Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-62

326 Az országgyűlés felsőházának 62. ülése 193 U. évi június hó 15-én, pénteken. multat és tradíciót tisztelő minden tagja tisz: tábian van, — hogy minden nagy nemzeti érdek, amely az államtól függetlenül jelentkezik, mily nagy tényező e nemzet történelmi és szellemi életének irányában s mennyire megérdemli, hogy megbecsüljük nemcsak érdemeit, hanem jogi helyzetét is tiszteljük és fenntartsuk, miután erről, mondom, a legnagyobb mértékben meg vagyok győződve bizonyára e Ház t. tagjaival együtt, azért tisztelettel csak felvetem a kérdést: nem volna-e célszerű a Pázmány Péter Tudományegyetem államsegélyének tételét külön rovatban feltüntetni, a többi egyetem tételeit pedig globálisan beiktatni a költségvetésbe és ezzel is aláhúzni ennek az egyetemnek jellegét, ami ambíciója az egyetemnek és mindazoknak is, akik meggyőződésük és tradícióik révén az egyetemnek ilyetén természetét vitatják és hangoztatják. Amikor most a püspöki kar e rendelkezésének eleget tettem, nem hallgathatom el, hogy a íokegyuraság aktív jelenlétének és érvényesülésének hiánya más tekintetben is nehézségeket jelent. Itt megint egy talán részletdologhoz kívánok hozzászólni, amely azonban azoknak a vallási és kulturális érdekeknek szempontjából, amelyeket én is képviselek, nem másodrendű. Értem nevezetesen a katolikus egyház alapjainak kérdését. Mélyen t. Felsőház! A katolikus vallásiés tanulmányi alap ma válságos helyzetben van. Ezek az alapok elvesztették mindazokat a vagyontételeiket, amelyek a csonkán megmaradt földbirtokokon kívül azelőtt rendelkezésükre állottak, megtartották azonban valamenynyien régi kötelezettségeiket. Ennek következményeképpen állott elő az a helyzet, hogy a vallásalap ma éppen csakhogy teljesíteni tudja saorosanvett primer kötelezettségeit, anélkül azonban, hogy egyetlen új templomot vagy egyetlen új plébániát tudna létesíteni. Amikor tudvalevő az, hogy a katolikus egyházi nagyvagyon, amely a nagyjavadalmasok birtokában van, a mindannyiunk előtt ismert agrár viszonyok miatt szintén passzív, akkor a vallásalapnak ilyetén, azt lehet mondani, letörése rendkívül nagy nyugtalanságnak az oka. A katolikus tanulmányi alap pedig éppenséggel 200.000 pengő deficittel van megterhelve, úgyhogy évről-évre töpreng az ellenőrzésre kiküldött bizottság, szabad-e neki tovább ezt a kezelést folytatnia, illetőleg ezt az ellenőrző tisztet gyakorolni, mert hiszen a kezelés tiszte a kultuszminisztériumot illeti. Az ellenőrzés tisztét egy annakidején királyi rendelettel felállított ellenőrző testület végzi, amely évről-évre felveti a kérdést: szabad-e tovább ilyen helyzetben ezekről az alapokról a katolikus közvéleményt megnyugtatni, hogy itt minden rendben van. i Kötelességem kijelenteni, hogy a kultuszkormány a legnagyobb lelkiismeretességgel kezeli ezeket az alapokat és minden olyanféle szóbeszéd, mintha ezeket az alapokat céljuktól idegen dolgokra fordítanák, nem igazolható és az ellenőrző bizottság a kultuszminisztériumnak az alap hű és gondos kezelése tekintetében a felmentést mindig megadta. De mi a helyzet? A helyzet az, hogy a vallásalap birtokainak tekintélyes részét a földbirtokreform során elosztották. A földbirtokreform során a vallásalap vagyonának negyedrésze — ha nem harmada — szétosztatott anélkül, hogy ennek hozamát az alapok megkapnák, mert a földhözjuttatottak a bérösszeget egyszerűen nem fizetik. Már több mint egy esztendeje múlt el annak, hogy igen előkelő deputáció járt a miniszterelnök úr ő excellenciájánál, hogy ebből a lehetetlen szituációból az állam segítse ki ezeket az alapokat, mert amint igen tiszteletreméltó fórum mondotta is akkor ő excellenciájának: különös hatást keltene az, ha egyszer csak az ellenőrzésre kiküldött bizottság kijelentené, hogy e helyzetben nem tudja többé vállalni a felelősséget ezen alapok kezelésének jóváhagyásáért és letenné mandátumát. Ezt megkockáztatni nem szabad. Evek előtt, még boldogemlékű Tisza István kormányzata idején, én voltam szintén az, aki ez ügyiben vele tárgyaltam és sikerült elérni azt, hogy a protestáns egyházaknak juttatott bizonyos támogatás ellenszolgáltatása vagy egyensúlyaképpen a tanulmányi alap számára 300.000 korona évi költségvetési segélyt állítottak be, ez azonban megszűnt- Tudom, ma a helyzet nem olyan, hogy lehessen igényelni többszázezer' pengős új tétel felvételét, de akkor a kormánynak valamifélekép módot kell találnia arra, hogy akár adminisztratív intézkedésekkel, akár pedig annak a bírói intézkedésnek nem tudom milyen szankcionálásával, vagy bármiféle más módon, amely előttem talán rejtély, iparkodnék ezeket az alapokat ebből a lehetetlen helyzetből kiszabadítani. Ebben a helyzetben ezeket az alapokat jelenleg csőd fenyegeti, de e csőddel együtt csőd fenyegeti a templomoknak, a plébániáknak, a tanulmányi alapból fenntartott iskoláknak ügyét is. Én tehát nem azért szólalok fel, hogy itt most igényeljem egy új nagy tétel beiktatását. —• ha más lehetőség nem kínálkozik, erre is kell valami módot találni, — hanem azért szólalok fel, hogy itt a nyilvánosság előtt is kérjem ő excel lenciá ját, aki amikor ezen alapok ügyében a deputáció nála járt, a legnagyobb jóindulatot juttatta kifejezésre és bizto

