Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-49

46 Az országgyűlés felsőházának 19. ülése fölöslegét napról-napra nehezebb értékesíteni a külországok elzárkózási politikája folytán. Leszek bátor néhány rendkívül lesújtó adatot bemutatni a t. Felsőháznak a fogyasztási válságra vonatkozólag. Itt a városi lakosságot és elsősorban Budapest lakosságát^ veszem alapul, mert hiszen ez a legjellemzőbb és a leginkább irányadó arra nézve, hogy a fogyasztás csökkenése mit jelent. Budapesten az utóbbi öt évben, tehát 1928-tól 1932-ig, a kenyérfogyasztás 32.3%-kal csökkent. Sajnos, közbevetőleg meg kell mondanom, (hogy a kenyérfogyasztásra nézve semmiféle statisztika nincs Magyarországon és így csak a Budapesten őrölt és az itt Budapesten maradt lisztből készült kenyeret lehetett számításaim alapjául venni. Mondom, Budapesten a kenyérfogyasztás ez alatt az öt év alatt 32.3%-kal csökkent, a cukorfogyasztás — pontos statisztikai adatok szerint — 24.5%-kal csökkent, a baromfifogyasztás vásárcsarnoki kimutatás szerint 41%-kai csökkent, a tojásfogyasztás 13%-kai, a zöldségfogyasztás 15%-kai, a gyümölcsfogyasztás 39%-kai, a szárazfőzelék és a káposztafélék fogyasztása 23%-kal és ezt a csökkenést még súlyosbítj körülmény, 'hogy azóta lakosságunk száma emelkedett, az élelmiszerek ára pedig igen lényegesen csökkent. Bizonyítja ezt adat is, hogy a létfenntartási index, amely 1925-ben még 116.8 volt, 1932 végén már 87.7%-ra esett vissza. Mit bizonyítanak ezek a számok? Azt bizonyítják, hogy az ország, különösen a város lakosságának fogyasztóképessége milyen ijesztő mértékben fogyott le. Bizonyítják továbbá azt, hogy minél nehezebb a termények feleslegének külföldön való értékesítése, annál nagyobb jelentőségre tesz szert az, hogy vájjon az országban magában mit tudunk ezekből a terményekből elhelyezni. A termények elhelyezése pedig belföldön a fogyasztóképességtől függ s a fogyasztóképesség erősen csökkent, -aminek •RA S.Z egyszerű oka, hogy a városi lakosság is leromlott és a városi dolgozó osztályok sorsa is rendkívül mostoha lett. Hiába igyekszünk a mezőgazdaságon segíteni ilyen óriási áldozatokkal, ha nem lesz módunk arra, hogy az egyéb foglalkozási ágak fogyasztóképességét is fenntartsuk, ha az egyéb fogyasztási ágakat is meg nem mentjük. Ma utalás történt arra, hogy az orvosi tudomány nemcsak a tünetek gyógyítására szorítkozik- A helyes diagnózis megállapításának nemcsak a beteg szervre kell kiterjednie, nemcsak arra a legfontosabb szervre, amelyet, mint a pénzügyminiszter úr ő excellenciája kifejtette, a nagyon beteg mezőgazdaságban látunk, hanem gondolni kell arra is, hogy a többi foglalkozási ág épolyan szerve a gazdaság organizmusának, mint a mezőgazdaság. Az orvosnak, ha a diagnózist meg akarja állapítani és a gyógymódot ki akarja jelölni, nemcsak azt a beteg testrészt kell megvizsgálnia, hanem az egész szervezetet és kell, hogy megkeresse az összefüggést a beteg testrész s a test^ többi szerve között, mert csak úgy fogja megállapíthatni a helyes gyógymódot, amely a betegnél alkalmazható. Mélyen t. Felsőház! Bár a pénzügyminiszter úr mostani beszédében kijelentette, hogy a mezőgazdaság betegsége a legsúlyosabb, nekem hozzá kell tennem, hogy abban a rettenetes gazdasági harcban, amely a háború óta folyik, a legtöbb vérveszteséget a kereskedelem szenvedte, a legtöbb elesettje a kereskedelemnek van, a kisipar pedig