Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-53

108 Az országgyűlés felsőházának 53. ülése 193 U. évi április hó ,12-én, csütörtökön. latban és mintha nekem nem elfogadnom, de visszautasítanom kellene ezt a törvényjavaslatot. Nem így van. Sokkal több ebben a törvényjavaslatban az, amit én jónak, helyesnek és minél hamarabb megvalósítandónak tartok. Amiről nem beszéltem, azért tettem, mert ezek ellen nincs kifogásom.^ Ismételten hivatkozom arra, hogy a mai nehéz időkben sok tekintetben egy szükségjavaslattal állunk szemben. Nem a régi jó idők boldog eszményéből, nem elvont elméleti magaslatokból kell nézni ezt a javaslatot, hanem az élet szempontjából, az annyi küzdelemmel, megpróbáltatással, vis majorral dolgozó élet szempontjából. Nekünk, nem először mondom el erről a helyről, a mai nehéz időkben abszolút jók helyett be kell érnünk relatív jókkal is, tehát be kell érnünk egy törvényjavaslatnak relatív jó eredményeivel is. Az én szememben mindenesetre osak elismerés illeti a kormányt, elsősorban a belügyminiszter -urat, hogy ilyen sziszifuszi munkába mert belefogni, mert ehhez bizonyos férfias bátorság kell és hogy teljes egyéni felelősségének súlyával nyílt mellel ki mert állani a fórumra. Mélyen t. Felsőiház! Azt hiszem — és ebben igazat adnak nekem igen t. tagtársaim, — hogy mi itt a Felsőházban nem a politika, nem a pártpolitika, hanem az államérdek, a közjó, a közérdek, a kormányzat, a közigazgatás magasabb szempontjaiból nézzük ezt a törvényjavaslatot. (Ügy van! Ügy van!) Es ha valóban úgy lesz, — én azt hiszem, úgy lesz, — hogy az új törvény többé vagy kevésbbé segíteni fog azokon az inkonvenienciákon, azokon az egészségtelen állapotokon, amelyeket a belügyminiszter úr indokolása és nyilatkozatai feltártak, ha ez a törvény csakugyan a közjót, Budapest polgárainak a közérdekét az eddiginél nagyobb mértékben tudja biztosítani: akkor megnyugvással nézhetünk erre a javaslatra. En a magam részéről a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Bipka Ferenc ő méltósága. Ripka Ferenc: Nagyméltóságú Elnök Úr! Mélyen t. Felsőház! Kötelességemnek érzem, hogy a tárgyalás 'alatt lévő törvényjavaslathoz hozzászóljak. 28 esztendőt töltöttem a fővárosi autonómiában és 9 es'ztendőn át álltam Budapest élén. Átéltem és átéreztem Budapestnek közel három évtizedes életét és ez alatt részese lettem a fővárosi polgár lelkiségnek. Megtanultam tisztelni és szeretni ezt az életet. Láttam, hogy tud beleolvadni Budapestbe sok-sokezer vidéki nemes magyar szív, amely megérezte azt a hatalmas erőt, amely ezt a várost Európa egyik legszebb és legnagyobb metropolisává emelte. Én a politikai szempontok teljes mellőzésével, tiisztán a budapesti polgár lelkiségével kívánok ehhez a javaslathoz hozzászólani. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt ki kell jelentenem, hogy a belügyminiszter úr egyénisége iránt a legnagyobb tisztelettel viseltetem^ és sohasem kételkedtem az ő hazafias jószándékában. Ha mégseim ifogadom él a törvényjavaslatot, ennek oka nem a politikai bizalmatlanságban, baineim tisztán a budapesti polgár önérzetében rejlik. Ez a törvényjavaslat, különösen annak indokolása, olyan nagyfokú bizalmatlanságot éreztet a fővárossal szemben, hogy az vádiratként hangzik és az ember szinte várja a büntető paragrafusokat, amelyek alapján ítéletet mondanak