Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-50

I Si Az országgyűlés felsőházának 50. ülése célokra, de egyfelől ezek, akikben nekem bizalmam van, csak a közigazgatás egyrészének élén állanak, másfelől kérdezem a pénzügyminiszter úr Ő excellenciáját, tudja-e nekem garantálni, hogy e törvényjavaslat érvényességének egész tartama alatt ő fog abban a pénzügyminiszteri székben ülni, nem lesz-e egy részleges kormányválság, vagy nem lesz-e csak egy személyi változás és akkor az ő helyébe egy fanatikus élharcos kerül, akinek meggyőződése az, hogy ennek az országnak el kell pusztulnia, ha nem mindenki terelődik be az egység aklába. Garantálni tudja-e ezt nekem a pénzügyminiszter úr? Vagy, amit a miniszterelnök úr olyan abszurdumnak mondott, azt én nem találom olyan abszurdumnak, mert megértünk már ebben az országban sokmindenfélét; én t. i. nem találom abszurdumnak, hogy bekövetkezhetnek olyan idők, hogy egy egészen más irányú kormány — forradalom nélkül is — belekerül abba a székbe, és akkor éppen ennek a tételes törvénynek paragrafusaira támaszkodva ezek az akkor bekerültek például kivághatnak a hivatalokból mindenkit, aki a gomblyukiában nem a vöüíöskalapáesoís embert hordozza. (Gróf Széchenyi Aladár: Lehetséges ez?) Öriási tévedés és fogalomzavar azt mondani, hogy: megszavazok egy törvényjavaslatot, mert bizalommal vagyok a kormány iránt. Senki sem örökéletű, legkevésbbé örökéletüek a kionnányotk. (Ügy van! jobbfelől.) A kormány elmegy, de.a törvény benne marad a törvénytárban. A törvényhozás a törvényt nem a kormánynak, hanem az országnak szavazza meg. Lelkiismeretes bírálat után törvényhozó nem szavazhat meg olyan törvényjavaslatot, amely alkalmat adhat visszaélésekre, alkalmat adhat pusztulásra és rombolásra. Iparkodtam teljes tárgyilagossággal mindezeket az aggályaimat kikapcsolni, de sajnos, •ha a politikát egészen ki is kapcsolom, lelkiismeretemmel^ nem egyeztethetem össze, hogy ezt a törvényjavaslatot még csak általánosságban is elfogadjam. (Élénk helyeslés és taps jobbfelől és középen.) Elnök: Szólásra következik Apponyi Károly gróf ő méltósága! Gróf Apponyi Károly: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Örvendetes a mélyen t. Felsőház szempontjából, de az én újonc voltom szempontjából is, hogy minél többen szólaltak fel (Zaj. Halljuk! Halljuk!) a napirenden levő törvényjavaslathoz, annál kevesebb marad vissza abból, amit én is elmondani akartam. Ennélfogva megnyugtathatom a Felsőházat, hogy felszólalásom nagyon rövid lesz, mert amit- a törvényjavaslathoz hozzászólni akartam, az az előttem elmondottak folytán már nagyon összezsugorod ott. A jelentést tevő 'együttes bizottságban a pénzügyminiszter úr ő excelleneiája nagy alapossággal és tudással, a miniszterelnök úr pedig néhány órával ezelőtt itt a Felsőházban nagy hévvel és lelkesedéssel indokoltai annak keserű szükségét, hogy a napirenden levő törvényjavaslatra szükség van annak a takarékossági akciónak a keretéiben, amelyet a kormány keresztülvinni köteles, amelyet meg is kezdett, amelynek ez a törvényjavaslat egy újabb lépése s amely takarékosság végeredményben elsősorban azt célozza, hogy az államháztartás egyensúlya helyreállíttassék. Megértettem, hogy a tönvényjavasliatban rejlő keserű sérelmek a törvényjavaslatnak paran1933. évi december hó 28-án, csütörtökön. csoló volta folytán elkerülhetetlenek, bár mélyen fájdalmasak. Mint gazdaember beláttam, hogy ez a törvényjavaslat nyomorék és agyonzaklatott gazdatársaink megnyugtatására fog szolgálni, mert végre-valahára más valakit sújt és mert ebből látjuk a kormánynak azt az iparkodását, hogy az ország minden adófizetőjére és állampolgárára lehetőleg egyenlően ossza szét azokat a súlyos áldozatokat, amelyeket az országra ki kell rónia. Végeredményben tehát beláttam, hogy ezt a törvényjavaslatot általában el kell fogadni, úgy amint elfogadom mindenkoron a mindenkori kormánynak minden olyan iparkodását, amely a takarékosságot, illetőleg az államháztartás egyensúlyának helyreállítását célozza. Most megakadtam, mert előbb egy kétbetűs szó a t. Felsőházban jókedvet keltett. Azt akarom ugyanis mondani, hogy: de. Bizony, de! Mert mindennek ellenére ennek a törvényjavaslatnak olyan részei is vannak, amelyeket szó nélkül elfogadni nem tudok. Általánosságban nem közönyös, hogy e törvényjavaslat útján ismét új elemek terelődnek az elszegényedés útjára. Az elszegényedés kaput nyit minden szélsőséges hajlamnak és az állam legmegbízhatóbb támaszainak elkedvetlenítését, elkeserítését okozhatja. Ezért általánosságban kérem a magas kormányt, hogy a rendelkezések azon lejtőjén, amely az állaim polgárok el szegényedésére vezet, álljon meg 'minél előbb. Tudom, hogy ezzel nem mondok újat a kormánynak, de fel akartam emelni intő szavamat itt a Felsőház előtt is, hogy kifogás, ha ebben az esetben én is, sokan mások is azt mondjuk, hogy a szükség következtében megszavazzuk ezt a javaslatot, mert ha az adózó elemeket tönkretesszük, úgy a szükség is hiába követel. Most át fogok térni a törvényjavaslat ama részeire, amelyek nekem sérelmesnek tűnnek és pedig azért, mert a kormány által hangoztatott és általam is elismert takarékosság céljával ezeket nem tudom összeegyeztetni. A törvényjavaslat nagyjában két részre osztható. Egyik része az ellátások módosítását tartalmazza, másik része a létszám csökkentését követeli. Az ellátások módosításához, bár azoknak fájdalmas voltát belátom, szólni nem fogok, mert magam nyugdíjas lévén, ezt inkompatibilisnek tartom. De a létszámcsökkentés szándékában látom a lólábat. A törvényjavaslat 2. §-a 2. bekezdésének b) pontj ti. El mindenkori kormányzat kezébe olyan hatalmi eszközt ad, amellyel esetleg viszszaélni is lehet. A 2. § 2. bekezdésének b) pontja szerint szabályszerű elbánás alá kell vonni, aki »a hivatalával j áró feladat kifogástalan elvégzéséhez szükséges szakképzettség, szorgalom, vagy egyéb fontos kellékek hiánya miatt szolgálatát a megkívánt mértékben nem látja el«. Ehhez a pontihoz az előttem felszólalók már sokszorosan hozzászóltak, ennélfogva ón csak általánosságban foglalkozom vele. Szabályszerű elbánás alatt a kényszernyugdíjazás értendő, amelyet megelőz az eljárás lefolytatása, ezt pedig a minősítés. Fel fogom olvasni azt, amit az együttes bizottság ülésén a minősítés tekintetében pár szóval mondottam (olvassa): »Tudomásom van arról, hogy a közszolgálati alkalmazottak stb. minősítése kétféle: rendes és titkos.« Mint 25 évi aktív szolgálatra visszatekintő egyén, merem állítani, hogy a múltban hasonló titkos mind-