Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-64

Az országgyűlés felsőházának 6A, ülése gel ekkora öntözési lehetőség biztosítható. Csak annyit legyen szabad még megemlítenem, hogy ennek a Körös és Tisza közötti zugnak ármentesítésére az ármentesítő társulatnak körülbelül 600 kilométer hosszú csatornaszakasza vau berendezve közvetlen kivezetést biztosító zsilipekkel és gőzerőre, mieg motoroserőre berender zett emelőtelepekkel. Ez a csatornahálózat körülbelül 100.000 hektár terület kártékony vizeinek levezetésére van hivatva. Ezek a társulati csatornák úgy vannak berendezve, hogy mind a két tartánnyal érintkezvén, nemcsak azok vizeinek elvezetésénél, hanem a felesleges víznek eltávolításánál is eredményesen felhasználhatók. Ez annyit jelent, hogy a hajózás érdekében nélkülözhetetlenül befektetendő összegekkel egyidejűleg egy ilyen óriási nagy területen az öntözés feltételeit is ki lehet elégíteni. Ezen a helyen nem szükséges ennek a nagy közgazdasági jelentőségét hangsúlyozni. ±ia Széchenyi a posványokban fulladozó Alföldre azt mondta, hogy ott az élet egy sziszifuszi kárhozat, akkor a mai aszályos esztendőnek indult időjárás mellett közelfekszik az a gondolat, hogy az Alföld népe még nem szabadult meg a sziszifuszi kárhozattól, mert még van egy, amivel a természet mostohasága bünteti, ez a folyton fenyegető aszályossága ennek a vidéknek. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Ha egyebet nem, e vidéknek aszályos természetét csökkenteni, ugyanakkor a munkásnép számára egy belterjesebb gazdálkodás lehetőségének megnyitása által munkaalkalma kat biztosítani, az én meggyőződésem szerint nemcsak az országos kultúra, de a szociális szempontok mérlegelésével is sokkal többet ,ie lent, mint mondjuk, egy elhibázott birtokpolitika. ' A magam részéről ezeket nagyon ajánlom a mélyen t. kormány figyelmébe. Én, mint társulati elnök — hogy egy triviális kifejezéssel éljek — nem az ujjamból szopom ezeket a dolgokat, nekem elsőrangúan képzett vízimérnöki kar áll rendelkezésemre és én ezek munkájának felhasználásával nyugodt létekkel jelentem ki, hogy amit elmondottam, az meg is valósítható az utolsó jottáig. Egyebekben a költségvetést elfogadom. (Helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök: A miniszterelnök úr ő nagyméltósága kíván szólni. vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Nagyméltóságú Elnök Ür! Méltóságos Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak megengedni, hogy az elhangzott felszólalásokra a magam részéről is megtegyem észrevételeimet. Mielőtt azonban ezekre rátérnék, méltóztassék megengedni, hogy egynéhány általános értékű, illetőleg jelentőségű kérdéssel foglalkozzam. Azt hiszem, az igen t. Felsőház egyetért velem abban, hogy ma a nemzetközi politika kérdései dominálják a világ- és elsősorban az európai politikát. Ha azt kérnék tőlem, mondjak véleményt a nemzetközi politikában az elmúlt esztendőkhöz viszonyítva történt változásokról, akkor azt mondanám, hogy a helyzet változatlan. Változatlan azért, mert azok a nagy kérdések, amelyek a nemzetközi politika előterében állanak, megoldva ma sincsenek. Kísérleteznek ugyan a nagy kérdések körül, de meggyőződésem az, hogy olyan hamis úton járnak, amely nem fog célhoz vezetni. Nagy kérdésnek minősül példának okáért a leszerelési konferencia, maga a leszerelés, illetőleg a hadseregek kérdése. Ezek megoldva nincsenek. Nincsen megoldva a gazdasági krízis, nincsen 1934, évi június hó 20-án, szerdán. 