Budapest felett, A javaslat, miként a címe is mutatja, az 1930 : XvHZ te. egyes rendelkezéseinek módosításáról szól. Az indokolás elsősorban a főváros pártpolitikai életét kárhoztatja. Az a vád. hogy úgy az ügyek intézésében, mint pedig a tisztviselői állások betöltésénél és az előléptetéseknél is, pártpolitikai szempontok az irányadók. Az indokolás szerint a bajok főoka a törvényhatósági tanács, és hogyha ezt megszüntetjük, akkor meg fog szűnni a pártok befolyása is és helyreáll a közigazgatás egyes szervei között szükséges egyensúly. Az indokolás szerint ezért kell megváltoztatni az 1930-as törvénynek egyéb rendelkezéseit is, így magának a törvényhatósági bizottságnak az összetételét, a főpolgármester, a polgármester és az alpolgármesterek választási módját, az ellenőrzésnek, illetőleg a számszéknek szervezetét, az üzemek berendezkedését. Szükség van, a főváros háztartásában és üzemi gazdálkodásában mutatkozó rendellenességek kiküszöbölésére. Az indokolás szerint a fővárosi tisztviselőknek túlmagas a fizetésük, a főváros költségvetése 10—25 imillió pengős deficitet mutat és ezt csak úgy lehet eliminálni, ha az egész vonalon a legmesszebbmenő, a legszigorúbb takarékosság elvei érvényesülnek. (Ügy iian! Xlgy van!) Az indokolás felveti a kérdést, hogy vájjon ezeket a rendelkezéseket végre tudja-e hajtani mágia a törvényhatóság és megadja errera kérdésre a választ is, mondván, hogy a pártpolitikai befolyás alatt álló törvényhatósági bizottság erre nem képes és ezért a főváros háztartásának ren'rlezése érdekében elkészítendő belügyminiszteri tervezet végrehajtását az autonómia mellőzésével a főpolgármesterre kell bízni. Mélyen t. Felsőház! Ez az intézkedés olyan megszégyenítő gyámság alá helyezi ennek a városnak magas kultúrfokon álló önérzetes polgárságát, hogy ennek vagy a legnagyobb fokú elkeseredés, vagy pedig, ami még ennél is rosszabb, a közügyek iránti közömbösség, a közügyektől való tartózkodás lesz a következménye. A ikormány a nemzet különféle tényezőinek egyesítését tűzte ki céljául. En lelkes örömmel támogatom ezt a törekvést. De úgy gondolom, hogy azt a nemzetet, amelyet én egyesíteni alkarok, minden erkölcsi értékében igyekeznem kell megerősíteni, hogy annál biztosabban építhessem fel rá a jövőt. De a főváros önérzetének lerontását nem tartom erre alkalmasnak. Mert mit tudunk ennek helyébe állítani, ha ezt elveszszük, mivel feleljünk annak a millió polgárnak, a/mikor azt kérdezi, hogy miért vesszük el az autonómia jogait

1

? Vagy ki meri ázt^mondani magáról, hogy: én mindent jobban és helyesebben tudok megcsinálni, mint azok, akik évtizedeiken át itt élnek és itt dolgoznak a főváros közéletében és akik ismerik ennek a polgárságnak a lelkületét. Elismerem, hogy az 1930-as törvénynek vannak hiányai. Ezekre rá is fogok mutatni. De ezek nem szolgálhatnak f okul arra, hogy a hagyományokon alapuló fővárosi autonómia ilyen módon megcsonkíttassék. Nem kellett volna az indokolásiban a fővárosi autonómiát sértő módon beállítani, már csak azért sem, mert hiszen az autonómiák iránt való tisztelet minden magyar embernek természetében rejlő sajátosság. Ezzel a magyar nemzeti jellem alapjait ingaihatjuk meg. Nem lehet és nem szabad azt mondani, hogy az ország legműveltebb városa a maga tehetetlenségében nem tud rendet csinálni a maga portáján s nem tudja megér-