Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-53
Az országgyűlés felsőházának 53. ülése Vízművek 1.8 millióval, a Bszkrt. pedig 8 millióval. Az Elektromos Művek 9 esztendő alatt 119 millió pengővel gyarapították a város vagyonát, a Gázművek vagyonszaporulata ugyanezen idő alatt 25 millió pengő, a Vízműveké az utolsó három év alatt 27 millió pengő. Nem kívánom a többi üzemekre vonatkozó kimutatásokat is felsorolni itt, hanem kegyes engedelmükkel csak a Vásárpénztár esetéről kívánok megemlékezni, (Halljuk! Halljuk!) Ennek a vállalatnak a helyzete az infláció következményekép, illetőleg a régi hitelezési elvek meglazulása folytán romlott meg. Az ott észlelt hibákról többrendbeli szakértői vizsgálat alapján már 1926-ban és azóta is ismételten tájékoztatást nyertek az erre illetékes öszszes tényezők. Ha abban az időben, amikor az összes vállalatok kitakarították üzletvitelükből egy beteges konjunktúra káros következményeit, a Vásárpénztár is elintézte volna ezt, ma már isenki sem beszélne többé erről a szerencsétlen ügyről. Egyébként a fővárosnak félmilliárdnyi üzemi vagyona van. Azt kérdezem én a mi gazdasági életünk kiváló szakértőitől: vájjon olyan természetellenes tünet-e az, ha ebben a nagy gazdasági keretben az infláció következményeként 10 millió pengős veszteség mutatkozik? Nyugodt lelkiismerettel állítom, hogy a főváros üzemeiben nincs olyan gáncsolni és olyan kivetni való, mint ahogy azt némely helyekről bizonyos tendenciával terjesztik. Itt ismételten elismerem, hogy bizonyos részekben nagyobb ökonómiát lehetett volna érvényesíteni. Ha ezt Budapest főváros még sem tette meg, annak mélyreható szociális okai vannak. Egészen bizonyos, hogy a főváros a maga költségvetéséből elimináíhatta volna a deficitet, ha ridegen végrehajtja a racionalizálást a maga^ üzemi gazdálkodásában. Ennek azonban ezer és ezer, ma biztos exisztenciával bíró családnak elpusztulása és nyomorba döntése lett volna a következménye, mert a racionalizálás végeredményben annyit jelent, hogy a személyzet kisebb-nagyobb százalékát kellett volna az üzemekben megtakarítani. En pedig lelkiismereti kérdésnek tekintem azt, hogy racionalizálást csak a személyzeti létszám természetes apadásának arányában lehet és szabad a főváros üzemeiben végrehajtani. Ma a főváros üzemei magas színvonalukkal ránknézve felbecsülhetetlen értéket jelentenek; ha pedig idegen fordul meg itt, az a magyar nemzet tiszteletét viszi innen magával. T. Felsőház! Jeleztem, hogy a főváros gazdálkodásának kritikájában igen fontos szerepet játszik a fővárosi tisztviselők magasabb fizetése. Ezt a hathatós jelszót is szeretném a maga valódi értékére leszállítani. Elhiszem, hogy a politikában szükség van jelszavakra, hogy eltakarják a valóságot, azt a valóságot, amit nem akarnak megmondani. A jelszavak a gondolkodók részére takarók, a nem gondolkodókat pedig a hangzatos szavak narkózisával nyerik meg. Ha azonban félrevonom a takarót, nem tudom megérteni, miért kell a fővárost bűnbakul odaállítani azért, mert tisztviselőinek emberséges megélhetést ad. Rendelkezésemre áll itt egy igen nagy terjedelmű kimutatás, amely legutóbb n pénzügyminiszter úr felügyelete mellett készült. E kimutatás szerint 150 pengőnél kisebb havi fizetése van az állami alkalmazottak 18.7%-ának. míg a fővárosnál esak 4,9%-nak; 250 pengőnél alacsonyabb havi fizetése van az állami alkalmazottak 55%-ának. míg a fővárosiak 60%-ának; közepes 19 S A, évi április hó 12-én, csütörtökön. 