Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-63

Az országgyűlés felsőházának 63. ülése 1934. évi június hó 19-én, kedden. 36Í kívánok szólani és ezeknek az alapelveknek az érvényesülését kívánom legelsősorban illusztrálni. (Halljuk! Halljuk!) Budget-politikánk első alapelve az őszinte^ ség. Nem kívántunk hamis képet kelteni az ország teljesítőképességét és azokat az áldozatokat illetően, amelyeket vállalnunk kell. (Helyeslés!) Teljes nyiltsággal vallottuk be tavaly is, idén is a költségvetés során azt, hogy nem tudjuk egyensúlyba hozni a költségvetést, hogy bizonyos deficitünk van, ami talán tükörképe a mi egész nemzeti gazdálkodásunknak is, amely — sajnos — évek óta, a krízis kitörése óta deficites gazdálkodás. Ezzel jobb szembenézni, mélyen t. Felsőház, mint abban a hamis hitben ringatózni, hogy a bajok számszerű eltűnése a bajok tényleges eltüntetését is jelenti. Ez az őszinteség érvényesül nemcsak a budgettörvényben, hanem érvényesül egyéb törvényeinkben is, amikor feltárjuk azokat a bajokat, amelyek a közgazdasági életben vannak, és az ezek orvoslására szükséges eszközök megszavazását kérjük a mélyen t. országgyűléstől. A második alapelve f költségvetésünknek a realitás felé való törekvés, amely az első alapelvnek — mondhatni — természetszerű következménye. A realitást azonban már bátor vagyok számokkal is illusztrálni, amikor a jelenleg folyó 1933/34. évi költségvetés gesztiójáról számolok be. (Halljuk! Halljuk!) A közvélemény előtt még nem volt alkalmunk ismertetni az első tizenegy hónap adatait, ezért ezekre leszek bátor most kitérni, vagyis annak a periódusnak adataira, amely a tavalyi július 1-iétől fogva az idei év május 31-éig folyt le. E tizenegy hónap alatt bevételeink összege 681 millió pengő volt a közigazgatásban, míg az előző évben 650.3 millió. Ha azonban /azonos összehasonlítási alapot akarunk teremteni, akkor az idei bevételekből bizonyos tételeket, amelyek a tavalyi költségvetésben más költségvetési technika folytán nem jelentkeztek 'bevételként, le kell vonnunk. E levonás után az eredmény az, hogy a tavalyi 650.3 millió pengővel szemben 668.9 millió pengő áll, tehát 18.6 millió pengővel több. A kiadási oldalon viszont — megint azonos bázisra hozva a tavalyi val — 647.5 millió pengő kiadással szemben 626.1 millió pengő kiadás áll, tehát 21.4 millió pengővel kevesebb, úgyhogy részben kevesebb kiadás, részben több bevétel révén az állami közigazgatás keretében kereken 40 millió pengővel kedvezőbb mérleg mutatkozik. (Elénk helyeslés és éljenzés.) Ezzel szemben az állami üzemeknél egy aránylag jelentéktelen, mindössze 800.000 pengős rosszabbodás mutatkozik, úgyhogy a kettőt egybevetve, 39.2 millió pengővei kedvezőbb képet mutat az első 11 hónap gesztiója, szembeállítva a tavalyi esztendő első 11 hónapjának gesztiójával. Ezek utáií az eredmények után egész biztonsággal merem állítani, hogy az 1933/34. költségvetési évre előirányzott 76.2 milliós deficittel szemben kisebb deficitünk lesz a most folyó költségvetési évben. (Éljenzés.) Azt hiszem, ezek a számok maguk beszélnek, úgyhogy bővebb magyarázatot arra a tételemre vonatkozólag, hogy költségvetési politikánknak a realitás a második alapelve, adnom nem kell. A harmadik alapelv, amelyet érvényesíteni igyekezünk, a józan takarékosság elve. E tekintetben