Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-49

Az országgyűlés felsőházának h.9. ülése 1 938. évi december hó lk-én, csütörtökön» 41 pénzben kifizették és miajdnem ott tartanak, hogy el kell nekik menniök a földről. A parcellázó bank igen szép hasznot vágott annak idején zsebre a parcellázással kapcsolatban, ma pedig megszorítják, majdnem kiteszik őket a birtokból. Az ország különböző részében vannak ilyen esetek s ezeknek a védelmére hívom fel a pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságának figyelmét, hogy ezeket is valamilyen formában sorozza be a védettek közé. Legyen szabad megemlékeznem a tiszántúli résztől Miskolctól le egészen a Marosszögig lévő gazdatársadalom nehéz helyzetéről. Előttem szólott felsőházi tagtársaim közül többen megemlítették, hogy ezeket különleges elbánásban kellene részesíteni. Mi is ezek közé tartozunk. A marosszögi, a csanád-, arad-, torontálmegyei, keletcsanádi kisgazdákat sorozatos fagykár, elemi csapás, rozsdainvázió látogatta meg és ezek nélkül is földjeink magas kataszteri tiszta jövedelem alá tartoznak, magasabb terhekkel vannak sújtva a birtokok, tehát általában a tiszántúli részre különleges elbánást kérünk. Ezzel nem akarjuk károsítani az országnak azon gazdáit, akik talán jobb viszonyok között vannak, de szintén nehéz helyzetbe jutottak, szintén védett birtokosok, hanem olyan formában gondoljuk, hogy ezek részére már a 25-szörös terhelésnél csak 4%-os kamattérítés járjon és a 25-szörösön felül 35-szörösig ne kelljen az 1% törlesztést fizetni. A 30-szoros terhelésnél pedig már lépjen életbe a törvénynek az a része, amely a 40-szeres terhelésnél életbe lép, t. i. hogy ne keÜjen nekik kamatot fizetniök. Ez annál is inkább kívánatos, mert ennek a vidéknek igen szorgalmas, munkás kisgazda népe a konjunktúra idején minden lehetőt elkövetett, hogy többet tudjon termelni, és termelési vállalkozásuk olyan volt, hogy a rossz értékesítési viszonyok között mindig balszerencse kísérte őket és viszont a bankok a nagy földértékek folytán nagyobb kölcsönöket adtak részükre, így tehát ma még ennek a törvénynek keretében nem tudják ezeket a kedvezményeket úgy élvezni, mint egv más, az ország más részén lakó gazdatársadalom, amelynek a kataszteri tiszta jövedelme kevesebb és más életszínvonalon élnek. Ezt voltam bátor még a pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságának figyelmébe ajánlani. Továbbá legyen szabad még megemlítenem a kataszteri tiszta jövedelem 40-szeresén felül eladósodott gazdaadósok helyzetét. A rendelet maga azt mondja, hogy magánegyezség útján fogják majd később rendezni, hogy a 40-szeresen felül eladósodott gazdákkal mi történjék. Ezekre vonatkozólag azt volnék bátor előterjeszteni, hogy azokat a negyvenszeresen felül tladósodott gazdákat, ha kötelezettségeiknek nagy százalékban eleget tettek, szintén ne kelljen magánegyezségre kényszeríteni, ne kelljen őket likvidálni. Hiszen nein volna célszerű, hogy ilyen nagyobb tömegű kisgazdatársadalom újból a piacra kerüljön, vagyis újból árverezzék őket és az a birtokososztály, amelyet ilyenformán egy új garnitúra kisgazdatársadalom létesítésével akarnak létrehozni, nem jelentene előnyt a mezőgazdaságnak, mert újabb terhet jelentene a magyar államra nézve. Hiszen újból az államnak kellene beinstruálnia a gazdákat, az államnak kellene felszerelnie mindenféle szerszámmal és belső állati felszereléssel, mert ezt ma az ő nincstelen s egük folytán csak állami segítséggel lehetne keresztülvinni. Ilyenformán tehát ezek is mentesülnének a magánegyezségre való kényszerítés FELSŐHÁZI NAPLÓ III. alól addig, amíg nagy százalékban eleget nem tudnak tenni fizetési kötelezettségeiknek. En hiszek és bízom úgy a hitelező Intézetekben, mint magában a magyar kormányban, hogy minden lehetőt el fog követni abban az irányban, hogy ezt a magyar földet meghagyja azoknak a kezében, akik azt szeretik, akik azt művelik, akik ősi családi tradíciók útján jutottak hozzá. Remélem, hogy a magyar kormány mindent el fog követni ennek a rendeletnek keretében, hogy a föld ezeknek a kezén megmaradjon. Legyen szabad ezzel kapcsolatban kijelentenem, hogy a magyar kisgazdatársadalom nevében a legnagyobb köszönettel veszem ezt a rendeletet, és ha a végrehajtási utasításban IS i;LZ ti sok jóakarat fog megnyilvánulni, mint magában a rendeletben, hiszek és bízom abban, hogy a gazdatársadalom ezt a kétéves türelmi időt ezzel a kormánytámogatással ha nehezen és súlyosan, minden fáradtságot és nélkülözést vállalva is, de ki fogja bírni, és hiszem azt is, hogy a gazdaadósságok végleges rendezésével meg tudják menteni a mezőgazdaságot. En ezzel a gondolattal a törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Kíván-e még valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter úr ő nagyméltósága kíván beszélni. Imrédy Béla pénzügyminiszter: Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) A földmívelésügyi miniszter úr ő excelleneiája és a többi felszólaló felsőházi tag urak tartalmas és rendkívül érdekes felszólalásai annak a kérdésnek a hátterét, amelyet most tárgyalunk, t. i. a mezőgazdasági krízist oly mértékben megvilágították, hogy ahhoz már kevés hozzátenni valóm van. En egy-két olyan kérdésre vagyok bátor csak ennek az általános kérdésnek a keretében utalni, amelyek közelebb állanak tárcám ügyköréhez. Ezek elsősorban azok a gondolatok, amelyek a vita folyamán felmerültek, hogy vájjon a gazdákat terhelő adósságok terén megtörtént-e könnyítés, amelyet méltán elvárhattak a gazdatársadalomnak azok a tagjai, akik ma egy adósság terhével is kénytelenek megküzdeni és ha megtörtént, vájjon a segítésnek- ez a méltányosnak nevezhető mérve kielégítő-e a jövő fejlődés szempontjából és vájjon^ nincs-e veszélyeztetve a teljesítőképesség még* azon mérték mellett is, amelyet ez a törvényjavaslat és az ennek kiegészítő részét képező rendelet megszabnak. A kamatszínvonal leszállítása tekintetében nem tétetett vita tárgyává az a megállapítás, amelyet az országgyűlés képviselőházában tettem, amikor arra mutattam rá, hogy a mezőgazdaság kamatterhe körülbelül 60%-kal alászállott ahhoz a színvonalhoz képest, amelyet az az 1929., 1930. és 1931. években, tehát azokban az években ért el, amikor a mezőgazdaság adósságterhe már körülbelül a mai színvonalra emelkedett fel és amikor már a kamatszínvonal terén bizonyos túlzások lefaragódtak és egy, bár még eléggé súlyos, de már mégis normális mértékkel mérhető kamatszínvonal alakult ki. Akkoriban — hogy visszaidézzem az emlékezetbe ezt a két számot — 225 millióra volt tehető a mezőgazdaság kamatterhe. Ez a kamatteher azon rendelet után, amelynek törvényes alapját a most tárgyalt törvényjavaslat adja