Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-18

Az országgyűlés felsőházának 18. ülése kai nyugodtabb lég-kört biztosít a termelés számára és lényegesen kedvezőbb gazdasági szempontból, mint az olyan gazdálkodás, amelynél a talaj állandóan mozog a lábunk alatt. Az. erdők fenntartásához pedig kettős ér­dek fűződik most, amidőn a szerencsétlen tria­noni ibékeparanos erdőterületeinktől jófor­mán megfosztott, hogy az erdőgazdálkodás te­rén a maxianumot termeljük és hogy (minél keve­sebb faibehozatalra legyünk: rászorulva, ami vi­szont az. általam itt el nem sorolandó, de köz­ismert okokból csakis nagyon nagy erdőüze­mekben érhető el. Nézzünk most egy másik szempontot és ez a 'történelmi családok fenntartásának a kérdése. Ez az a szempont, amely az alapító ősök szeme előtt lebegett. Azt hiszem, országos érdek fű­ződik ahhoz, hogy a régi nemzetségek nevei­nek viselői, akiknek ősei nagy szolgálatokat tettek a hazának — sokszor azáltal, hogy a király és a nemzet között közvetítettek, — akiknek nevei szorosan összeforrtak történel­münkkel és hagyományainkkal, amelyekhez minden magyarnak ragaszkodnia kell, mert ez a mi nemzeti létünknek az alapja, ezek a tör­ténelmi családok bizonyos nagyobb, el nem idegeníthető vagyon felett rendelkezzenek, amelynek hivatása a név fenntartásán kívül bizonyos függetlenség biztosítása. A független emberek sora a mai áldatlan gazdasági viszo­nyok között amúgy is mindinkább megritkul, holott bízvást mondhatom, nincs az a kor­mány, amely nélkülözhetné közéletünkben a független és önzetlen férfiak közreműködését, akik nem hajlanak szélsőségekre, hanem he­lyes középúton haladva, szolgálják a közérde­ket, (ügy van! Ugy van!) Visszatérve az alapító ősök szándékára, akik annak idején a hitbizományokat azért alapították, hogy a családi név fényét fenn­tartsák „ ki Ikell jelentenem, hogy ma már nem érhetjük he azzal a fénnyel, amely őse­ink érdemeiből és nagyságából reánk sugár­zik, ma a fényt magától az illető hitbizomá­nyos egyéniségétől várjuk, akinek közéleti szereplése és közérdekű tevékenysége által kell tündökölnie, példaként világítania, hogy ezzel tovább fenntartsa a név patináját. (Élénk helyeslés.) Különben is fiatal hitbizományosa­inkhoz és várományosainkhoz intézem erről a helyről azt a, kérdést, amelyet tőlem talán nem fognak rossznéven venni, mint olyan embertől, aki már megette élete kenyerének javát,, aki meglehetősen ismeri az életet és állandóan a ma­gyar mezőgazdaság szolgálatában állott. (Hall­juk! Halljuk!)) Méltóztassanak fokozottabban résztvenni a közélet sokféle ágazataiban. (Helyeslés.) Ha csak lehetséges, tartsák birtokaikat saját ke­zelésiben, (Ügy van! Ügy van!), mert így ma­rad meg a szoros kapcsolat a földdel és an­nak népével, .amely utóbbi nagyon is meghá­lálja azt, iha egy vele élő, vele jóban és rossz­ban osztozó földesúr a sorsával .törődik. (Ügy van! Úgy van! — Taps.) Idézem előttük az 1867: IX. tc.-nek azt a passzusai, amely a hit­bizományi intézmény rendezése alkalmával azt mondotta (olvassa): »Az ország mágnásai és előkelői romlásának elhárítására és a fekvő jószágok szokás 1 szerint megkísérelt önkényes elidegenítésének és elpazaríásának megféke­zése végett alapíttatik.« Egy ilyen vagyon bí­rása tehát feltétlenül kötelezettségeket is ró reánk, amelyek annakidején, a t nagy donációk alkalmával a fegyveresek állításában jutottak 1936. évi március hó 26-án, csütörtökön. 