Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-14
Az országgyűlés felsőházának 14-. ülése azt az ablakon dobálják ki. Amikor ezt az Országos Magyar Gazdasági Egyesületben hárman is szóvátették» a miniszterelnök úrnak erre nem volt más válasza, mint az, hogy olyanok beszéltek a magyar föld védelmében, akiket nem kötnek évszázados kapcsolatok ehhez a földhöz. (Gróf Vay Arthur: Érdekes!) Egy másik rövid megjegyzésem is volna, mielőtt magával a gazdarendelettel foglalkoznám. A miniszterelnök úr ismételten azt hangoztatta, hogy a gazdaadósságok rendezésénél abból a nagy generális elvből indul ki, hogy aki adósságot csinált, az fizesse is meg. (Gróf Széchenyi Aladár: De az állam nem fizet!) Rendben van, adós fizess» én is elfogadom, de csak akkor, r ha ez az elv generális, (Ügy van! jobbfelől) és nemcsak nekünk, magánadósoknak kell követnünk ezt, hanem kövesse az is, aki ezt hirdeti. (Ügy van! jobbfelől.) Ha én egy kocsiderék hadikölcs önnel és egy másik kocsiderék koronajáradékkal és záloglevéllel megyek el az állampénztárhoz, vagy az illető kibocsátó bankhoz s az azt nekem kifizeti, akkor kötelezem magamat,, hogy a legnagyobb örömmel és a legnagyobb készséggel, kamatos kamattal kifizetem az adósságomat. (Elénk helyeslés.) Igen t. Felsőház! A' gazdaadósrendelettel kapcsolatban itt kevéssé s a bizottságban is csak enyhe módon hangzott el az, hogy ha már a gazdaadósságokat rendezik, miért nem rendezik az iparosét, vagy a kereskedőét is, sőt a Képviselőházban olyan felszólalás is volt, amely azt kérdezte, hogy miért nem rendezik a tisztviselőadósságokat. Aki kissé járatos a politikában, az tudja» hogy ennek inditóoka nem a tárgyi igazságban, hanem az úgynevezett választóknak való hazabeszélésben van. Mert hiszen világos és evidens, hogy nincs meg az adósságrendezésnek az az erkölcsi és anyagi alapja másutt, csak éppen a földbirtoknál, r mert sehol másutt az az eltolódás a biztosítékul szolgáló érték és a pénz között nem volt meg, mint a gazdaadósságoknál a felvétel időpontjában és a mai időpontban. Nem akarok belekontárkodni olyan dologba, amely nem az én szakmám és így nem akarok jogi meghatározást sem mondani, — lehetséges, hogy ez nem is a helyes kifejezés — de röviden azt mondhatnám, hogy a gazdaadósságok rendezésének az alapja bizonyosfokú gazdasági lehetetlenülés. Amint az inflációból kifolyólag, úgy most a deflációból kifolyólag is a méltányosságnak helyet kell adni ezeknél. (Helyeslés.) Ezek után áttérek a 10.000. számú rendeletre, amely a gazdaadósságokról szól. A törvényjavaslat tulajdonképpen csak alátámasztása ennek a rendeletnek, tehát ezzel kapcsolatban felszólalásának tárgyává mindenki tulajdonképpen azt a 10.000. számú rendeletet teszi, amelyet a 33-as bizottság meghallgatásával adott ki a kormány. Itt csak két tiszteletteljes megjegyzésem van. Az egyik a Bethlen István gróf által a Képviselőházban is felvetett eszme, hogy minden gazdaadósság után generálisan 2'5%-os kamatot kelljen fizetni. Mi gazdaadósok természetesen inkább fizetünk 2'5%-ot, mint 4%-ot. De nem ez a helyzetnek a nyitja. Ennek az ideának a kiválósága abban van, hogy a mi megítélésünk szerint generálisan körülbelül ez a 25% az a kamatteher, amelyet a mai eladósodott föld a személyes igények igen nagy leszorításával, igen nagy szorgalommal még valahogyan elbír. Tegnap Purgly ő excellenciája 19B5. évi december hó U-én, szerdán. 