Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-49

Az országgyűlés felsőházának U9. ülése 1933. évi december hó 14-én, csütörtökön. 33 kevesebbet, de biztosan, mint többet és bizonytalanul keressenek. Ha ezt nézem, akkor^ azt kell mondanom, 'hogy én a bankók érdekében sem tartom ezt a rendeletet helyesnek és nem tartom <a tör vény javaslatot elfogadásra, alkalmasnak. A rendeletben azonban más hibák is vannak és anélkül, hogy ismételni akarnám azokat, amiket előttem már itt a t. Ház színe e^ött elmondottak tagtársaim, mégis rá kell mutatnom egypár dologra, amelyek azt mutatják, hogy ezzel a rendelettel igenis komolyan kell foglalkozni, ha azt akarjuk, hogy indokolhassuk, miért fogadjuk el, vagy miért nem fogadjuk el. A legelső dolog, a fogalmazási részen kívül, amelyről az előbb már szólottam, az, hogy a rendelet voltaképpen nincs tisztában azzal, hogyan is fog menni ez a védetté nyilvánítás, csak elméletileg írja meg, hogy kinek van joga a védetté nyilvánításra. Mármost megtörténik, — gyakorlatból beszélek megint, mert hiszen ez már megvan, — hogy valaki közös adós egy másikkal és a saját birtokára bejelenti az egész tartozást, védetté nyilvánítást kér és kéri annak összes következményeit, amelyet a rendelet megad s elhallgatja azt, hogy ugyanakkor ugyanerre az egész tartozásra a másik adós, az adóstárs is saját birtokára vonatkozólag" bejelentette az ő kötelezettségét és ő is kéri az összes jogokat magának ugyanakkor, amikor, ha a kettőt összeadnák, legfeljebb 15%-ig menő terhelés volna, ha nemcsak az adósságokat teszik össze, hanem a terhelt birtokokat is. Ez az első dolog, amivel a rendeletet meg lehet kerülni. A másik dolog a következő. Láttam olyan birtokost, aki négy év óta egy fillér kamatot sem fizetett, bár saját jövedelmi adóbevallása szerint tiszta jövedelme 85.000 pengő volt. Mégsem fizetett egy fillér kamatot sem. Amikor azonban most már az árverést kitűzték a négyévi kamat miatt, egyszerűen kérvényt nyújtott be védettényilvánítás iránt, és hála a kormány rendelkezésének, a birtokot védetté nyilvánították. Azt kérdezem: ha valaki négy éven át egy fillér kamatot sem fizet, holott jövedelemadó-alapul ő maga bevallja, hogy 85.000 pengő évi jövedelme van, lehet az ilyen dolgot megindokolni, és egyáltalában részesíthető-e az ilyen védelemben? Nem kétlem ugyan, hogy a bíróság önmagától is, vagy a hitelezők kívánságára ezt a rendelkezést megváltoztatja, sőt nem kétlem, hogy a kormány is kiadott rendeletének ezeket a tévedéseit módosítani fogja, de kérdezem, lehet-e időlegesen is védelmet nyújtani olyan valakinek, aki nyilvánvalóan rosszhiszeniűleg nem fizet. Egy további dolog: mi fog történni azokkal, akik most nem tudják teljesíteni fizetéseiket, ennélfogva ők ugyan védettséget kértek, de azt egészen természetesen nem lehet nekik megadni? De továbbmegyek: mi fog történni azokkal, akik a birtokok védetté nyilvánítása következtében nem tudnak pénzükhöz jutni és nem tudnak tovább fizetni? Azután azt kérdezem: mi fog történni azokkal, akik most nem hajthatnak végre, nem szerezhetnek zálogjogot, mert a birtokot védetté nyilvánították, és akkor, amikor valami oknál fogva megszűnik a védettség, — nem mondom, hogy lejár a határidő, a két év, mert hiszen akkor már az öszszes hitelezők leshetik, hogy mikor mehetnek rá a telekkönyvre, de bármely oknál fogva megszűnik a védettség, — .akkor elesik a hitelező a fedezettől, mert hiszen ő nem perelheFELSÖHÁZI NAPLÓ III. tett, nem hajthatott végre, illetőleg ami a legfontosabb, nem szereznetett zaiogjogot. Azután azt keraezern: mi torteniK azokkal, akik .azért nem tudnak fizetni, mert gazdaadósaik nem fizetnek nekik és emiatt eiienük v