valósággal teljesein lerongyolódott, 1933. évi december hó lU-én, csütörtökön. elszegényedett és nyomorúságban tengődik. Hallottam t. kartársamtól, Morvay felsőházi tag úrtól, aki a győri kamara elnöke, hogy ő egyenlő elbánást kíván a kereskedelem és az ipar részére. Bátor vagyok kijelenteni, hogy ezt a leghatározottabban, ellenzem és lehetetlennek tartom. Teljes lehetetlenségnek tartom, hogy a kereskedő boltjára, az iparos műhelyére is évekre menő mentességet adjunk, hogy védett boltot, védett műhelyt teremtsünk. Hiszen, ha ezt megkísérelnők, ez valósággal odavezetne, hogy maholnap az általános moratóriumig érkeznénk el, ettől az állapottól pedig, amelyet katasztrofálisnak tartok, mentsen meg minket az Isten. Ha azonban én egyenlő elbánást nem is kívánok és lehetetlennek is tartom annak végrehajtását, mégsem tudom megérteni, hogy a pénzügyminiszter úr ő nagyméltósága miért zárkózik el a kereskedelemnek és a kisiparnak attól a szerény kívánsága elől, amelynek teljesítése nemcsak a kereskedő és a kisiparos érdekében áll, hanem meggyőződésem szerint a mezőgazdaságnak is érdeke, hogy a kereskedelem és az ipar fogyasztóképessége megmaradjon; az országnak is egyetemes érdeke, hogy ezek a tagok, ezek a foglalkozási ágak el ne sorvadjanakDe elsősorban hangsúlyozom, hogy az, amit a kereskedelem és ipar kíván, és ezt ajánlom a pénzügyminiszter úr figyelmébe, ez a kincstárnak is érdeke A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara már két évvel ezelőtt a jelenlegi pénzügyminiszter úr elődjéhez azt a kérdést intézte, hogy mindazoknak a kereskedőknek és iparosoknak, akik a folyó adóikat pontosan megfizetik és amíg megfizetik, adja meg azt a kedvezményt, hogy adóhátralékukat, hozzászámítva Oti.- és Mabu.-járulékhátralékukat, öt év alatt 60 ;havi részletben fizethessék meg. Ennek megadásával a pénzügyminiszter úr nézetem szerint nem kockáztat semmit, mert ha a folyó adót és a havi részleteket azok, akiknek ezt a kedvezményt a pénzügyminiszter úr nyújtotta, nem fogják pontosan fizetni, akkor még mindig módjában van ezeket a kedvezményeket tőlük megvonni^ amit már előre ki is jelentethet. Méltóztassék elhinni, hogy nekem, mint az Országos Hitelvédő Egylet elnökének igen gazdag tapasztalatom van abban a tekintetben, hogy hogyan kell a hitelezőnek eljárnia, hogy követelését lehetőleg megmentse és egyúttal az adós egzisztenciáját, vagyis az adóalanyt is megmentse. Én azt ta; pasztaltam évek alatt, hogy tlZ EL hitelező, aki kellő időben értette meg adósa helyzetét, aki kellő időben nyújtott neki segítséget, könnyítést tartozása megfizetésére, hozzájutott követelésének legnagyobb részéhez és megmentette a legtöbb adós-egzisztenciát. Az a hitelező azonban, aki elkésve mutatott előzékenységet adósával szemben, vagyis amikor az már elmerült, rendszerint elvesztette egész követelését, adósa pedig elpusztult. Ez lesz a helyzet itt is, igen tisztelt pénzügyminiszter úr! Az a meggyőződésem, hogyha ezt a kedvezményt teljes egészében nem méltóztatik megadni, akkor be fog következni az, hogy az az adóhátralék, amely ma már — ha jól tudom — 280 millióra rúg, lavinaszereűn meg fog nőni, míg ha ezt a kedvezményt megadják, kilátás van arra, hogy az adóhátralékok legnagyobb része mégis csak be fog folyni. Miután bízom abban, hogy a pénzügyminiszter úr, akit valósággal predesztináltnak tartok arra, hogy a mai súlyos helyzetben az