113 havi fizetést az államnál és a fővárosnál egyenlően a személyzetnek 32%-a élvez. Ha azonban szembeállítjuk az 500 pengőnél magasabb fizetésű alkalmazottakat, akkor az állami csoportban 11.9%-ot, a fővárosi alkalmazottaknál azonban csak 8%-ot találunk. A fővárosnál tehát az alacsonyabb fizetési csoportokban többet kapnak az alkalmazottak, mint az államnál, míg a magasabb fizetésűek az államnál vannak többségben. Ehhez járul, hogy az államnál sokkal kedvezőbbek az előlépési viszonyok, mint a fővárosnál és így sokkal többen érik el a magasabb fizetési fokozatokat, mint a fővárosnál. Az állami nyugdíjasok 43%-a nem éri el a 150 pengős havi nyugdíjat, a fővárosnál pedig a nyugdíjasoknak 62.9%-a nem éri el a havi 150 pengőt. A főtisztviselők fizetése sem olyan felháborító, mint ahogyan azt hirdetik. Budapest polgármesterének összes járandósága havi 2700 pengő, az alpolgármestereké 1700 pengő. Azokban az üzemekben, amelyek sok milliós fölösleget szállítanak a főváros pénztárába, a vezérigazgatónak havi 2000—2400 pengő között váltakozik összes havi javadalmazása, az állami üzemeknek hasonló állásban „lévő vezetői többet kapnak ennél a javadalmazásnál, noha ezekre az üzemekre ráfizet az állam. Mielőtt ezt a témát elhagynám, rá kell mutatnom arra is, hogy Budapestnek világvárossá fejlődésében jelentős része van annak a hagyományos közszellemnek, amely Budapest tisztviselői karát áthatja. A főváros adminisztrációjának sajátszerűsége nagyobb felkészültséget, tágabb látókört és egyetemesebb érdeklődést kíván a tisztviselőktől. Fontos kötelesség hárul ezekre a tisztviselőkre a hivatalon kívül is, a társadalmi életben, ahol állandóan együtt élnek a polgársággal. A polgárság régi hagyományok alapján megkívánja ezt a maga tisztviselőitől. örömmel állapítom meg, hogy a főváros tisztviselői kara minden tekintetben olyan magas színvonalon áll, amelyre büszke lehet a főváros közönsége. Az elmúlt években több izben volt módom rá, hogy nagy szenzációkká felfujt és panamavádak ködébe burkolt ügyekben vizsgálatot folytassak. A vizsgálatok legtöbb esetében a fővárosi tisztviselőik teljes erkölcsi érintetlenségben kerültek ki a vádaskodásból. Az a körülmény, hogy ebben a nagy testületben akadnak imitt-amott sajnálatos elbotlások, nem vonhat le semmit abból a tiszteletből és elismerésiből, amely a főváros egész tisztviselői karát joggal megilleti. (Ügy van! a balközépen.) Ezek után bátor vagyok rátérni a főváros és a vidék kapcsolatára, (Halljuk! Halljuk!) amelyről bátor voltam megemlíteni, hogy ebben a vonatkozásban is olyan közhangulat van kialakulóban, hogy azt szó nélkül hagyni nem lehet. Budapest lakosságának nagyarányú megnövekedése a vidékről történt bevándorlásnak következménye. A statisztika azt mutatja, hogy az elmúlt ötven esztendős időszakban a lélekszám szaporulatának 78%-a vidéki bevándorlásból eredt. Ha ez a nagy tömeg, amely kénytelen volt a maga szülőföldjét elhagyni, mert ott nem talált megélhetést, túljutott volna az ország határain, egészen bizonyosan élveszett volna a népek tengerében. (Epv hang a középen: Es igaz!) A főváros tehát többszázezer magvar családot mentett meg a magyar életnek. (Ügy van!) A koronázási dombokat úgy szokták emelni, hogy az ország minden vármegyéjéből hoznak 16'
