Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-63

Az országgyűlés felsőházának 63. ülése Összegezem tehát a mondottakat: körülbelül 300.000 lehet azoknak a száma, akiket munkanélkülieknek mondhatunk Magyarországon úgy a mezőgazdasági, mint az ipari termelés •terén. Mármost csak vázlatosan leszek bátor megemlíteni, hogy milyen intézkedésekkel lehetne ezt a számot csökkenteni. Először a munkaközvetítés állami kiépítésével. Nem szabad magánosok kezében hagyni a munkaközvetítés intézményét, mert azok elsősorban saját egyéni céljaikat szolgálják és nem a munkásság érdekeit. Tudom, hogy Magyarországon van állami munkaközvetítő hivatal körülbelül nyolc városban, de ez kevés és ezeknek sincsen meg az anyagi erejük arra, hogy hivatásuk magaslatán állva tudják ezt a kérdést megoldani. Itt vannak azután a közmunkák. Ezeknek létesítése is elsőrendű állami feladat. Felhívom a pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságának a figyelmét arra, hogy a jövőben, bármilyen nehéz pénzügyi viszonyok között éljünk is, iparkodjék minél több közmunkát teremteni és ezáltal a munkanélküliséget csökkenteni. Itt van az álláshalmozások megszüntetése, amely tekintetben a miniszterelnök úr ő nagyméltósága igen példaadóan járt el. Tudom, hogy ezt a kérdést nem lehet száz százalékig megoldani, mert olyan méltányossági okok mindig forognak fenn, amelyek elől nem térhet ki egy hatóság sem, de hogy a kormányzat megindult ezen a téren, ezt csak helyeselhetjük és arra kérjük, méltóztassék ezt folytatni. Itt van a nők és gyermekek munkájának korlátozása. Ma az a helyzet, hogy a családapa munka nélkül van, ellenben a là—14 éves gyermek és a feleség a gyárban dolgozik. Nem fogadják fel a családapát, mert annak nem lehetne Öt-nyolc pengőt adni bér gyanánt hetenként. Éppen ezért az a szomorú helyzet állott elő, hogy a gyermek és a feleség tartja el a családot. Korlátozni kell tehát a nők és gyermekek munkáját és elsősorban férfiakat kell beállítani a termelés műhelyeibe. Bocsánatot kérek, ha most megemlítem azt is, hogy nem ártana a hivatalokban is bizonyos mértékben a nők munkáját korlátozni, hogy ezáltal ott is férfiak kapjanak kenyeret. Itt van a munkaidő szabályozásának kérdése. Ma az a helyzet, hogy vannak üzemek, ahol 11, sőt 12 órát is dolgoznak naponta. Teszi ezt a munkaadó azért, mert részben nagy az Oti.-járulék, amely körülbelül 350—400 pengőre rúg munkásonként egy év alatt s minél több munkást alkalmaz, annál jobban megterheli a termelést ezekkel az Oti.-járulékokkaL A munkaadó tehát arra törekszik, hogy kevesebb Oti.járulékot fizessen, tehát kevesebb munkást tartson. Ez részben azért is történik, mert a munkásság, amely aránylag rendkívül csekély munkabérben részesül, szívesen vállalkozik a túlórázásra, hogy jobban meg tudja keresni mindennapi kenyerét. De itt egy nagyobb szempontnak kell előtérbe tolulnia, a munkanélküliség kérdésének. Meg vagyok róla győződve, hogyha a 8 órai munkaidőt behoznák, — természetesen csak az ipari munka terén, mert hiszen a mezőgazdasági munka terén erről nem lehet szó, — akkor legalább 25%-kal több munkást lehetne alkalmazni a gyárakban, mint amennyit most alkalmaznak. Nem oldja meg ez sem a maga egészében a problémát, de bizonyos szempontból csökkenti a munkanélküliséget. Itt van a telepítés kérdése. Az ipari munkások között is vannak, akik a földmíveléshez értenek, mert hiszen sokan faluról származtak. 