3ö3 megoldva — magyar viszonylatból nézve — a kisebbségi probléma, nem foglalkoztak a revízióval, tehát olyan kérdésekkel, amelyek alkalmasak volnának arra, hogy a világbékét, amelyet mindnyájan hőn ' óhajtunk, de facto előmozdítsák. Immáron évek hosszú sora óta húzódnak ezek a tárgyalások, de az a meggyőződésem, hogy^ ezek a tárgyalások nem fognak addig eredményhez vezetni, amíg bátran nem nyúlnak a kérdésekhez és valóban nem teremtik meg azt az atmoszférát, amelyet az emberiség által olyan hőn óhajtott béke kívánna meg. (Ügy van! Ügy van!) Szaladgál mindenki, nálunk jóval erősebb tényezők is, különféle politikai koncepciók után, de ezek a koncepciók nézetem szerint azért nem valósíthatók meg, mert nélkülözik azt az alapot, amely a megvalósításhoz szükséges, tudniillik az őszinte igazság megkeresését. Mindaddig, amíg nagy diszparitások vannak európaszerte, mindaddig, amíg az egyes hatalmak nem a lényeget keresik, hanem csak formákat igyekeznek formulázni, amelyek azt szolgálják, hogy elkenjék a fontos kérdéseket, nézetem szerint az európai atmoszféra nem fog megjavulni. (Ügy van! Ügy van!) Nekem az a nézetem, ha a vezető politikusok összeülnének és egész világosan megmondanák egymásnak, hogy mi a nézetük a napirenden lévő nagy európai kérdéskomplexumok felől, akkor sokkal jobban célhoz érnénk, mint azzal, hogy népes konferenciákat hívnak össze, amelyeken majdnem fizikailag lehetetlen megoldásokat találni. (Ügy van! ügy van!) Sokan azt mondják, hogy a háború veszélyét ki kell küszöbölni. Én már többször nyilatkoztam ebben a tekintetben, hangsúlyozván azt, hogy Magyarország szándékai abszolúte békés természetűek s őrült ember és őrült politikus volna az, aki a meg nem oldott neruj zetközi kérdéseket a háború útján és a háború segítségével akarná megoldani. (Ügy van! Ügy van!) Háborúhoz folyamodni annyit jelent, mint beismerni azt, hogy Európa és a vezetők képtelenek a nagy kérdések megoldására, nincsen ehhez elég erkölcsi bátorságuk és egy olyan kiutat keresnek, amelyben nem a szellem ereje, nem az igazság győzelme, hanem a primitív emberek felfogása és a nyers erőszak érvényesül. (Ügy van! Ügy van!) Ebben a helyzetben mi Magyarországnak a hivatása és mi a kötelessége? Vegyük úgy, ahogy vannak a dolgok. Akármennyire kendőzni igyekeznénk a helyzetet: tény az, hogy ,a kisantant szemben áll velünk. (Úgy van! Ügy van!) A helyzet világos és a kisantant nem veheti tőlünk zokon, ha a magyar miniszterelnök konstatálja ezt a helyzetet, illetve felismeri az abban megnyilvánuló tendenciát. A tendencia nem más, mint térdre kényszeríteni gazdasági téren Magyarországot, hogy azáltal végleg lemondjon politikai követeléseiről. (Ügy van! Úgy van! Ha én ezt így világosan látom és látja nemcsak a felelős miniszterelnök és a külügyminiszter, de úgyszólván az egész magyar közvélemény, ebből csak egy konzekvencia vonható le: olyan politikát kell folytatnunk, amely a térdrekényszerítéssel szemben megóvja Magyarország függetlenségét és hazánkat alkalmassá teszi arra, hogy kivárja azt az időt, amikor a józanság szempontja fog Európában a magyar kérdés tekintetében is dominálni. (Ügy van! Ügy van!) Amikor Sopronban erről a kérdésről beszéltem, többek között a következőket mondottam (olvassa): »Amikor gazdasági és politikai