Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-13

Az országgyűlés felsőházának 13, ülése 1935. évi december hó 3-án, kedden. jutnak megfelelő helyzetbe azok a jó adósok, akiknek a feje felett nemcsak a jog rideg parancsai lebegtek, hanem a magasabb etika parancsai is és akik ennek a nyomása alatt igyekeztek fizetni, tehát tartozásaikat ezen a negyvenszeres kereten belül rendbehozni. Vagyok bátor kiemelni azt, hogy megítélésem szerint egészen helytelen volt a képviselőházi tárgyalások során egyeseknek az a metódusa, amellyel a termelési ágakat állították szembe és azt mondották, hogy miért csak a gazdák, miért csak a mezőgazdák részesülnek segítségben, miért nem az ipar, miért nem a kereskedelem, miért nem a városi lakosság is? Mint mondám, egészen kétségtelen, hogy nálunk a mezőgazdaság a súlypontja az egész termelésnek, egészen kétségtelen tehát, hogy elsősorban a mezőgazdaságon kell segíteni, mert tagadhatatlan, hogy ha azon segítettünk, akkor uno ictu segítettünk a többieken is. (Ügy van! Ügy van!) így tettek különben azok az államok is, amelyek már megalkották ezeket a devalorizációs szabályokat. Anglia, az angol kolóniák, a nagy német birodalom, a környező agrárállamok már mind megalkották ezeket a devalorizációs szabályokat anyagi erejükhöz képest, sokan a mi jogalkotásunkon messze túlmenőleg. Az államok mind a mezőgazdaság megsegítésén kezdték, amennyiben agrárállamokról volt szó. Egy ideig kísértett éspedig ellenzéki oldalról, mint megoldás, az infláció gondolata. Most már ez, hála Istennek, kezd elhallgatni. Mert az infláció olyan szörnyű rombolást vinne véghez, — hiszen mindannyian még emlékezünk azokra a borzalmas következményekre, amelyek ennek nyomán járnak — amire jobb nem gondolni. Lehetetlen azonban meg nem látni más oldalról azt a nagy pénztelenséget, amely különösen a vidéken van, úgyhogy az infláció és a túlhajtott defláció között van egy helyes középút, amelyre megítélésem szerint törekednünk kell. Nevezetesen egészen bizonyos, hogy ez a rendelet is bizonyos pénzeket, jelentős összegeket fog a gazdasági életbe belevinni, éspedig a hitelszervezetek útján és talán csökkenteni fogja azt a pénztelenséget, amelyet, sajnos, most mindnyájan szenvedünk. Az a kérdés is felvettetett a tárgyalások során, hogy önhibáján kívül jutott-e a gazda nehéz helyzetébe, vagy saját hibájából. Ezt is tekintetbe venni lehetetlen, nem is szólva arról, hogy millió és millió eset kivizsgálása szer; fölött nehéz lenne. De merem állítani, hogy aki a magyar embernek, a magyar gazdának» a magyar parasztnak életét ismeri — ezt a szót nem rossz, hanem jó értelemben használom, mert a magyar parasztban olyan kivételes értékek vannak, hogy ennek a technikus terminusnak használata dicsérő epiteton, nem pedig megalázó, úgyhogy én mindig így értelmeztem és ma is így értelmezem — az tudja, hogy a magyar paraszt olyan puritánizmusban, olyan szörnyű takarékosságban él, hogy nem tudom, dorbézolásból előállott adósságok a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak. Lehet, hogy vannak, akik talán túlspekulálták magukat, de ilyenek nem sokan vannak. A legmagasabb intelligenciájú emberek közt is, sajnos, vannak, akik a konjunktúra és dekonjunktúra változásaiban nem tudták a helyes utat mindenkor megtalálni. Mondom tehát, azt gondolom, hogy igenis, gondoskodnunk kell arról, hogy azzal a nagy pénztelenséggel szemben, amely ma különösen a vidéken fennáll és amelynek eredménye az, hogy az egy főre eső pengőmennyiség a környező államokhoz viszonyítva szerfelett alacsony, hogy a bankjegyforgalom folyton csökken, nálunk bizonyos helyes középarány létesíttessék, illetve állíttass ék helyre. Amint voltam bátor említeni, a rendelet morális indokoltsága elsősorban is az, hogy segít átmenteni azokat, akik erre a legnagyobb mértékben rá vannak utalva és ezt a morális indokoltságát még alátámaszthatom, ha arra utalok, hogy éppen azok jutottak nehéz helyzetbe, akik nem voltak teljesen passzívak, akik * mertek, akik akartak a nehéz időben is cselekedni és földjüket intenzívebben mivelni. Nem volna indokolt éppen ezeket segítség és gyámolítás nélkül hagyni. Bátor volnék ismét utalni arra. hogy a végleges megoldást nem lehet devalorizációs szabályoktól várni, hanem csupán attól, hogy a dekonjunktúra helyébe a 'konjunktúra lép. Ez kétségkívül világerők eredménye. De bármennyire igaz, hogy világerők eredménye, mégis nekünk is vannak eszközeink, amelyekkel, ha nem is siettethetjük a javulást, de a helyzetet addig elviselhetővé tehetjük. Amint erre történt is utalás a képviselőházban, ilyen eszközök volnának a védővámok tekintetében bizonyos változtatások, a devizakorlátozások bizonyos enyhítése, azután a közterhek csökkentése, az agrárolló szűkítése és a mezőgazdasági árszínvonal emelése. Hogy azonban ezek megtörténhessenek, vagy akár közülük csak egy is megvalósuljon, annak előfeltétele megítélésem szerint az volna, hogy a mezőgazdaság beszerveztessék, méa: pedig mind a termelési, mind az értékesítési oldalon. < # Mert ha egyszer azt látjuk, hogy be van szervezve az ipar, a kereskedelem, a tőke, éppen csak a mezőgazdaság az, amelynek ilyen nagy országos szervezete nincsen, egészen kétségtelen, hogy a mezőgazdaság oda kell hogy jusson, ahova, sajnos, jutott. Én nem vagyok szakember annyira, hogy ebben a vonatkozásban bármi tekintetben is még csak gondolatokat is nyilvánítsak, de amit az Országos Mezőgazdasági Kamara elnöke felvetett, a szövetkezeti alapon való beszervezés, őszintén megvallom, előttem szimpatikusnak és sürgősen megvalósítandónak látszik. Hogy ez a beszervezés az individualizmusnak erős korlátozását jelenti és hogy az univerzális világnézet egyik további megnyilvánulása volna, az szintén egészen kétségtelen. De ahogy és a helyzetet látom, nekünk nem az a feladatunk, hogy az univerzális világnézet ellen harcoljunk, — hiszen merem állítani, hogy az univerzális világnézet itt lesz, sőt itt van — hanem igenis a mi feladatunk az. hogy harcoljunk azért, hogy ez. az univerzális berendezkedés a mi ősi alkotmányos kereteink között történjék, a mi ősi alkotmányunkba beillesztve történjék, hogy abban a nemzeti sajátosságok minél erősebben és minél inkább érvényesülhessenek. Minthogy ezt a javaslatot, mint ennek az univerzális világnézetnek, ennek az állami intervencionizmusnak egyik megnyilvánulását szemlélem, azt készséggel elfogadom. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik Szeberényi Lajos ő méltósága. Szeberényi Lajos: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! A kisemberek, a gazdák, a birtokosok eladósodása nem új dolog, a világtörténelemben nagyon sokszor előfordult. Krisztus előtt a VI. században is körülbelül ilyen helyzetben voltak a földmívesek