193U. évi június hó 19-én, kedden. 359 Ezek némileg megőrizték a falu szeretetét és megőrizték a földdel való foglalkozás tudását is. A telepítésnél talán ezeicre az ipari munkásokra is lehetne gondolni. Bizonyos mértékben ez is csökkentené a munkanélküliséget. Itt van a drágaság kérdése. Tö'bben említették a mélyen t. felsőházi tag urak közül, hogy az ipari árakat csökkenteni kellene és közelebb hozni a mezőgazdaság áraihoz, mert ezáltal lehetne olcsóságot teremteni. A munkanélküli munkás is jobban bírná az élet nehézségét, ha olcsóbban kapja nemcsak a kenyeret, hanem a cipőt, a ruhát s általában az ipari cikkeket is. A munkanélküliség enyhítését célozná, ha behozatnék az önkéntes munkaszolgálat intézménye. Bulgáriában a kényszermunka-szolgálat intézményét látjuk. Egyidőben a mi kormányzatunk is foglalkozott ezzel a gondolattal, azonban bizonyos méltánylandó okok miatt nem tartotta célszerűnek megvalósítani. Látjuk azonban, hogy Németországban és Ausztriában elég kielégítően prosperál az önkéntes munkaszolgálat intézménye. Talán ez is eszköz volna arra, hogy bizonyos embereknek kenyeret tudjunk juttatni és ezáltal a munkanélküliség mérvét csökkentsük. Nagyjában ezekben voltam bátor ismertetni a munkanélküliség csökkentésére vonatkozó terveket. Tudom, hogy ezek nem képesek 100%-ig megoldani a problémát, de mindenesetre csökkenteni képesek és már ezzel is nagy haladást tettünk előre. Visszatérve a munka védelmének hangsúlyozására, rendkívül fontosnak tartanám a munkaközvetítés állami kiépítését. Jelenleg, sajnos, az ipartestületek, a szakszervezetek és egyes üzletszerű intézmények végzik a munkaközvetítést. Van ugyan hatósági munkaközvetítőnk, azonban olyan csekély irányú működést fejt ki, hogy a nagyobb eredmény szempontjából nem jöhet különlegesen számításba. Már 1908-ban gondolt az akkori kormányzat arra, hogy a munkaközvetítést állami feladattá tegye, de csak 1916-ban oldották meg némileg ezt a problémát, amikor is egész Magyarország területén 17 várost köteleztek munkaközvetítőhivatalok felállítására. Sajnos,, megcsonkuláisunk folytán ebből a 17 városból ma már — Budapesttel együtt — mindössze nyolc olyan város maradt meg, ahol munkaközvetítő-hivatalok vannak. 'Szabályozni kell azután a munkavédelem szempontjából a munkaidő kérdését is. Az előbb a munkanélküliség kérdésénél már említettem, hogy ez milyen fontos szempont. Ezt a szempontot sem szabad kihagyni a munkásprobléma általános nagy megoldásából. Már 1848-ban Klauzál Gábor minisztersége alatt történt erre nézve intézkedés, de ez csak a tanoncokat érintette. 1906-ban az volt a helyzet, hogy a munkások 6.5/á-a 11 óránál többet dolgozott, 67.8%-a pedig 10 óránál kevesebbet. Ma majdnem megfordított a helyzet s a munkásság dolgozó része nagyobbrészt 10 óránál többet dolgozik. E tekintetben rendet kellene teremteni, ami nemcsak a munkásság higiéniája szempontjából, de a munkanélküliség csökkentése szempontjából is fontos volna. Fontos azután törvényesen szabályozni a munkás felvételek és elbocsátások feltételeit is. Ma e tekintetben teljesen ki van téve a munkás a munkaadó kénye-kedvének. Több országban a kollektív szerződések rendszere van meghonosítva, mint például Németországban. Nálunk alig egy-két munkaágban tapasztalható,