219 itt tartott beszédében utalt már arra, hogy hosszú esztendőkön keresztül a földbirtok egyáltalában nem jövedelmezett általánosságban semmit, sőt ráfizetéssel járt. Azért vannak nekem súlyos aggályaim aziránt, hogy még a védett birtokok három és félszázalékos szolgáltatása is olyan-e, amit ez az eladósodott földbirtok megbír. Ne méltóztassék egyes eseteket figyelembe venni, hanem méltóztassék az egészet generálisan tekinteni. Lehetséges, hogy vannak egyes birtokok, amelyek könnyen tudják ezt szolgáltatni, de a birtokoknak igen nagy része olyan, amelynél e négyszázalékos adósságteher fizetése előbb vagy utóbb — hacsak a gazdasági viszonyok gyökeresen meg nem változnak — arra fog vezetni, hogy miután az illetők ezt fizetni nem tudják, megint újabb rendezés válik szükségessé. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon.) Bethlen grófnak ezt a javaslatát, amelynek fedezeti forrását ő meg is jelölte, a pénzügyminiszter úr ő excellenciája elutasította azzal, hogy ez egyrészt keresztülvihetetlen, másrészt ellenkezik az ő kormánya felfogásával. Ami az elvi kérdést illeti, csodálom, hogy ilyen mereven helyezkedett a kormány ezzel szembe, mert hiszen az első rendezésnek, az Imrédy-féle rendezésnek alapja körülbelül ugyanez volt. Akkoriban az akkori pénzügyminiszter, Imrédy ő excellenciája, kamathozzájárulási alapot létesített, amelybe a pénzintézetek összes betétei után félszázalékot fizettek ,be. Erre vonatkozólag mondta az akkori pénzügyminiszter úr (olvassa): »Ami a betétek évi félszázalékának megfelelő összeg befizetését illeti, ez tulajdonképpen a betétkamat félszázalékos csökkentésével egyenlő, amennyiben a pénzintézetek ezt a csökkentést betevőikre áthárítják. A folyamatot úgy kell tulajdonképpen felfogni, mint hogyha a bankráta félszázalékkal csökkenttetnék. A rátaleszállítás hatása ugyanis rendesen az,, hogy egyfelől a betétkamat visszamegy, másfelől a kihelyezési kamatok is ugyanolyan mértékben csökkennek. A rendes eljárással szemben a különbség csupán az, hogy a kihelyezési kamatok csökkentése nem lineárisan haj tátik végre a pénzintézetek által nyújtott kölcsönök egész^ tömegénél, hanem azoknak csak egy faktorán, azon, amely csökkentésre leginkább rászorul, a régi gazdaadósoknál.« Bethlen István grófnak elgondolása ugyanez. ő egyszázalékkal akarja emeltetni a nemgazdaadósok kamatját, amit azután ezeknek a gazdaadósoknak javára lehetne fordítani. Ezt nem tartom olyan abszurdumnak, mert méltóztassék ezt praktice az életbe átvinni. Ma a Nemzeti Banknak kamatlába három és félszázalékos, de ez — bocsánatot kérek, azt hiszem, nem titkot mondok itten — nem a mi gazdasági és pénzügyi helyzetünknek következménye. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Négy százalék!) Bocsánatot kérek, tényleg 4%. Mert Franciaországban 6% a kamatláb s nem hiszem, hogy mi olyan fényes pénzügyi helyzetben volnánk és itt annyi volna a pénz, Hogy ez a 4% megfelelne a valóságos állapotoknak. Ezt a 4%-ot leszállították azért, hogy a gazdaadósoknál is alacsonyabb kamatlábbal dolgozhassanak. Ha tehát az ipari és kereskedelmi váltó élvezi ezt az alacsonyabb kamatlábat a leszállítással kapcsolatban, nem látnék olyan óriási megterhelést a másik két termelési ágnál sem, hogy kölcsöneik után 1%-kal magasabb kamatot fizessenek. Ez ugyan nem argumentáció, de felhozhatom azt, hogy csak az osztó igazság •36
