhatnám, hogy a reformterveknek jó háromnegyedrésze, ha nem 95%-a olyan, hogy még a teljes jóhiszeműséget is feltételezve, a kérdést úgy állítják be és úgy igyekeznek megoldani, ahogy a legnépszerűbb. Az egyik oldalon áll a birtokreformnak nem is annyi ezer szenvedő alanya, mint ahány százezernek a másik oldalon jobb, emberibb megélhetést nem adnak, hanem ígérnek és talán legfeljebb egy vagy két tucatnyi olyan emberrel szemközt, akik ezt az egész komplexust, az adottságot, a körülményeket, főleg a lehetőségeket alaposan ismerik, ott áll a milliónyi laikus, akiknek sem módjuk, sem alkalmuk, sem kedvük nincs ezzel a kérdéssel oehatóan foglalkozni. Az eredmény tehát az, hogy a komoly birtokpolitikus természetesen mindig háttérbe szorul azokkal szemben, akik ezt a kérdést úgy állítják be, ahogy az a nagytömegek szájaíze és vágyai szerint alakul ki. Természetes, hogy egy Károlyi Gyula gróf nem veheti fel a konkurrenciát olyanokkal, akik még ha jóhiszeműek is, ezt a kérdést majdnem kizárólag a népszerűség szempontjából állítják be. Az előbb azt mondottam, hogy a Felsőház tagjai között nem igen ismerek olyant, aki az országgyűlésnek ezt a házát egyéni, vagy politikai érvényesülésre akarná felhasználni, de ugyanúgy mondhatom azt is, hogy a felsőháznak — ha komolyan akarja hivatását betölteni és tudom, hogy akarja, az ország előtt is így van beállítva — nem szabad majd semmiféle népszerűségi szempontok által sem egyenkint, sem összességében vezet- v tetnie. (Ügy van! Úgy van!) Meg kell vizsgálnunk a lelkiismeretünket és a legjobb meg- győződésünk szerint nemcsak követni, de vallani is kell azt az utat, amely meggyőződésünk szerint az ország érdekében áll. (Üy van! Ügy van!) Somssich László gróf ő nagyméltósága tegnapi beszédében egy nagyon helyes és mindannyiunk által üdvözölt felhívást intézett a fiatal hitbizományosokhoz, felszólította őket, hogy igenis gazdálkodjanak maguk, töltsék az idejüket az ősi rögön és foglalkozzanak a falu népével. Mncs a felsőház tagjai között egy sem, aki ebben százszázalékig ne osztozna. (Halljuk! Halljuk!) Nem kifogásolom, csak megemlítem, hogy ebben a törvényjavaslatban van egy pont, amely a hitbizományok bérbeadását, ha nem is tiltja el egészen, de erősen megnehezíti, mert engedélyhez kötL Ezt én helyesnek tartom. Vannak azonban körülmények és vannak esetek, amikor ez alól igenis lehet kivételt tenni. Ilyen eset például a kiskorúság, vagy ha az illető hitbizományi birtokosnak semmiféle tőke nem áll rendelkezésére, hogy azon a hitbizományon maga gazdáikodhassék. A legutóbbi év keserű tapasztalatai alapján veszedelmesnek tartanain még egy jó ideig, ha a hitbizományos kölcsönt venne fel és azzal \ akarná a saját kezelésiben való gazdálkodást megvalósítani, mert hiszen a mai gazdasági dekonjunktúra ©sebén annak a földnek nincs, vagy csak minimális járadéka és az instrukciókba, felszerelésbe, esetleg épületekbe befektetett kölcsönösszeg kamatjanak egy, töredék része sem térülhetne nieg. Engedelmet kérek,