L sított minket, hogy mindent megtesz a baj orvoslására, hogy a baj tényleges orvoslása érdekében vagy köizivetlenül eljárni, vagy az illetékes fórumnak megfelelő utasítást adni méltóztassék. Mélyen t. Felsőház! Még egy kérdés volna, amelyre a^ mélyen t. Felsőház figyelmét felhívni kívánom és ez a hitvallásos tanítók fizetésének ügye. Ez valóságos tengeri kígyó. Méltóztassanak elhinni, hogy tényleg tengeri kígyó, mert szörny, talán nem annyira a szóban forgó nehézség nagyságánál fogva, hanem azon pszichológiai hatásnál fogva, amelyet ennek a kérdésnek rendezetlensége a közvéleményben kelt. A helyzet ma az, hogy az iskolafenntartók adói nem folyván be, az iskolafenntartók tanítóikat fizetni nem tudják. Méltóztassanak elképzelni, hogyha a tanítók százai, illetve talán most már ezrei is, nem jutnak hozzá az ő szerény járandóságaikhoz, micsoda jogos elkeseredést vált ez ki ez értékes családok lelkéből. En igazán nem szeretek, főleg itt ebben a körben, az érzelmek húrjain játszani, azonban teljes objektivitással kívánok arra a helyzetre rámutatni, mit jelent az, ha azok, akik a falu közvéleményét irányítják, formálják, tehát a papok, — ezekről nem is szólok, ezek talán módot találnak, hogy valahogyan gondoskodjanak magukról, vagy tud;

ak talán még igénytelenebbek lenni, — de a jegyzők is már sok helyen és a tanítók is nem kapják meg a maguk fizetését. A lapok is felkapták ezt a problémát és szenzációként kezelik, mely már úgyis mérgező anyagként él majd minden egyes faluban. Méltóztassanak