Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-50

66 Az országgyűlés felsőházának 50. ülése és az egész (köztisztviselői kart magasabb standardra hozzák. Mindezeket teljesen belátom és elismerem, mégis kénytelen vagyok a törvényt -más szempontokból is, nézni Távol áll tőlem az, (hogy ezáltal kifelé demagógiát csináljak, mert amint mindenki tudja, sohasem kerestem és nem is fogom keresni a népszerűséget, de mégis ez a törvény bennem nagyon súlyos aggályokat kelt. Ez a törvény nem rövid, hanem hosszú időre szól és még abban az esetben is, ha ennek a törvénynek csak három vagy négy évi hatálya lesz, kihatással egy egész korszakra lesz, mert ennek a törvénynek, habár egyrészről kihatása az, hogy a köztisztviselő tekintélyét emelni akarja a szelekció által, azáltal, (hogy csak a jobbakat tartja viszsza, másrészt annak a köztisztviselőnek a tekintélyét végtelenül le is alacsonyítja, mert abban a városban, abban a faluiban, abban a testületben, ahol tudják, hogy az eljárás minden egyes köztisztviselő ellen megindítható, az intrikáknak egész la/vintájia indul meg. Es én tudom, hogy hogyan van az, ha egy falu tudja, hogy az ő papját vagy tanítóját feljelentésekre el tudja mozdítani és ha egyszer a tisztviselőkről tudják ezt, akik hasonló állásban vannak, megindul az egész lavina és évekre aláásódik ott annak a 'hivatalnak a tekintélye. Azonkívül azt mondják, hogy protekció nélkül ebben az országban nem lehet boldogulni. Tudom, hogy a mostani kormány igyekszik ez ellen küzdeni, azt is tudom, hogy ott. ahol egy állásra száz meg száz folyamodvány fekszik, mégis csak kénytelen azt nézni, hogy kire hívják fel inkább a figyelmét, mert száz meg száz kérvény között nagyon nehéz teljesen pártatlanul eljárni és ugyanez a protekció, amely a kinevezéseknél érvényesült, érvényesül és, sajnos, fog érvényesülni, majd annak elbírálásánál is érvényesülni fog, hogy ki tartandó vissza és ki küldendő el. Ez nem a kormánynak és nem a kormányzatnak hibája, hanem ez, sajnos, a mostani állapotból származik, ahol minden egyes állásra száz jelentkező van. Előttem azonban mindenekelőtt fontos az a szempont, hogy a köztisztviselők felett a Daimokles-kard ,fog lógni, (Ügy van! jobbfelöl.) hogy a köztisztviselő mindennap várhatja, hogy a selyemzsinórt megkapja és hogy ez a köztisztviselő ezáltal elveszíti önbizalmát, függetlenségét ós férfias gerincét. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Nem kételkedem abban, hogy a mostani kormány ennek a törvénynek előterjesztésével politikai célokat nem akart szolgálni, de erről eszembe jut a barát anekdotája, hogy si censies iurassem, non debuistis credere, ha százszor is esküsznek, akkor sem fogja nekik elhinni. En a magam részéről elhiszem, azonban a közönségben az a meggyőződés be van gyökerezve és a közönséget attól nem lehet eltéríteni, hogy ennél a minősítésnél, ennél a szelekciónál a politikai szempontok mindenekelőtt mérvadók lesznek és ez nem csoda, mert látjuk azt, hogy egyes tisztviselőknek, hivatalfőnök öknek^ legnagyobb ambíciója minél nagyoibb terítéket jelenthetni, hogy az ő hivatalukból hányan léptek be a kormányzó pártba. En azt hiszem, hogy elég nehéz ma egy köztisztviselőnek

