Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-49

26 Az országgyűlés felsőházának 49. ülése tanilag másnak is értenie kell ezt a mentalitást még akkor is, ha nem is fogadjuk el. Még egyet kell azonban megjegyeznem: ha nem is mondom azt, hogy ez a gazdavédelmi javaslat kizárólagosan a bankoknak jó, két dolgot mégis le kell szögeznem. Az első. a tíz holdon aluli s a harmincszoroson felüli megterhelésnek a pénzintézeteknek való megtérítése, amint ezt már Tóth igen t. felsőházi tagtársam az előbb megjegyezte, 25 millió pengőt tesz ki. A pénzintézetek ezt a 25 millió pengőt ezen rendelet nélkül soha semmi körülmények között nem kapták volna meg, mert a negyvenszeresen felüli fizetést követelni lehet, de behajtani nem. A másik az a 2.5%, amelyet az állam megtérít a hitelezőknek. Mármost a védettség folytán legalább is eleinte mindenki iparkodni fog erejének a megfeszítésével fizetni, hogy a védettség fenntartható legyen, és ha jövedelme nincs, akkor — mint eddig is tette — a még meglévő vagyontárgyainak az értékesítésével fog erre törekedni. Mi gazdák tudjuk, hogy minden gazdaság le van romolva, hogy minden gazdaságban minimális ma az állatléts/zám, mert amit eladhatott a gazda, azt már eladta és a kapott pénzt befizette adóban, vagy elfizette a pénzintézetnek. A gazda most fokozottabb mértékben még egyszer végigmegy a gazdaságán, hogy mit lehetne értékesíteni, hogy a kamatot fizetni tudja. Már a gazdaságon kívülálló értéktárgyak nagy része is elment. Azt hiszem, Magyarország földbirtokosainál, kezdve a legnagyobbtól a legkisebbig, hiába kutatnak már családi smukkok után, mert már ez is elment kamatba és adóba. Akinek még van valamije, az ezt is értékesíteni fogja, hogy ennek a kötelezettségének eleget tudjon tenni. A védettség folytán tehát a bankok máris többet kapnak, mint kaptak volna az esetben, ha nem lett volna védettség, azonkívül az a bizonyos 2.5% is az ő hasznuk. En nem sajnálom tőlük, mert hiszen bankok nélkül az országot elkép zelni nem tudom. Hiszen hitelnek kell lenni hitelintézeteknek kell lenni. Nem térhetünk vissza — amint az előbb említettem — az Árpád-kori állapotokhoz. (Felkiáltások: De hitel nincs! Hol a hitel?) Igent. Felsőház! Magához a kérdéshez általánosságban nem volna már hozzászólásom. A részletekre vonatkozólag nagyon kérem a pénzügyminiszter urat, hogy azokat a javaslatokat, amelyeket az Omge. és az egyes kamarák, illetőleg az Országos Mezőgazdasági Kamara ezzel a 14.000-es számú rendelettel kapcsolatban eléje terjesztett, jóakaratúlag bírálja el. A. részletekre vonatkozólag egy megjegyzésem van. A rendelet kimondja ugyan a tíz katasztrális holdon alul levő, illetőleg a száz aranypengő kataszteri tiszta jövedelmet meg nem haladó jövedelmű birtokra vonatkozólag azt, 'hogy annak a terhe a kataszteri tiszta jövedelem negyvenszeresénél több nem lehet és a többlet fedezésére létesít egy 25 milliós alapot, de nem találtam a rendeletben sehol sem olyan batározmányt. amely a megterhelésnek a felső határát is megállapítaná, azt, hogy meddig megy az a túlad ós ódás, amelyet részben az állam magára vállal. Ezt azért kérdezem, mert erre vonatkozólag egy nagyon érdekes eset adódott. Már itt van a kezemben egy birtoknak a védetté nyilvánítása. Ez a birtok valamivel meghaladja a tíz holdat, illetőleg a száz aranvpengőt. Erre a birtokra, amelyiknek kataszteri jövedelme 187 pengő, tehát amely nem esik az előbb említett kategóriába, a védetté nyilván