Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-65

402 Az országgyűlés felsőházának 65. ülése 193b. évi június hó 21-én, csütörtökön. Ezzel kapcsolatban legyen szabad egynéhány szót mondanom még a munkásgyermekek tanításáról is. A napokban hallottam, hogy egy felsőházi tagtársam említette: adjon a kultuszkormány ingyen tankönyvet a mezőgazda szülők gyermekeinek. Ezt régen meg kellett volna tenni. Nem elég az, hogy a szülőket állandóan injekciózza a hatóság, mert a gyermek nem megy iskolába. Azért nem megy, mert nem tud menni, nincs lábbelije, nincs ruhája. Ha meg a végén az a szerencsétlen gyermek mégis elmegy iskolába, nem tud tanulni, mert nincs könyve. Lehetetlen állapot az, hogy egy I. osztályos gyereknek csak a könyvfelszerelése 12 pengőbe kerüljön. A II., III. vagy IV. osztályba járó tanulónak a tanfelszerelése tankönyvekkel és tanszerekkel együtt 24 pengőbe kerül. Annak a nehéz helyzetben levő munkásnak nincs erre a célra 24 pengője. Ezért kormányintézkedésnek kell jönnie olyan irányban, hogy ezeknek a szerencsétlen, nehéz helyzetben levő munkásgyermekeknek ingyen tankönyveket és tanszereket adjon a kultuszkormány. Hiszen annyi sok mindent elköltöttünk más célokra. — nem akarom ezeket említeni, — amikor igenis nagy összegeket lehetett volna megtakarítani, hogyha ezt nem csináltuk volna, akkor ma nem- volnának ezek a nehéz kérdések. Méltóságos Felsőház! A munkáskérdéssel és a gazdasorssal kapcsolatban legyen szabad néhány szóval megemlékeznem az egyke kérdéséről is. Talán azt méltóztatnak mon dani, hogy egyszerű kisgazdaember létemre mit akarok én ezzel foglalkozni. Azonban méltóztassék megengedni, én, aki kinn járok az életben, sokat tapasztalok és látok is. Igenis, az egykekérdés annyira veszélyezteti ennek a nemzetnek fennmaradását, hogyha erről mindannyian is beszélnénk, még akkor is keveset beszélnénk. Az egyke kérdése is kapcsolatban van azzal, hogy elsősorban megélhetési lehetőséget kell teremteni a munkásnak, a gazdának, a tisztviselőnek, mindenkinek egyaránt. Nem könnyű dolog ezt a kér dést megoldani és mondhatnók azt is, hogy ilyen nehéz viszonyok között ezt a kérdést nem tudjuk megoldani, mégis meg lehet oldani, csak egy bizonyos erős kéz kell hozzá. Minden körülmények között a költségvetés keretén belül is meg kell fogni ezt a kérdést, ezt el kell már kezdeni, bármilyen nehezen is fogunk hozzá. Mert ne bízzunk abban, hogy máról-holnapra meg fog változni a helyzet és itt eldorádó lesz a következő esztendőkben. Nem, mi még nehéz viszonyok között fogunk vacillálni hosszú ideig. Meg kell alkotni a tisztviselői fizetések minimumát és maximumát. Addig, amíg ez nincs 'meg, a megélhetési viszonyokról tárgyalni is alig lehet. Addig, amíg a magasabb tisztviselők nagy fizetéseket kapnak, lent a kistisztviselők^ pedig igen kis fizetéseket, az egyke megoldásáról beszélni nem lehet. Hiszen ha egy nőtlen tisztviselőember, aki a VIII. vagy VII. fizetési osztályban van, havonta 7—800 pengő fizetést kap. egyedül áll és nem alapít családot: ezt én indokolatlannak tartom. Be kell vezetni azt a rendszert, amely Olaszországban megvan, hogy nőtlen emberek nem lehetnek tisztviselők, — az agglegényadó nem megfelelő, — végkielégíteni kell a nőtlen tisztviselőket, próbálják meg az életet másutt. Kötelezővé kell tenni, hogy 26 éven felül minden tisztviselő