Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-48

14 Az országgyűlés felsőházának 48. üléi metélten és minduntalan felszínre vetődik, tudniillik: ha a kormányzat ilyen pénzügyi tranzakciót visz véghez» akkor mi lesz a tőkések betéteivel. Ezzel a kérdéssel foglalkozva, a következő^ megállapításokat tettem. 1925-ben a takarék- és folyószámlabetétek összege 566 millió pengő volt. Ez 1930 december 31-ig felemelkedett 1978 millió pengőre, tehát 1412 millió pengő az emelkedés. Ugyanakkor az adósság — az összes adósság az egész országban — 1925-ben 1384 millió pengő volt s ez 1930 december 31-ig felemelkedett 4074 millió pengőre. Itt tehát az emelkedés 2690 millió pengő. Az 1925. évi 566 millió pengő betétnek 1930-ig való felemelkedése 350%-ra való emelkedését jelenti az eredeti összegnek, ha pedig kamatait számítjuk, 250%-kai kamatozott a betét összege ezalatt az idő alatt. Világosnak kell, lennie, hogy ez nem egyszerű tőkeszaporulat, igen t. Felsőház, mert ezt akkor mondhatnám egyszerű tőkeszaporulatnak, ha ugyanabban az időben az országban az adósságok nem ilyen óriási mértékben növekedtek volna. Ha a betétek titkossága megszűnnék, megláthatnék, hogy néhány cég, néhány vállalat ezekben az időkben óriási összegeket tettzsebro a magas kamatok, a magas kartellárak idején, mert a gazdák akkor fizettek mindent, belelovalták őket sok mindenfélébe és ők maguk is érezték, hogy többet kell termelniök. Akkor volt a konjunktúra, amelynek tejfelét ezek leszedték, minden ódiumát viszont viseli most a tönkrement gazdatársadalom. Ilyen tőkeszaporulatra nem lehet azt mondani és nem állja meg a helyét, rá vonatkoztatva a pénzügyminiszter úrnak az a definíciója, hogy a tőke nem egyéb, mint a múlt munkájának a jelenbe való átmentése. Nem minden időben és nem minden tőkénél áll ez. En látom és merem mondani, hogy a mai pénzügyi politika tengelyében tulajdonképpen az áll, hogy ezek a pénzek megmaradjanak azoknak a kezén, akik azokat összeszedték. A pénzügyminiszter úr expozéjában mondotta többek között, hogy 700 millió pengő betét néhány százezer betevőnek tulajdona. Én arra lettem volna kíváncsi, hogy hány nagybetevő van, s még akkor is kíváncsi lennék erre, ha különböző neveken vannak azok a betétek, mert erős a meggyőződésem, hogy abban az időben, amikor a mezőgazdaság és az ország lecsúszott, egyesek betétei óriási Összegekkel emelkedtek. Ezeket nem akarják vagy nem tudják megfogni, pedig merem mondani, hogy meg lehetne fogni ezeket a betéteket. Van egy még érdekesebb adat. Nevezetesen azt látjuk, hogy a bankzárlat óta körülbelül 899 millió pengő hitelt kellett az adósoknak visszafizetniük. Ha jól emlékszem, Hegymegi Kiss Pál képviselő úr hozta elő ezt a képviselőházban s a pénzügyminiszter úr igyekezett ezt megcáfolni. En úgy láttam az előttem fekvő adatokból, hogy ezzel a 899 millió pengővel szemben a bankok 556 millió pengő betétet fizettek vissza, itt tehát 343 millió pengő differencia van. Nagyon érdekelne, hogy mi történt ezzel a pénzzel tulajdonképpen, mert nekem az a meggyőződésem, hogy ennek a pénznek és a betéteknek jelentékeny része volt az, amelyet kivittek külföldre s amelyen a zálogleveleket öszszevásárolták 20—30%-os árfolyamon. Ezeket most 100%-kai érvényesítik az adóssal szemben és nem a valóságos kurzuson soroltatják ezeket az adósságokat, ha árverésre kerül a sor. Egyet tárgyilagosan meg kell állapítanom és azt hiszem, ebben mindenki igazat ad nekem. 