Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-62

322 Az országgyűlés felsőházának 62. i készülve, de ilyen siralmas állapotokat mégsem képzelt el. A mindenéből kifosztott magyar megdormedten áll ott és kaszája nyelére támaszkodva várja, mi fog most vele történni. Ilyen helyzetban fokozottan jólesik, ha látja, hogy az urak nemcsak beszélnek, hanem valóban tesznek is érte, személyesen megjelennek közöttük és hozzák a segítséget. Éppen azért hálás köszönetet mondok a miniszterelnök úr ő nagyméltóságának és Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter úrnak, aki két napig járta megyénket és személyes tapasztalatai alapján fog a segítés munkájához. Ez az igazi közigazgatás, mert a bürók ablakaiból nem lehet meglátni sem a magyar földet, sem az azon élő népet, nem lehet megismerni örömet, bánatát, hangulatát, pedig ez utóbbi ilyen állapotok mellett gyakran jó vagy rossz irányba képes irányítani a tömegeket. A földmívelésügyi miniszter úr a segítés legnagyobb mértéket ígérte meg számunkra; takarmányvetőmagot, búzavetőmagot r ígért, munkaalkalmakat helyezett kilátásba és azt mondotta, hogy egyebekben is szószólója lesz kívánságainknak illetékes helyen. Ez az illetékes hely nem lehet más, mint a pénzügyminiszter úr ő nagyméltósága. Ki kell tehát jelentenem és tudomására kell hoznom a pénzügyminiszter úrnak, hogy Bihar vármegye az idén sem kamatot, sem adót nem fog tudni fizetni. Bihar vármegye végleg kimerült és a pénzügyminiszter úr ő nagyméltósága előtt bátor vagyok tolmácsolni azon kérésünket, hogy méltóztassék Bihar vármegyének — én csak arról beszélek most --- erre az évre teljes moratóriumot a kamatfizetés terén, az adózás terén pedig kedvezményeket és halasztást adni. A boletta ; és a termelési prémium közül pedig, én azt hiszem, inkább a termelési prémium volna a megfelelőbb, tudniillik a holdankénti termésnek megfelelő termelési prémium, mert hiszen ott, ahol nincs eladni való termés, a boletta igen keveset ér. Bihar vármegye székhelyén, Berettyóújfalun adták be az egész országban a legtöbb kérvényt a védettség kimondása iránt és ha kérelmünket nem méltóztatik teljesíteni, Bihar vármegye lesz az a hely, ahol a legtöbb kérelmet fogják beadni a védettség megszüntetése iránt. Bihar vármegye népe jó nép, hű nép, vitéz nép, ne méltóztassanak feláldozni idegen bálványok oltárán. Bihar vármegye kitűnő főispánja meg fogja adni a pénzügyminiszter úrnak a részletes információkat s én hiszem és remélem, hogy a mi kérésünk nem marad kiáltó szó a pusztában. T. Ház! Most a királykérdéssel fogok igen . röviden foglalkozni, (Halljuk! Halljuk!) mert Péchy Manó t. barátom a tegnapi napon álta^ lánossághan olyan szépen és megdönthetetlen logikával fejtette ki ezt a kérdést, hogy a magam részéről ehhez semmi hozzáadnivalóm nincs és ezt teljes egészében elfogadom. En inkább az e kérdésben tartott egyes felszólamlásokkal akarok foglalkozni és bizonyos konf krétumokat akarok leszögezni. Mikes János gróf megyéspüspök úr ő excellenciája azt mondotta tegnap, hogy királykérdés nincs. Azt hiszem, hogy ezt a kijelentést nem mint ténymegállapítást tette, hanem inkább annak a kifejezése akart ez lenni, hogy királykérdésnek nem kellene lennie. Királyról is beszélt ő excellenciája. Hiszen ha király Tolna, akkor tényleg nem volna királykérdés. ése 1934. évi június