Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-65

Az országgyűlés felsőházának 65. ülése hogy miként a levente-intézményt meg tudták községenként szervezni, aképpen hasson oda egy rendelettel, hogy amikor ilyen előadásokat tartanak a faluban, ezeken az előadásokon a leventeoktató vezetésével a gazdaifjak kötelesek legyenek megjelenni és ott tanulni. (Elénk helyeslés.) Ez az egyik. De ez sem elég. Minden községnek van 1—2 olyan gazdája még a mostani nehéz gazdasági helyzetben is, aki tudna áldozni azért, hogy a fiát tovább nevelje gazdasági téren. Erre én azt a módot ajánlanám, hogy minden vármegye területén iparkodni kellene olyan téli gazdasági iskolákat felállítani, amelyekbe két hathónapos télen keresztül bejárnának a gazdaifjak és ott szaktanárok vezetése mellett tanulnának. (Helyeslés.) Amikor pedig a téli elméleti oktatásnak vége van, amikor az ifjakat levizsgáztatják, hazaküldik őket a faluikba, családjaikhoz. Természetesen ezek az ifjak nem a bizonyítványért tanulnának, hanem azért, hogy az ő saját kis gazdaságukban értékesítsék azt a tudást, amelyet a téli elméleti oktatás alatt szereztek. Amikor pedig nyáron az a gazdasági tanár végigjárja községről-községre tanítványait, meggyőződhetik arról, hogy azt, amit ő hat hónapon keresztül tanított, hogyan érvényesíti az az ifjú a saját kis gazdaságában. (Helyeslés.) Ilyen iskola van Baranyaszentlőrincen is, ahol nagyon szép eredményeket értek el. !Azt mondhatnám, hogy szerintem szinte ez az egyedüli lehetőség arra, hogy eredményesen tudjanak majd a gazdaifjak dolgozni. Méltóságos Felsőház! Ne méltóztassanak félreérteni. Nem voltam soha demagóg ember s tudom nagyon jól, hogyha nem állították volna fel a gazdasági akadémiákat és a gazdasági tanintézeteket, akkor & mezőgazdasági kultúra Magyarországon nem volna ott, ahol ma van és rosszabb helyzet volna talán a középbirtoknál és a nagybirtoknál, mint van a kisgazdatársadalomnál. Én azért beszélek erről a kérdésről, mert látom azt a nyomorúságot, azt a szegénységet, amely a tudatlanságból származik. Látom azt a csodavárást, amely abból áll, hogy például már az illető gazda látta, hogy télen kiveszett a lóheréje és mégis azt hiszi, hogy az a megmaradt pár szál majd tavasszal úgy kicsokrosodik, hogy kaszáló lesz és éppen úgy várja, hogy a megmaradt kevés búzaszárból szintén jó termése lesz. A várakozásban kifogy az időből, nem vet újra, hogy rendes termést tudjon kihozni, pedig így csak az előzőleg elvetett vetőmagját és a munkáját vesztené el, amúgy pedig elveszti egész évi termését. Tessék elhinni, méltóságos Felsőház, uok köze van ehhez a tudatlanságnak. Hogyha azokat a gazdaifjakat a téli gazdasági iskolákban tanítják, nevelik, akkor azok a fiúk hazamén; vén, otthon a mezőgazdasági kultúra apostolai lesznek. Hiszen csak azok mennek oda, akik tanulni akarnak, akiknek természetes eszük van ahhoz, mert máskép nem is értik meg. máskép nem is kívánnak odamenni. Azok a fiúk tehát, akiket ott kiképeznek, a mezőgazdasági kultúrát előbbre viszik és méltóztassanak elhinni, hogy azok a szélsőségek felé sohasem fogják népüket vezetni, hanem nevelni fognak értelmes falusi kisgazdákat. (Helyeslés.) Most egy másik témára térek át. Ez inkább dunántúli kérdés. A Dunántúlon van a hidegvérű lótenyésztésnek az alapanyaga. Amikor az ember a vásárokra bejár, elcsodálkozik a sok szép ló láttára, mintha a földből gombamódra nőne ki az a sok szép, értékes és nagyon 13U. évi június hó 21-én, csütörtökön. 