321 kifejezésre, ma pedig a magasabb műveltség­nek, a .szellemi fegyvereknek a haza érdekei­nek szolgálataiban érvényesüljenek. Ezáltal megfelelünk a főnemeseknek és nemeseiknek annakidején adott kiváltság követelményeinek és átvisszük az életbe a noblesse oblige elvét. Foglalkozom most, mélyen t. Felsőház, a másik érvvel is, amely szerint a hitbizományi intézmény gátat szab a szabad forgalomnak és gátolja a nép szaporodását és terjeszkedé­sét. Nagyon kérdéses, hogy éppen ma, ami­dőn annyi az eladó föld — hiszen százezer hol­dak eladók az országiban, mégpedig az ország minden részében — különösen kívánatos-e a föld egy újabb megmozdulása, amely könnyen letörheti a már amúgyis mélyponton álló föld­árakat, (ílgy hang a középen: Semmi szük­ség rá!) Ami azt illeti, hogy a kötöttbirtok a népe­sedés^ és a nép terjeszkedése szempontjából akadályt jelent, rá kell mutatnom az 1920. évi földbirtokreformtÖirvényre és a vagyonváilt­ságra, amely utóbbit természetben adták le az ezer holdon felüli birtokokból* azok nagysága szerint 17—20%-ig terjedő területben és pedig minden ellenszolgáltatás nélkül. E törvény al­kalmazásának tehát nem szabott gátat a hit L bizományi kötöttség, hanem azok földjét épp­úgy .igénybe vették, mint a szabad rendelkezés alatt álló birtokokat, itt tehát máris nagy­mértékben bekövetkezett ennek a korlátnak és kötöttségnek az áttörése,, amely gátló akadálya lehetne' a jnépesség szaporodásának. Az előbb már rámutatott erre az előttem szólott igen t. felsőházi tag úr. Teljesen igaza van abban, hogy az 1920-as föildibirtokreform­nak igen sok ügye lóg még a levegőben, (Ügy van! Ügy van!) tehát annak lebonyolítása te­rén még igén sok teendő van. Viie-yázzunik te­hát, hogy ne essünk újabb hibába. Ha tényleg vannak olyan helyek, ahol a kötött birtok a nép szaporodásának: és egészséges terjeszkedé­sének gátat szab, ott ezt a ihelyzetat igenis or­vosolni kell és meg vagyok róla győződve, hogy az illető ottani birtokos ebiben készsé­gesen rendelkezésünkre is áll. Ami egyébként a népszaporodást és a nép -megélhetését illeti, e tekintetben rámutatok a gróf Károlyi Gyula ő excellenciája által készí­tett és közismert statisztikára, amely világosan kimutatja körülbelül 800.000 hold területre vo­natkozólag, amely területben igen sok kötött bír­tok van, hogy hány lélek taíál azon megélhe­tést, szemben azzal az állapottal, hogy ha ez a Ibirtokterület apróbb parcellákra osztatnék fel. T. Felsőház! Nem probléma, hogy ki­nek juttassunk földet, hanem clZ cl probléma, hogy mi lesz azokból, akik a mostani nagyobb birtokokból kiválva, keresetüktől elesve, mun­kátlanokká válnak (Ügy van! Ügy van), mert nincs pénzük arra, hogy földet tudjanak sze­rezni. Ez a nehezebb kérdés. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) Ha ezt a kérdést a másik kér­déssel egyszerre és igazságosan méltóztatik meg­oldani, akkor százszázalékos megoldást fogunk teremteni, én azonban ebben kételkedem. Különben a fenti aggály most eloszlik azál­tal, hogy mielőbb megállapíttatik az, hogy me­lyik birtokrész marad hitbizományi kötöttség­ben. A földmívelésügyi miniszter úr cinzurája alá ive tik a birtokterületeket, azokat birtokpoli­tikai szempontból bírálják el és megállapítják, hogy melyek azok a részek, amelyek további kö­töttségiben maradnak és melyek azok, amelyek felszabadulnak, a felszabadult részen pedig a 52*

Next

/
Oldalképek
Tartalom