í1933. évi december hó 14-én, csütörtökön. tási végzés szerint a bíróság eddig 37.844 pengő betáblázott adósságot állapított meg. Ha a 187-et szorzóm a 40-nel, kijön 7480 pengő, tehát itt maradna még egy 30.000 pengő körüli öszszeg, amely fedezetre várna. Mint mondottam, erre a birtokra nem vonatkozik az előbbi rendelkezés, mert ez tíz holdnál nagyobb, d<> ugyanez az eset elképzelhető akkor is, ha •— mondjuk -- 4 holddal kisebb az a birtok. Ilyen körülmények között azt kérdezem, hogy meddig megy az a határ, ameddig az állam ezeken az eladósodottakon segíteni akar, mert hiszen nemcsak teoretice, hanem praktiee is lehetnek olyan esetek, amelyekben a birtoknak 100—150. sőt 200-iszoros megterhelése fordul elő. Sajnos, már a bíróság előtt 'folyamatban vannak ezek a dolgok, de azt hiszem, hogy annak semmi akadálya nincs, hogy ebbe a rendeletibe bevétessék a maximális határ is, mert annak csak nincs értelme, hogy akár az állam, akár más olyan áldozatot hozzon, amellyel öt ilyen birtokot lehetne megvenni. Csak ennyit voltam 'bátor megjegyezni a részletekhez. Most már csak három, ezzel a dologgal összefüggő kérdést akarnék itt szóvátenni. Az egyik az, hogy mindig rövidlejáratú hitelekről beszélünk, pedig a gazdaadósságok nagyobb része nem rövidlejáratú és bár nem mindenki, de a bankkörök, sőt pénzügyi kormányunk is úgy állítja be a dolgot, hogy itt rövidlejáratú hitelekről van szó, amelyek tehát visszafizetendők. Óriási különbség van a normális gazdasági viszonyok közötti rövidlejáratú hitelek és a mostani rövidlejáratú hitelek között, amelyek hiába állanak háromhónaponként megújítandó váltók alapján, de eredetükre és lényegükre vonatkozólag abszolúte semmit sem különböznek az egyéb jelzálogos terhektől. Miért van ennyi rövidlejáratú hitel! Először azért, mert volt egy csomó gazda, aki nem akart ilyen magas kamatozás mellett — akkor azt mondották, hogy magas kamatozás mellett — hitelt felvenni és hozzá még viselni azt a marge-ot, amely a névérték és a kibocsátási árfolyam között van, mert azt mondotta az illető, hogyha én 12 esztendeig fizetem a törlesztést, csak akkor vagyok ott, mint amennyit a névérték tesz ki. Másrészről — és ezt nem hallgathatom el — az akkori pénzügyi kormány azt mondta, hogy jönnek még olcsóbb hitelek is, jönnek még olcsóbb záloglevelek is, az illető tehát várt, addig felvett pénzt váltóra, hogy majd ha ezek az olcsóbb hitelek jönnek, akkor vesz fel kölcsönt. Ezt tehát nem lehet külön elbírálás alá helyezni, ezek éppen olyan gazdaadósságok, mint amilyeneket valaki záloglevéllel vett fel. A második kérdés, amelyet szóvá akarok tenni, az erre a szóra vonatkozik, hogy «nagybirtokos». Az októberi forradalomkor a marxisba szitkozódásoknak egyik kifejezése volt az, hogy: »bőrkabátos« és »nagybirtokos« abban az értelemben, hogy ezeket lehetőleg még a papirbakancs-szállítók, az uzsorások, az orgazdák, sőt talán még a leánykereskedők mögé is sorolták. (Derültség.) A forradalom és a kommunizmus megszűnte után ezzel a bizonyos megbélyegző »nagybirtokos« szóval való illetés megszűnt. Sajnos, most megint feléled és kezdik ezt a demagógia eszközeként kihasználni és kezdik ezeket nemcsak népgyűléseken, — hiszen ma nem lehet népgyűléseket tartani, — de még a parlamentben is mindig mint valami becstelen és elpusztítandó valamit odaállítani. En beszélhetek, mert egypár esztendő előtt azt mondtam volna, hogy sajnos, ma azt mondom, hogy hála Istennek nem vagyok nagybirtokos.