Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-50
68 Az országgyűlés felsőházának 50. ülése dig tanújelét adta annak, hogy a közszolgálat érdekeit kellőképpen mérlegeli, mint általában a nemzet érdekeit is, nem fog elzárkózni az elől az interpretáció elől sem:, auielytríe különben — vagyok bátor ismételten rámutatni --a törvényjavaslat szövege is alapot ad. Már most, igen t. Felsőház, be is fejezem rövidreszalbott beszédemet. Ismétlem: minden hatalom attól függ, hogy hogyan gyakorolják. Lehet egy hatalom magábanvéve kicsiny, de ha rosszul kezelik, végzetes károkat okozhat. Viszont megfordítva, lehet egy hatalom nagy, ha megfelelően bánnak vele, akkor az a közérdeknek szolgálatában állhat, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Lelkiismeret kérdése!) A mélyen t. kormány eddigi működésével, felfogásom szerint, azt bizonyította be, hogy az ő hatalmával valóban mindig a közérdeknek és a nemzet egyetemes érdekének szempontjából és annak szem előtt tartásával élt, úgyhogy remélnünk lehet, hogy azt a hatalmat is, amely különben a törvényjavaslat indokolásában kellőképpen meg van okolva, ilyen célból, tehát diszkrecionális, de nem arbitrárius alapon fogja kezelni. Miután továbbá látom, hogy a törvényjavaslat kellőképpen disztingvál, nem mechanizál és a közérdek szempontjait különkülön mérlegeli, úgy, amint az kívánatos és amint azt éppen az egyetemekre vonatkozó paragrafusokból is megállapíthattam, ennek következtében abban a helyzetben vagyok — és ezt örömmel jelentem ki, — hogy a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés és taps.) Elnök: Kíván-e még valaki a törvényjavaslathoz általánosságlban hozzászólni, igen vagy nemj (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter úr ő excellenciája kíván szólni. Imrédy Béla pénzügyminiszter: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! Az előttem felszólalt igen t. felsőházi tag úr egy különleges kérdést érintett a vita során: az egyetemi tanárok kérdését. Megnyugtathatom ő méltóságát, hogy ugyanaz a praxis, ugyanaz a szellem, amely idáig kifejlődött az egyetemi tanárok nyugdíjazási és fegyelmi ügyeiben a minisztérium és az egyes egyetemek közötti egyetértésben, fogja áthatni annak a rendelkezésnek a végrehajtását, amely az egyetemi tanárokra vonatkozólag ennek a javaslatnak 2. §-ában foglaltatik. Mármost legyen szabad áttérnem a javaslat általános aspektusaira. 'Két főszempontból tárgyalták az igen t. hozzászóló felsőházi tag urak ezt a javaslatot: elsősorban államháztartási, másodsorban pedig társadalmi szempontból, amely utóbbi tárgyalás részben átcsúszott azután a politikai térre is. Az államháztartási kérdéssel talán rövidebben foglalkoztak a hozzászólók, én is csak egynéhány megjegyzést vagyok bátor fűzni a kérdésnek ehhez az oldalához. Az államháztartás helyzete — mint méltóztatnak tudni — szükségessé teszi, hogy a megtakarítások lehetőségeit felkutassuk s ezeket a megtakarításokat . azután a gyakorlati életbe átültessük. Ezt a célt szolgálja ez a javaslat is, amely egyébként tulajdonképpen egy korábbi törvény végrehajtását foglalja magában. Ennek a javaslatnak gazdasági és államháztartási kihatása három rendelkezésével kapcsolatosan nyilvánul meg főképpen. 1933. évi december hó 28-án, csütörtökön. Legnagyobb és azonnali megtakarítást Jeîent a javaslat 4. §-a, amely a lakáspénzeknek a szolgálati idővel való arányosítását hajtja végre a nyugfdíjas közalkalmazottaknál. Kisebb, de szintén biztos megtakarítást jelent a 3. §, amely az úgynevezett kettős keresetek korlátozására irányul. Végül egy fokozatosan érvényesülő s a végrehajtás során növekvő megtakarítást jelent a 2. •§, a nyugdíjazások végrehajtása a közigazgatás racionalizálásával kapcsolatban. Ha már most az egyes intézkedések anyagi kihatásait keressük, megállapítható, hogy előzetes számításaink szerint kereken 5 millió pengőt jelent az a megtakarítás, amely a 4. § kapcsán érvényesül. Pár százezer pengőre tehető a kettős keresetek korlátozása folytán előálló megtakarítás. Ami pedig a 2. §-szal elérhető megtakarítást illeti, abban az esetben, ha egy körülbelül 5—6%-os létszámapasztást tudunk végrehajtani, ez mintegy 3 millió pengőre tehető. Itt csak nagyon hozzávetőleges számokkal lehet dolgozni, mert a megtakarítás nagysága a 2. § végrehajtása kapcsán attól függ- milyen szolgálati idővel rendelkeznek azok a közalkalmazottak, akik ezen rendelkezések folytán nyugdíjba helyeztetnek, illetőleg, hogy mennyi ezek között még a nyugdíjra igényt nem adó szolgálati idővel bíró eltávozók száma, ahol az átmeneti végkielégítési költség vállalásával megszűnik az államnak minden további anyagi kötelezettsége. Ezeket voltam bátor a kérdés anyagi hátteréhez hozzáfűzni. Most legyen szabad áttérnem a javaslat társadalmi vonatkozásaira. Kétségtelen, hogy állami szervezetünk túlméretezett, ebben a felszólalók valamennyien egyetértettek. Ezen valamiképpen segítenünk kell. Az államháztartás terhei olyan súllyal nehezednek az egész termelő társadalomra, hogy ezeken a terheken könnyítenünk kell. Minthogy pedig a terhek legnagyobb része már a személyi kiadásokból áll, ennek következtében a személyi kiadások terén is rá kell lépnünk a további megtakarítások terére. A személyi kiadásoknak lefaragását célozza a javaslat azon a helyes úton és módon, hogy az állami alkalmazottak és egyéb közületi alkalmazottak létszámát kívánja apasztani, A logikai lánc tehát az: az államháztartás költségei túldimenzionáltak, a személyi kiadások túlnagy szerepet játszanak még ebben a mostani költségvetésünkben is, ezeket le kell valamiképpen faragnunk és ennek helyes módja, ha a létszámokat apasztjuk. A létszámapasztást tehát végre kell hajtanunk. Már most milyen .szempontok szerint kell ezt végrehajtani 1 ? Nem elég tisztán abból a szemszögből és abból az álláspontból kiindulnunk, hogy bizonyos állásokat, ^bizonyos hivatalokat megszüntetünk, hogy egyes minisztériumokban a miniszteri tanácsosak létszámát például 20%-kai csökkentjük. Ez nem elégséges, mert az ilyen végrehajtásnál nem érvényesülhet a szelekció szempontja. Amikor megszüntetünk állásokat, előfordulhat az, hogy a megszüntetett állásban valamely kitűnő képesítésű, elsőrangú teljesítményt nyújtó közalkalmazott teljesít szolgálatot, akit szolgálatban megtartani közérdek, viszont a megmaradó állásokban lehetnek olyan közalkalmazottak funkcióiban, akik ezen szigorúbb mértéket nem ütik meg, amikor természetszerű követelménye a józan észnek az, hogy az, aki gyengédib, elhocsáttassék és helye töltessék be azzal