423 jó ló. Őszintén megmondom, nálunk a gazda egyetlen jövedelmi forrása a csikónevelés. Ez nagy probléma nálunk. A múlt években még Németország felé kivittünk cirka 10000 darab lovat, abban az időben szinte megtorpantunk és gondolkoztunk azon, hogyha a hidegvérű ló alapanyagát is kivisszük Németországba, ezt utóbb a tenyészet is meg fogja sinyleni. De szomorú, hogy az idén huszadrészére csökkent vissza a kivitel, vagyis amíg a múltban 10.000 darabot lehetett kiszállítani, addig most szeptemberig csak 500 ló kivitelére kaptunk engedélyt. Annakidején megdöbbentünk amiatt, hogy az alapanyagot is kivisszük, ma pedig megdöbbenünk azért, hogy mi lesz azzal a nagy tenyészettel, mi lesz azzal a sok lóval, ha ilyen kevés kivitelünk lesz belőle. Ezért felhívom a földmívelésügyi kormány figyelmét arra, hogy minden lehetőt el kell követni, a Dunántúl érdekében, hogy a hidegvérű magyar ló továbbra is kimehessen Németországba. Áldozatokat kell hozni, ha nem megy máskép, az ipari cikkek beengedése révén is, mert míg az Alföldnek a búza a mindene, a búza első és legfőbb terménye, a Dunántúl mindene az állattenyésztés. Itt van a ló, amelynek kivitele 10.000 ről 500-ra esett vissza. Ott van az Olaszország felé kivihető állat vámjának felemelése, amit gróf Hoyos úr ő méltósága már teljesen ismertetett. Ez a két dolog katasztrófát jelent a Dunántúlra és én nagyon kérem a t. kormányt, vegye ezt figyelembe és minden lehetőt tegyen mejjj azért, hogy úgy a lovat, mint marháinkat kivihessük. Most megint egy másik dologra térek át; ez is az állattenyésztéssel függ Össze. Nálunk a kamaránkban volt idő, amikor propagandát csináltunk a hússertés tenyésztésének. Ma az a helyzet, hogy a hússertés tenyésztése minden propaganda nélkül lökésszerűen előrement, előrement azért, mert amióta a tejszövetkezeteket megalakították, a tej szövetkezetek ott helyben dolgozzák fel a tejet, a sovány tej alaptakarmányként visszamarad a faluban és az az alaptakarmány serkenti a gazdákat arra, hogy a hússertés tenyésztésével foglalkozzanak. Ma még. hála Istennek, nincs katasztrófa ebben, de én világosan látom, hogyha így megy a dolog, a katasztrófa bekövetkezik. A vániiegyei gazdasági főfelügyelővel erről a dologról tárgyaltam is és ez a tárgyalás arról győzött meg engem, hogy helyesen fogom meg a kérdést, mert ez a gazdasági főfelügyelő azt mondotta: »Kérem, nem győzök kanokat adni a hiissertéstenyésztésre.« Mi lesz egy éven vagy két éven belül? Nagyon jól tudjuk, hogy milyen gyorsan lehet felszaporítani a hússertéstenyésztést. Állítom, hogy egy éven vagy másfél éven belül olyan tömegtermelés lesz, hogyha nem lesz más piac, mint ami ma van, akkor a ferencvárosi sertésvásáron féláron kell a gazdának odaadnia a sertést. Pedig még ez az egyetlen lehetőség ahhoz, hogy a gazda meg tudja fizetni adójáfe, az egyetlen lehetőség ahhoz, hogy családját fenn tudja tartani, gyermekeit iskolába járatni és ruházni tudja. Méltóságos Felsőház! Azért szólaltam fel, mert ezek az általam tárgyalt kérdések a legnagyobb mértékben kisgazdakérdések és nekem, aki a kisgazdákat képviselem itt a Felsőházban, kötelességem volt, hogy ezekről a dolgokról beszéljek. (Élénk helyeslés.) A kormány iránt bizalommal vagyok, a költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps. — A szónokot számosan üdvözlik.)