1933. évi december hó 13-án, szerdán. Magyarországon tulajdonképpen a föld a tőkeképződés alapja, a földből és a földön keresztül képezik esetleg más foglalkozási ágak a tőkét. Azt mondották egy időben, évekkel ezelőtt, hogy a magyar mezőgazdaság nem tud tőkét képezni. Ezt én nein, állítom, sőt ellenkező felfogáson vagyok. Mi, a mezőgazdaság, tudunk tőkét képezni, de ezt a tokét különböző címeken elvették tőlünk, nagyobb mértékben, mint azt az igazság megengedte volna. Igen t. Felsőház! A pénzügyminiszter úr megjegyzéseiből még csak egy van hátra, amellyel röviden kívánnék foglalkozni. A pénzügyminiszter úr említett beszédében meghatározza, hogy mi a bank s így definiálja a bankot: a bank áll a vezetőkből, a részvényesekből, a betétesekből és a tisztviselői karból. Egyet azonban kifelejtett a pénzügyminiszter úr s én ezt tartom a legfontosabb csoportnak. Nem a vidéki kisbankokról beszélek én, hanem a budapesti nagybankokról, mert ha bankokról beszélünk, mindig a pesti bankok áUanak szemünk előtt. Az a vidéki kisbank velünk együtt elvérzett, nagy szolgálatokat tett, együtt szenvedtünk, de ez ellen nem szólunk semmit. Ha azonban meg akarjuk tudni, hogy ez a bizonyos «bank» mit jelent, vegyük hozzá ezt az elhallgatott csoportot s ezt a csoportot én megleltem az úgynevezett igazgatóságban. Ez az igazgatóság többféle csoportból áll. Vannak az igazgatóságban úgynevezett szakmabeli szakemberek, — van néhány ilyen közöttük — vannak azután közéleti nagyságok, volt főfunkcionáriusok, vagy a törvényhozás befolyásos tagjai, akik előtt minden ajtó kinyílik, akiknek szavát minden fül meghallja. Ez az a harmadik csoport. amely a bankokkal együtt egyúttal néhány száz kartellnek is az ura. Igen t. Felsőház! Ezeknek a bankoknak és a hozzájuk tartozó iparvállalatoknak vezetőitől kerülnek ki a Nemzeti Bank főtanácsának egyes tagjai. Ezt tartom az egyik legsúlyosabb és megszüntetendő összeférhetleniségnek Magyarországon, mert ez még a régi OsztrákMagyar Banknál sem volt. Ennek az összetételű főtanácsnak a hatalma volt képes arra. hogy ebben az országban három év óta a Nemzeti Bankban mezőgazdaságellenes politika folyik. Ez tette lehetővé, hogy a gazdák a valóságos világpiaci árnak kétharmadát kapták meg termeivényeikért, mint hogyha a szabad deviza- és valutaárfolyamok kialakulhattak volna s ez tette lehetővé, hogy ezt a valuta- és devizakülönböaetet a kedvezményezett és nagybankok hatáskörébe tartozó kartellek kapták meg nyersanyag beszerzése címén. Ez három esztendőn keresztül folyt s akármilyen lecsökken tettnek veszem is a mezőgazdaság jövedelmezőségét, ez az összeg körülbelül 700 millió pengőt tesz ki. Azt mondják erre, hogy ebből a pénzből javítják fel a kiviteli árakat. Ezt a javítást én olyan mértékben nem látom s tegyük fel, hogy ma már ezekért a valutákért tényleg felárat fizetnek az illető vállalatok, amelyek két éven keresztül megkapták azokat, úgy, ahogy én mondom, s ezeket a nyereségeiket zsebretették, így lehet kibővíteni és megmagyarázni nálunk a bank fogalmát és méltóztassék tisztában lenni, hogy tulajdonképpen ezeknek a bankoknak hatáskörébe tartozó-ipari vállalatok alkotják a kartellek gerincét s főképpen ezeknek az igazgatósági tagoknak s ezek családtagjaik tulajdonában vannak ezek az ipari vállalatok. Ez az évek hosszá során keresztül folytatott vámpolitika s a bankzárlat óta folytatott