r akkor ils, ha primissima van minősítve, ellenállni annak az erkölcsi nyomásnak és egy olyan kormányzó pártba be nem lépni, amely párt ma a hatalmat gyakorolja. Nem mondom, hogy ez a nyomás felülről indul ki, lehet ez a nyomás : 1933. évi december hó 28-án, csütörtökön. , egyéni passziója egy-egy főispánnak, pénzügyigazgatónak vagy főszolgabírónak, de én mondom, igenis a közvélemény az, hogy ez a törvény nagy fokban politikai célokat fog szolgálni. Es ha szolgál, mi ennek a következménye? A következménye az, hogy Magyarország nemcsak trianondzálódott, hanem tovább fog balkanizálódni, vagyis hogy a mindenkori kormány az ő embereiből fogja az összes hivatali állásokat betölteni. Ha azután az a kormány helyét átadja más kormánynak, az következik, hogy egy más garnitúra fog jönni a hivatalokba, egy éhes garnitúra, amelynek még nem volt alkalma megtölteni a zsebeit, 'ahogy az ma a balkáni államokban van, ahol minden rendszerváltozásnál új tisztviselői kar lép a régi helyébe. Ez pedig egy balkamizálódás, amelyre nekünk igazán nem lehet szükségünk. A miniszterelnök úr ő exeellenciája beszélt arról, hogy ne is beszéljünk változásról in peius, mert az forradalmat jelent. Nem hiszem, mert jöhet egy más kormány, amely nem felforgató, nem szélsőséges, nem baloldali kormány, de mégis azt mondja: én az $n embereimet fogom betenni a vezető állásokba. Akkor azoknak az állásaira, akik eddig a régieket nyomták ki helyükből, mások fognak bekerülni. A tisztviselőnek gerinc és tekintély kell. A tekintélynek pedig rendkívül árt, ha a tisztviselő a nép előtt úgy áll ott, mint behajtó, mint felhajtó, mint hivatalos kortes. En, igenis, szívesen fogadom el és szavazom meg az egész törvényjavaslatot, ha emellett egy másik törvényjavaslat fekszik a Ház asztalán, amely kimondja, hogy az összes köztisztviselőket mentesítjük az aktív politika ódiumától, vagyis kimondjuk azt, hogy a tisztviselő legyen adminisztrátor, legyen organizátor, de ne legyen pártemher. Mivel pedig a pártonkívüliség csak úgy lehetséges, ha az illető aktív választójogot nem gyakorol, én óhajtandónak és szükségesnek tartanám, hogy csak akkor vigyük keresztül ezt a szigorú nyugdíjtörvényt, ha a köztisztviselőket előzetesen felszabadítottuk a politizálás i kényszertől. Ez másképpen nem lehetséges, csak úgy, ha az aktív szavazási jogukat felfüggesztjük éppen úgy, mint ahogyan az egész hadseregiben van, mert a hadsereg csak így lehet megbízható, mint ahogy ma Ausztriában, a szomszéd államiban szintén kimondatott az állami tisztviselőkre a depolitizálás. Mivel ezt a garanciát itt nem látom, az előttünk fekvő törvény javaslatot nem szavazom meg. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik Tomcsányi Móric ő méltósága. Tomcsányi Móric: Nagyméltóságú Elnök Ürl Mélyen tisztelt Felsőház! Egészen röviden leszek bátor a javaslathoz hozzászólni, mert torkom ezidőszerint sajnálatos állapota a legnagyobb hangökonómiára kényszerít. Ennek a törvényjavaslatnak legfontosabb rendelkezése az, amely lehetővé teszi, hogy a kormány bizonyos rendkívüli nyugdíjazást érvényesítsen akkor is, amikor nem forog fenn a teljes szolgálatképtelenség. Ez mindenesetre nagy hatalmat jelent a kormány részére, tisztában kell azonban lennünk azzal, hogy a háború utáni kormányok ilyen nagy hatalommal rendelkeztek. Ha végigtekintünk az .európai államokon, ezzel a jelenséggel kisebb-nagyobb mértékiben mindenütt találkozunk. A kérdés nem is ezen fordul meg, hanem azon, hogy ezzel a hatalommal a kormányok milyen mó-