Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-53

Az országgyűlés felsőházának 53. ülése 193A. évi április hó 12-én, csütörtökön. 115 t A belügyminiszter úr ő excellenciája a tör- i venyjavaslat indokolásában élesen rávilágít a főváros adminisztrációjában ezidőszerint fennálló állapotokra és annak, aki a viszonyokkal ismerős, meg kell állapítania, hogy nemcsak teljesen pártatlanul állapította ezt meg, hanem, ahogy az a törvényjavaslat indokolásából is kiviláglik, benne a hazáját és fővárosát féltő magyar embernek aggodalma és a felelős államíérfiúnak az a 'kötelességérzete nyilvánul meg, hogy gondoskodjék arról, hogy a rend, a polgárok boldogulási lehetősége és különösképpen az ügyeknek minden párttól függetlenül való vitele biztosíttassék. A magam részéről úgy látom a helyzetet, hogy hibáztatni kellene a belügyminiszter úr ő excellenciájának állásfoglalását és ennek a törvényjavaslatnak a benyújtását akkor, ha nem ismerné azokat az okokat, amelyeknek fennforgását a fővárosnál még a törvényjavaslat ellenzői is elismerik. Hibáztatni kellene a belügyminiszter úr ő excellenciája eljárását akkor, ha nem tudná, — bocsánatot kérek, ha itt talán tévesen mondok egy adatot, de egy nagyon értékes statisztikai könyv szerint ezek az adatok a helyesek, — hogy a főváros tiszta vagyona iöü2-ben 95 millió pengő volt, ma pedig 824 millió pengő és emellett, továbbá a polgárok nagy adózóképessége és tényleges adózási készsége mellett is igen nagy hiány fenyegeti a főváros háztartását. Hibáztatni kellene a belügyminiszter úr ő excellenciáját, ha nem látná azt, hogy bizonyos pártpolitikai szempontok mennyire hátráltatják a közérdek teljes érvényesülését; hibáztatni kellene a belügyminiszter úr ő excellenciáját akkor, ha azt tapasztalná és azt tudná, hogy a főváros ügyvitele teljesen zavartalan, kifogástalan, hogy a fővárosnál a fegyelem megfelelő, hogy ott a polgárság érdekei mindenben a legnagyobb mértékig kielégítésre találnak. Ha a fővárosnál az egész ügyvitel zavartalan, biztos és a polgárság érdekeit szolgáló lenne, és ha emellett az ügyvitel és ilyen adminisztratív tevékenység mellett a belügyminiszter úr ő excellenciája ezzel a javaslattal próbálkozást tenne azért, hogy irányt mutasson arra, hogy máskép kellene ezeket az ügyeket vinni: akkor őt igenis hibáztatni lehetne. A belügyminiszter úr azonban, amint a törvényjavaslat indokolásában mondja, — és bárki, aki a viszonyokkal ismerős, meggyőződhetik arról, hogy ez megfelel a tényeknek, — ismeri & viszonyokat, tudja, látja a bajokat, és reméli a bajok orvoslásának eszközeit megtalálni. Akkor követett volna el hibát, akkor ; volna a belügyminiszter úr ő excellenciája hibáztatható, ha ő, mint legfelsőbb fórum, nem gyakorolta volna törvényadta jogát és nem iparkodott volna a polgárság nagyrésze hangulatának, kívánságának, ennek a törvényjavas- • latnak a benyújtásával eleget tenni. Mélyen t. Felsőház! Az 1930 : XVIII. tc.