Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-55

Az országgyűlés felsőházának 55. ülése 1934.. évi április hó 19-én, csütörtökön. 161 a tanácstörvényt létrehozták, amelyben kimondatott, hogy a királyi kormányzat ellenőrzése céljából a király mellé tanácsot szerveznek, amelybe két tagot a király hív meg: két püspököt, ha jól emlékszem, egyiket a kalocsai, a másikat az esztergomi érsek szuf fragáneusai közül, két tagot pedig a nemzet választKimondotta ez a törvény, hogy a király rendelkezései csak akkor érvényesek, ha a tanács hozzájárulásával találkoznak. Érdekes ez a törvény egyébként is, mert ez a törvény az, amelyben a magyar nemzet minden más nemzetet megelőzőleg találta meg a miniszteri felelősség alkotmányos garanciájának embrionális formáját. Ebben a törvényben ugyanis ki van mondva az, ami ma a miniszteri ellenjegyzés formájában érvényesül, hogy tudniillik csak a tanács hozzájárulásával érvényesek a rendelkezések és gondoskodás van ebben a törvényben arról is, hogy a nem megfelelő tanácsadóktól a nemzet megvonhassa bizalmát,

v mert az egyes tanácstagok csak három hónapról három hónapra nyertek mandátumot. Ez III. Endre királyunk idejében hozott törvény. Vagyok bátor utalni a köztudomású esetekre, hogy olyan hatásköröket, amelyek eredetileg kezdetben királyi kinevezéstől függöttek, a nemzet a maga hatáskörébe vont és választás útján töltött he- Ilyen a nádori állás, ilyen a két koronaőri állás és ilyen az alispáni állás is, amely eredetileg, amíg a királyi vármegye egzisztált, főispáni kinevezéstől függött és amelyet később azután a nemzet választás útján töltött be. A választás volt tehát mindig az a szisztéma, amelyben a nemzet a maga önrendelkezési és önkormányzati jogát kiélte és alkalmazta. Ezért nem olyan könnyen szakíthatunk mi ennek a választási rendszernek és az ehhez fűződő jogosítványoknak a tradíciójával. Mint méltóztatnak látni, ezeknek a törvényeknek a meghozatala, ezeknek a hatásköröknek a nemzet saját jogkörébe való átültetése mind nem egyes királyok ellenében ment végbe. A nemzetnek ez a védekezése, ez a küszködése, ez a küzdelme a hatalom bennrejlő tulajdonságával, azzal a tendenciával szemben ment végbe, amelynél fogva a hatalom a maga hatáskörét mindig igyekszik tovább és tovább kiterjeszteni. Ez tehát egy nagy egységes történeti folyamat, amelyben nem lehet Bécset odaállítani bűnbaknak, mint az önkormányzat egyedüli indokát. Ez volt egész ezeresztendős küzdelmeinken keresztül a nemzet célja, hiszen ennek a küzdelemnek egész' vonala a magyar alkotmány fejlődése és ennek a küzdelemnek eredménye maga az alkotmány, amelyet elődeink abban a formában, ahogyan mi azt ma 'bírjuk, reánk hagytak. Nem hiszem, hogy szabad volna ezekkel a dolgokkal könnyű kézzel szakítani, ezeken változtatni, mert az a 15 év vagy 20 év, amely most folyik és telik, a nemzet életében vajmi keveset számít: çgy pillanat és egy' ilyen pillanatnak a helyzetéhez^ és állapotához akarni hozzászabni a nemzet egész jövendő életét, ez nagy rövidlátás. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ki tudja a holnapot, ki tudja azt, hogy mi vár erre a nemzetre a későbbi évtizedekben és évszázadokban? (Ügy van! jobbfelöl.) Nem szabad azokat a közszabadságokat feladni, amelyeket elődeinktől örököltünk azért, hogy ezeknek felhasználásával ez a nemzet magát kifejthesse és boldogulásának útjait megtalálhassa. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) En tehát abból a felelősségérzetből kifolyólag, amelyet érzek és amely alól nem mentesíthetek senkit, aki az országgyűlésnek tagja, abból a felelősségérzetből kifolyólag, amely kell, 'hogy bennünket a ránkhagyott alkotmány sértetlen fenntartása iránt eltöltsön, hogy ezt az alkotmányt ugyanolyan erősségben, ugyanolyan teljességben az utánunk következőknek is átadhassuk, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) vagyok -bátor ezt a javaslatomat, amely a kormány eredeti álláspontja és a bizottság javaslata között a középúton halad, elfogadásra ajánlani abban az esetben, ha az előttünk levő kérdésben a Felsőház úgy határozna, hogy a bizottság álláspontját nem teszi magáévá. (Helyeslés a jobboldalon és a balközépen.) Elnök: Kíván-e még valaki a 13-ik szakaszhoz hozzászólani? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A belügyminiszter úr ő nagyméltósága kíván szólani. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk) Legyen szabad csak egészen röviden reflektálnom az itt elhangzottakra. Nyomatékosan kérem a mélyen t. Felsőházat, méltóztassék ezt a szakaszt a Képviselőház által elfogadott szövegében magáévá tenni. Az általános vita során történt felszólalásomban voltam bátor rámutatni azokra az okokra, amelyek a kormányt vezették akkor, amikor ezt az intézkedést törvénybe iktatni javasolta. En akkor egészen nyiltan és őszintén (megmondottam, hogy igenis negatív szempontból ebben az autonóm jogok bizonyos érintését látom, mert a törvényhatósági bizottság közgyűlésének az az (elhatározása, hogy kit választ meg polgármesternek, illetőleg alpolgármesternek, még a kormányzó, illetőleg az államfő vétójától függ. Mondom, elismerem, hogy ez bizonyos fokig az autonómiát érinti, de azt az álláspontot sém megérteni, annál kevésbbé elfogadni nem tudom, hogy ez a kérdés alkotmányjogi kérdés. Mondom, hogy ez a kérdés mennyiben vág az alkotmányba, őszintén megvallva, nem tudom megérteni. Simontsits ő excellenciája arra hivatkozott és a bizottságban is ez képezte az elhatározás indokát, hogy elegendő az a kijelölési jog, amelyet a főpolgármester elnöklete alatt a polgármester választása előtt gyakorolnak, mert hiszen a kijelölési jog megfelelő gyakorlása már kellő biztosítékot nyújt aziránt, hogy nem megfelelő ember nem fog megválasztatni. Normális viszonyok között ez kétségtelenül így áll, de a törvény nem a normális időkre gondol, amint voltam bátor kifejteni. Már most méltóztassanak olyan viszonyokat elképzelni, amelyekre a törvényjavaslat gondol. Vájjon ilyen viszonyok között megnyugtató, elegendő lesz-e a kijelölési jog gyakorlása, vájjon lehetséges lesz-e az, hogy a törvényhatósági bizottság többségével szemben a főpolgármester egy kisebbségi polgármestert állítson oda és kérdem, vájjon megnyugtató lesz-e ez az autonómia szempontjából? Abban az esetben, amely esetre a javaslat gondol, tényleg nincs más megoldás, mint a legfőbb állami tekintély szava, amely megakadályoz olyan dolgot, ami az állam érdeke szempontjából helyes nem lehet. Már most ez ellen azt méltóztatik felhozni, hogy az államfő tekintélyét kellő ok nélkül exponáljuk ebben a kérdésben. Bocsánatot kérek, ez nem kellő ok nélkül való exponálás. Ez egy végső esetben való exponálás, amikor éppen a főváros és a fővárosi polgár-