Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-64

376 Az országgyűlés felsőházának 64. ü azért nem tudjuk értékesíteni termeivényeinket, mert minőségileg nem felelnek meg a vevő kívánalmainak. Be alighogy ez a kérdés felvetődött, rögtön következett utána a legnehezebb kérdések egyike, az értékesítés kérdése és ma minden gazdasági kérdésnek, az egész gazdaságpolitikának homlokterében az értékesítés kérdése áll. Az értékesítés kérdésével kapcsolatos és vele szorosan összefügg az úgynevezett agrárolló kérdése is. Mindenekelőtt meg kell állapítani azt, hogy mely tényezők azok, amelyekből a mezőgazdaság tiszta jövedelme kialakul. Elsősorban is a közterhekre, másodsorban az üzemi költségekre és harmadik sorban az értékesítésre kell gondolnunk. (Halljuk! Halljuk!) A közterhek csökkentésére, mint az imént mondottam, alig .számíthatunk olyan mérvben, hogy ez a mezőgazdaság rentabilitását fokozhatná. Az üzemi költségek két részből állanak, egyrészt a munkabérekből, másrészt a mezőgazdaságnak szükséges ipari cikkek árából. A munkabérek, igen t. Felsőház, ma olyan nívón állanak, hogy sem az emberszeretet, a humanisztikus érzés, sem a szociális kérdés nem engedi meg, hogy ezek alacsonyabbra süllyedjenek. (Ügy van! Ugy van!) Ezt a tényezőt tehát ki kell kapcsolnunk a mezőgazdaság jövedelmezőségének fokozásából. Maradnának tehát az üzemi költségeknél az iparcikkek árai. Az iparcikkek árait befolyásolják a nagyon sokszor harci vámokból keletkező védővámok, a különféle valutáris intézkedések és a legtöbb esetben az önösérdekből fakadó kartellírozott árak. (Ügy van! balfelől.) Ezek, igenis, mérsékelhetők és a valutáris kérdésnek abban a vonatkozásában, amelyet az igen t. kormány megkezdett, enyhíthetők, illetőleg a gazdatársadalom javára könyvelhető az, ami őt jogosan megilleti; a kartellizált, önösérdekből felemelt árakat pedig kormányintézkedésekkel kell csökkenteni, vagy a társadalom és az egész közvélemény nyomása alatt maguknak az illető gyáros és iparos uraknak saját hazafias meggondolásukból kell mérsékelniök és ne csak szóval hirdessék azt, hogy belátják már, hogy a gazdatársadalomnak a helyzete folytán az ő helyzetük is csak nehezedni fog, hanem tettekkel és cselekedetekkel bizonyítsák be, hogy ezt tényleg érzik és meg is akarják valósítani. (Ugy van! balfelől.) Igen t. Felsőház! Az értékesítésnél természetszerűleg számba jön az a világgazdasági helyzet, amely má az egész világon uralkodik. Az autarchiára való törekvések, amelyeket nem gazdaságpolitikai indokok, hanem egészen más célzatosságok és elgondolások létesítettek és vezetnek az egyes országokban, nehéz, komoly feladatot rónak a magyar állami életre és a magyar gazdasági életre, mert hiszen a háború után a magyar gazdasági élet kikerült a monarchia kényelmes értékesítési területének határai közül és meglehetős gyakorlatlansággal fel kellett, hogy vegye a világversenyt és ebben a világversenyben nemcsak gazdasági, hanem sok más külpolitikai kérdéssel is harcot kellett vívnia. Ezek az elgondolások és megállapítások vezették Európának legtöbb országát arra, hogy ebben a zűrzavarban, ebben a nagy világgazdasági káoszban próbálják a maguk nemzetének gazdaságpolitikáját a helyes útra terelni és úgy alkalmazni az adottságokhoz, hogy meg tudják menteni a maguk gazdasági életét. Anglia már 1931-ben meghozza értékese 19