égrenajtásoik vezettetnek, bár az illetők igazolják, hogy csak azért nem tudnak fizetni, mert nekik az ő gazdaadósaik nem fizetnek. Ez az, amit — ha jol emlékszem — a műit évben voltam bátor itt mondani, hogy ilyen általános moratórium nem jó és ha a Jsoranany tenyieg iUgyeiembevette volna az utóbbi két év moratonális történetét, rá kellett volna jönnie neki is arra, hogy először is általános moratóriumot így általános rendelkezéseik szerint kiadni nem szabad; másodszor, ha egy ilyen általános moratóriumot kiad, akkor kii kell adni azokra is, akik gazdaadósaik miatt nem tudnak fizetni, ha ezt igazolják; harmadszor pedig a leghelyesebb, hogyha már mi ezekbe a dolgokba bevonjuk a magyar bíróságot, akkor bizzuk a moratórium tekintetében a rendelkezési jogot is a bíróságra. Meg vagyok arról győződve, hogyha a bíróság az ő pártatlanságával és tárgyilagosságával bírálja el ezeket a doilgokat, nagyon sok esetben nem fog moratóriumot adni és viszont nagyon sok esetben olyannak is megadja, aki a mai rendelet értelmében nem kéri, vagy nem kérheti a moratóriumot. (Mozgás a középen.) Téved t. tagtársam, ezzel a magyar bíróság nincs elvonva a feladatától. A magyar bíróság feladata az igazságszolgáltatás és részemről az igazságszolgáitatás egy részének tekinteni azt is, hogy kit hogyan lehessen végrehajtani, ki hogyan juthasson az ő követeléséhez. Sokkal szívesebben látnám ezt a moratóriumot is, ha a végrehajtási törvény bizonyos szakaszainak kiegészítő része lenne, amelyet a bíróság vagy a felek meghallgatása nélkül, vagy a felek meghallgatása mellett volna jogosítva alkalmazni. Meg vagyok győződve arról, hogy sokkal jobb eredmény és sokkal kevesebb per keletkeznék, ha ez így vitetnék keresztül. Egyénileg azt is kifogásolom, hogy még mindig uralkodik az a tendencia — és ebben a rendeletben is megnyilvánul, — amely szinte úgy kívánja feltüntetni a mostani helyzecet, a .mostani leromlást, mintha annak a felmerülő költségek volnának az okai és itt akárhányszor hangsúlyozzák, hogy: azonban költséget fizetni nem kell, mert a hitelezők nincsenek arra kényszerítve, csak bizonyos körülmények között, ha követelésük bizonyos összegnél nagyobb, hogy költséges ügyvédi eljárást igénybe vegyenek. De ha az adós nem fizet (és a hitelező kénytelen perelni, azt hiszem, nem méltányos, hogy egy ilyen rendeletbe mást vegyenek bele, mint ami a polgári perrendtartásban van, amely egészen méltányosan, de kétségkívül egészen világosan és amellett, merem mondani, igazságosan állapítja meg, hogy mikor köteles a hitelező és mikor az adós, mikor a felperes és mikor az alperes a költségeket viselni. Ne méltóztassék ügyvédi szemmel nézni, amint én sem ügyvédi szemmel nézem a költségek kérdését, hanem a hitelező szemével nézem, aki akárhányszor a leglehetetlenebb eljárásokat kénytelen folytatni, hogy követeléséhez^ hozzájuthasson és akinek a bíróságoknál és végrehajtóknál formális vesszőfutást kell megbízottja útján lefolytatni, hogy követeléséhez hozzájusson és ugyanakkor számtalan illetéket is le kell fizetnie. Méltóztassék azt is meggondolni, hogy a perrendtartás sze5