az utóbbi évek számadatai mutatják a tendenciát, amelyet a mi kormányunk és az előző kormányok is követtek és ezért megint FELSŐHÁZI NAPLÓ III. csak két-három számadatot leszek bátor emlékezetbe idézni. Az 1930/31. évi zárszámadásban mutatkozik a legmagasabb kiadási összeg: 1628 millió; az 1931/32-es zárszámadásban 1388 millió, az 1932/33. évi zárszámadás szerint 1184 millió a kiadások összege a közigazgatásnál és az üzemeknél együttesen. Ezzel szemben az 1933/34. évi, tehát a folyó évi költségvetés 1173 millió, az 1934/35. évi költségvetés pedig 1150 millió kiadási végösszeggel zárul. Mélyen t. Felsőház! Méltóztatnak látni ezekből a számokból, hogy a csökkentésnek az üteme évről-évre lassubbodik, ami természetszerű is, mert lassan-lassan kimunkálódnak mindazok a területek, ahol megtakarítások még egyáltalában elérhetők és minél tovább jutunk, annál nagyobb áldozatokba kerül a további megtakarítások keresztülvitele. Mi itt állandó dilemma előtt áUunk, vájjon a, takarékosság szempontjait érvényesítsük-e, vagy pedig meghagyjuk azokat àz eszközöket, amelyek bizonyos fontos nemzeti célok elérésére szükségesek. Lehet vita abban a tekintetben, hogy egyik-másik cél további érvényesítésére szükség van-e vagy sem, hogy nem lehet-e esetleg itt vagy ott bizonyos restrikciókat elérni, azonban azt hiszem, hogy nagy latitüdök már nincsenek, hacsak lényeges nemzeti célokat feláldozni nem kívánunk. A nagyobb mértékben való lefaragásnak van azután egy másik gazdasági fékje is. Ne méltóztassék szem elől téveszteni, hogy minden kiadás, amely-az állami költségvetésben érvényesül, a másik oldalon bevételként jelentkezik valakinél sha egyszerre és hirtelen nagyobb állami kiadásokat törlünk, az állampolgárok igen nagy számánál lényeges jövedelemkiesés áll elő, ami a közgazdasági életben a kereslet és kínálat törvényein keresztül zavarólag hat és esetleg sokkal nagyobb gazdasági károkat okoz, mintha ugyanezt a folyamatot lassan és fokozatosan valósítjuk meg. (Ügy van! Ügy van!) Ennek következtében azt hiszem, hogy az előző kormány és a mi kormányunk által is követett tendencia a fokozatos és lassan, szervesen érvényesülő takarékosság felé az a helyes út, amelyen haladtunk és amelyen haladnunk kell. Az a megállapításom, hogy a kiadások terén lényeges célok feláldozása nélkül nagyobb megtakarításokat elérni már alig lehet, elsősorban a dologi kiadásokra vonatkozik. Természetszerűleg az a tendencia, amelyet követünk s amely az állami igazgatás racionalizálása gyűjtőfogalom alatt ismeretes, érvényesíteni fogja hatását a dologi kiadások terén is, mert hiszen kevesebb számú és efficiensebben dolgozó hivatal természetszerűen kevesebb dologi kiadást is involvál már a helyiségbérek, a világítás, fűtés és anyagfelhasználás csökkenése révén, azonban ezek a megtakarítások — mondom — elszórva jelentkeznek és valami lényeges, számszerű eredménnyel nem igen fognak járni. Itt van a másik kérdés, a személyi kiadások kérdése. A személyi kiadások terén a helyzet tényleg az, hogyha a költségvetés struktúráját tekintjük, ezeknek bizonyos túldimenzionáltsága ötlik szemünkbe. Az arányszámok az utóbbi évek megtakarítási tendenciája folyamán egyre jobban eltolódtak és most már a személyi kiadások aránylag nagyobb százalékot kötnek le, mint az előző években. Itt azon5ö