SU, évi június hó 20-án, szerdán. sítési törvényét s 1933-ban azt kifejleszti; Olaszország államminisztere kijelenti, hogy megszűnvén a gazdasági liberalizmus korszaka, szükséges, hogy az állam a gazdasági életben az adottságokhoz alkalmazkodva, de meghagyva az egyénnek minden kezdeményezési és elhatározási jogot, a maga hatalmával a maga intézkedési jogkörében irányítólag hasson a gazdasági életre; ugyanakkor Csehszlovákiában a földmívelésügyi miniszter kijelenti, hogy nem vitatkozni kell azon, hogy szabad- vagy kötött gazdálkodási rendszer legyen-e, hanem meg kell menteni a menthetőt és a meglevő gyakorlati élethez kell alkalmazkodni. Nálunk ezt a kérdést, összefoglalva egy gyűjtőnév alatt, irányító gazdálkodásnak nevezzük. Irányító és nem irányított gazdálkodásról beszélünk, mert irányítani akarja önmagát, nem pedig irányíttatni engedi magát. Ebben a fogalomkörben az igen t. kormányok különböző megnyilatkozásai hangzottak el. Eleinte ezt a gondolatot a kormány a maga részéről a miniszterelnök úr és a földmívelésügyi miniszter úr magukévá tették. Később ez a kérdés különböző módon variáltatott, de mindenesetre késik az a kerettörvény, amely alapját kellene, hogy képezze e gondolat megvalósításának. Amikor a földmívelésügyi miniszter úr azt mondja, hogy az irányító gazdálkodás tulajdonképpen megvan, a kormány és a 33-as bizottság törvényes jogkörénél fogva ezt ellenőrzi, szabályozza és létrehozhatja, legyen szabad nekem errevonatkozólag tiszteletteljesen azt a megjegyzést tennem, hogy mi gazdák azt kérjük és kívánjuk, hogy a mi sorsunk és létünk feletti kérdésben nekünk szintén intézményesen biztosítva legyen r a hozzászólásunk, hogy mi a kormány elhatározásait már előre befolyásolni tudjuk. Itt sajátmagunkról, egzisztenciánkról van szó, azt hiszem tehát, hogy ezt a kívánságunkat jogosan támaszthatjuk a kormánnyal szemben. (Ügy van! Ügy van!) Mi az irányító gazdálkodás? Az irányító gazdálkodás nem tervgazdálkodás, nem az a gazdálkodás, amely az egyéntől megvonja a maga elhatározási, kezdeményezési szabadságát. Éppen ellenkezőleg, az irányító gazdálko dás mindent, amit Szovjetoroszországban tervgazdálkodásnak neveznek, kihagyni akar és az értékesítésből kiindulva akarja önmaga a gazdatársadalom megszabni azokat az irányelveket, amelyek mellett a gazdálkodást, a termelést folytatni lehet. Ez nem olyan elv, amely felett vitatkozni kellene, ez élő valóság, ez maga az élet. Mert hiszen ha méltóztatnak látni és tapasztalni, hogy exportlehetőségünk — ón csak egy termeivényre mutatok rá —, mondjuk, 50.000 darabra van meg, a belfogy asztás lehetősége 30.000 darabra és nem 80.000, hanem 100.000 darab termeltetik, akkor ez a 20.000 darab felesleg nyomja az árakat, aminek következtében sem az exportban, sem a belfogyasztásban az árak nem tudnak olyan nívót elérni, amely a termelési költségeket fedezi. Azelőtt a békevilágban a gazdaságpolitikái szerződések megkötésénél az egyes államok hosszabb, tíz esztendőkre terjedő időre állapították meg azokat az árucsereforgalmi kereteket, amelyeket maguk között lebonyolítani akartak és gazdasági szervezettségük le tudta bonyolítani. Nagy vámegységek voltak egymással szemben, ma pedig kis vámegységek van-