-t ; az a jószándékú törekvés hozta létre, amely a nyugati országokban általánossá vált és lassanként hozzánk is átjött, hogy á köznek, a nép minél szélesebb rétegeinek mód és alkalom nyujtassék akaratának érvényesítésére az autonómia keretében, az illető törvényhatóság életének vitelében. Az 1872. évi XXXVI. törvénycikkhez képest az 1930. évi XVIII. törvénycikk az autonómia kereteit kitágította, kibővítette, több jogot, több munkalehetőséget kívánt biztosítani azoknak a szerveknek, amelyek az autonómia révén érvényesülhetnek, elsősorban is azzal, hogy beiktatta működő szervként a hivatalnoki karból álló régi tanács helyett a törvényhatósági tanácsot. Tette ezt annak reményében, hogy a törvényhatósági tanács működésével gyorsabb, hatékonyabb, szakszerűbb, a polgárság érdekeit feltétlenül hathatósabban képviselő szerv fogja végezni a munkát az azelőtt látszólag bürokratikusán dolgozó hivatalnok-tanáccsal szemben. Ez a remény, amint éppen még az ellenzék igen t. szónoka is hangsúlyozta itt, nem mindenben valósult meg. Kétségtelen tény, hogy a törvényhatósági tanács, ha a legteljesebb szakszerűséggel, a legnagyobb jóakarattal, a legteljesebb pártatlansággal, ügyszeretettel, önzetlenséggel végzi és végezte is munkáját, azt a munkát, amelyet valamikor a hivatalnoktanács elvégzett, elvégezni nem tudja, mégpedig azért nem, mert a hivatalnok-tanács bürokratikus szerv volt, amely olyan tiszteletreméltó tagokból állott, akiketa régi hivatalos múlt, a régi hivatalos tevékenység az elintézendő ügyek mibenlétéről még akkor is megfelelően tájékoztatott, ha történetesen nem voltak szakemberek. Annyit azonban az idők folyamán mindenkor megtanultak, hogy miképp pen kell minden ügyben a főváros és a polgárság érdekeit a legjobban képviselni. Nem vonom kétségbe, hogy a törvényhatósági tanács tagjainál is mindenkor megvolt ez a törekvés, kérdem azonban: volt-e rá mód, hogy ők ezt a képességüket kifej thessék 1 Ehhez idői "kell, nekik azonban erre idejük nem lehetett. Hiszen a napokban is olvastuk a lapokból, hogy a törvényhatósági tanács bizonyos ülései nem tarthatok meg csak azért, mert a Képviselőház ülésezik és így a tagok egy része másutt van elfoglalva. Engedelmet kérek, nem akar ez semmi néven nevezendő vád lenni, nem akarok egy hanggal sem azok mellé állni, akik bármiképpen is kifogásolják a törvényhatósági tanács működését és talán más szempontokat is látnak működésében, mint az abszolút objektivitást, önzetlenséget és a közérdek képviseletét. Kétségtelenül megállapíthatja azonban minden komolyan gondolkodó és az eseményeket figyelő objektív szemlélő, hogy a hivatalnoktanács munkaképessége, munkakészsége lényegesen meghaladta a törvényhatósági tanács munkásságát. A rendszer azonban súlyosabbá vált, amint a javaslat indokolásában nagyon klasszikusan ki van fejtve, súlyosbította a helyzetet az, hogy a felelőtlenség igen nagy mértékben ter

A jedt el, mert meg volt ugyan a felelőssége a törvényhatósági tanácsnak a közgyűléssel szemben, ia közgyűlés azonban bizonyos pártokból állott, a pártok képviselői voltak az illető törvényhatósági tanácstagok. Hogyan vonhatja tehát a közgyűlés ugyanazokat felelősségre'? Erre mód és lehetőség nem volt. Azt a bizonyos kollektív felelősséget isem tudta tulajdonképen a törvényhatósági tanács gyakorolni, amely valamikor a hivatalnok-tanács tagjait kötelezte és a köznek az az érdeke, amely a felelősségvállalásból minden munkásságnál reáhárul az illető működő szervekre, nem érvényesült, a köz ezt az előnyt nem látta. A hivatalnoktanácsnál meg volt az az előny, hogy felelős volt nemcsak a polgármesternek, hanem a közgyűlésnek is, ez a felelősség pedig igen gyakran érvényesült is teljes A rendszer, amelynek ez a törvényjavaslat végét óhajtja vetni, a rendes, nyugodt munkálkodás lehetősége helyett igen sok kellemet-