hó 15-én, pénteken. A királyságnak azonban nemcsak személyi, hanem tárgyi, közjogi feltételei is vannak, tehát azt hiszem, hogy nem vagyok elfogult és teljes tárgyilagossággal mondhatom azt, hogy király jelenleg nincs. A királykérdés tehát megvan és nyilt kérdés, de nem aktuális kérdés, amint Berzeviczy ő nagyméltósága kifejtette. Nem aktuális, inert nem zárkózhatunk el a külföldi erőknek és, hatalmi tényezőknek reánk való befolyása elől és ezeknek az irányelveknek az eredőjét kell megvonnunk a nemzeti érdekek irányában. Ma nem határozhatjuk el, hogy aktuális pillanatban mit fogunk tenni, mert mindenesetre azt kell tennünk, amit a nemzet érdeke megkíván. (Helyeslés a középen.) Az azonban bizonyos, hogy a nemzet önállóságát és szuverenitását minden körülmények között meg kell őriznünk. Teljes mértékben osztom a miniszterelnök úr ő nagyméltóságának ebben a kérdésben tett határozott és nyilt kijelentését és nem tartom inkonzekvenciának, — amint azt Rassay képviselő úr mondotta, — hogy a magyar trónt, igenis, elfoglalhatja a legitimizmusnak megszemélyesítője is, ha azt az ország érdeke kívánja. (Helyeslés a középen.) Ezt megelőzőleg azonban mindenesetre hatályon kívül kell helyezni az 1921 : XL

VII. tc.-et, ami pedig vita és szavazás nélkül, úgy látszik, hogy nem fog menni. Nem akarok e kérdéssel bóvebbeu foglalkozni, mert nem akarom, hogy a vita kiélesedjék, minthogy ezt a nagyon is fontos nemzeti egység szempontjából nem tartom hasznosnak. Hiszen nem is beszélünk mi soha ezekről a kérdésekről a nagy nyilvánosság előtt, azért nem indokolt egyik tagtársamnak a miniszterelnök úrhoz intézett az a kérése, hogy intse le a híveit. Nem foglalkozom közjogi kérdésekkel, nem akarom itt a nemzeti szuverenitást a Szent Korona fogalmából fejtegetni azért, mert tisztában vagyok vele, hogy ezt a Felsőház igen t. tagjai közül mindenki ismeri, hiszen neves közjogászaink ezt a kérdést már kifejtették pro és kontra. Szontagh Jenő felsőházi tag úr felszólalására is kívánok pár szóval reflektálni. Ö nem zeti függetlenségünkről és önállóságunkról beszélt és Tisza Istvánt apasztrofálta. Tisza István emléke, t. Ház, nem egy párté, hanem az egész nemzeté, mindenkié, egy örök forrás, amelyből mindenki meríthet, aki az igaz ság, becsület és hazaszeretet üdítő és erősítő forrásvizéből akarja szomjúságát csillapítani. Tisza Istvánt ő, mint a közös monarchia hívét és mint kiralyhû férfiút állította köve tendő példaképpen elénk. Mind a két állítás tökéletesen igaz, de nézzük meg kissé közelebb ről a mai helyzet megvilágításában. Ma más világot élünk, másképpen fest Ausztriával való közösségünk. Tisza István a közös monarchiának híve volt, mert azt tartotta, hogy Magyarország az ő sok nemzetiségével nem állhat meg, csak mint egy nagyhatalomnak integráns része és ezért politikájának az volt a célja, hogy a nagy monar chián belül a súlypontot Magyarországra helyezze. Ma — sajnos —- függetlenek vagyunk, nemzetiségeink elenyésző számban vannak. Ki tudja, érdeke-e ma az országnak egy Ausztriával való szorosabb kapcsolat, amikor a nagy német birodalom az Anschluss eszméjét nem adta fel és ennek az eszmének magában Ausztriában is lelkes, önfeláldozó hívei vannak. Ma az Ausztriával való kapcsolat azt jelentené, hogy odaláncoljuk magunkat legnagyobb ellenségeink szekeréhez, idegen érdekek szolga-