nősüljön meg. En a megélhetést megadnám részükre és a családi pótlékot pedig nem azon a nevetséges alapon, hogy tíz pengőt -adnak egy gyermek után. Itt kapcsolódnék be a költségvetés felemelésébe, 'mert 10 pengőből gyermeket néni lehet eltartani; ezt me,g kell mondanom őszintén. Viszont azoknál a tisztviselőknél, akik nősek ugyan, de családtalanok, — úgy amint Olaszországban van, — meg kell akadályozni az előmeneteli lehetőséget. Alapítsanak családot, ha pedig nincsen család, maradjanak meg ugyanabban az állásban, ahova kinevezték őket. En tehát 'minden körülmények között a családos tisztviselőt helyezném előtérbe, a családos tisztviselőt segíteném minden körülmények között, hogy azok a státusban előlhaladhassanak. Ha mindez 'Sikerülne, a tisztviselők körében az egykekérdés meg lenne oldva. Több szónok említette, hogy az f egyke elsősorban a gazdatársadalom között dívik. En ezt tagadom, hiszen minden kisgazdának megvan a maga családja, mii örülünk a gyermeknek és szeretnők, ha még több családunk lenne, legalább nekünk gazdáknak segítségünkre jönnének, bár nem -mindenkinek úgy adódik, ahogy azt tervezi. De nem áll az, hogy a gazdatársadalom, pláne a kísgazdatársadalom körében virulna az egyke. Elismerem, a . munkástömegek körében igen nagy az Isten áldása a gyermek tekintetében, ott azonban azt látom, hogy 80% a tüdő vész-kórral van tele, rosszak az élelmezési, a ruházkodási és a lakásviszonyok, ami szintén nem segíti elő a nemzet fenntartását. Sok dolgot meg lehetne csinálni sok jóakarattal. Az egyke kérdésében legyen szabad még megemlítenem a következőket. Itt van a modern élet, a modern házasság. Károlyi tagtársam gyönyörűen emlékezett meg a napokban ezekről a dolgokról. Az egyke bizony elsősorban a felső körökben dívik, ott látjuk a modern életet, a modern házasságot, nem pedig lent a munkásnál és a kisgazdánál. Látjuk, hogy az orvosi egyetemek csakúgy öntik az orvosokat, akik nem tudnak elhelyezkedni. De mit csinál a modern orvos? összeáll kettőhárom és látjuk a debreceni példából, hogy mit követnek el az egyke további űzésében. Ezekről a dolgokról nem óhajtok sokat beszélni, habár bővebben is bele tudnék nyúlni. Még csak azt mondom, hogy a visszaéléseket meg kell büntetni, ki kell irtani a lehetőségét annak, hogy az orvosi karban a jövőben ilyen dolgok előforduljanak. Ha pedig a kormány mindezt megszívleli és 'magáévá teszi, én hiszem és bízom abban, hogy ezen ^ keresztül az egyke kérdése is megoldásra talál. Most még a gazdasági szakoktatásról óhajtok az idő rövidsége folytán csak röviden megemlékezni, mert hiszen erről a kérdésről a múlt esztendőben már igen hosszasan beszéltem. A mezőgazdasági szakoktatásnak nagy apostolai vannak Magyarországon. Kérem, hogy a kultuszminiszter úr ő nagyméltósága tegye magáévá azokat az elgondolásokat, amelyeket Becker igazgató úr, a szegedi római katolikus tanítóképző intézet igazgatója és Gesatelyi Nagy ILászló, a duna—tiszaközi mezőgazdasági kamara igazgatója a mezőgazdasági szakoktatás reformjára vonatkozólag kidolgoztak és próbálja meg hamarosan ezeknek keresztülvitelét. Én tudom, hogy boldog emlékű Klebelsberg kultuszminiszter úrnak volt elgondolása ezt keresztülvinni, az ő elmúlásával azonban megállt a dolog. Nekünk magyar gazdáknak pedig igenis fontos és kívánatos, hogy a mi gyermekeink ne magasabb iskolák-