Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-52

Az országgyűlés felsőházának 52. ülése 1 A névmagyarosítások a XIX. század másodikharmadik évtizedében az íróiknál, művészeknél, színészeknél kezdődtek el, akik a legtöbbször hatósági engedély nélkül is választottak maguknak magyar nevet. Érdemesnek tartom megjegyezni, hogy a legmagyarabb színésznő, majdnem négy évtizedig a direkt cseh hangzású Blaha néven szerepelt a színpadon és hogy az alakjaiban, nyelvében, tárgyában legmagyarabb regényíró, Mikszáth, tulajdonképpen szintén szláv nevet viselt. Az abszolutizmus alatt szüneteltek ezek a névmagyarosítások. Szomorú jelenség, hogy magyar, vagy a forradalomban kompromittált neveket egyesek megváltoztattak olyanra, amely felülről jobban hangzik. Az 1867-es kiegyezéssel esik össze a tömeges névmagyarosítás. Wenckheim Béla akkori belügyminiszter minden korlátozás nélkül megengedte, hogy Ibárki, bármilyen nevet választhasson. Maliciózus barátai azt mondották reá, hogy azért engedte ezt szabadjára, (mert tudta, hogy Wenekheimre senki sem fogja magyarosítani a nevét. Ennek a kérdésnek voltak^ bizonyos szertelenségei, visszaélései és kinövései is. Nem néz^ ték az illető előéletét, nem nézték, hogy milyen célból akarja ezt csinálni és szabadjára engedték a magyar történelmi neveket. Akárki tetszés szerint nádorispánok nevét vehette fel, lehetett Gara, Perényi, Héderváry, Báthory. Aki egy kissé szerényebb volt, az megelégedett a Károlyi, Széchenyi, Vécsey névvel is és a régi Arpádkori nemzetségek leszármazói, akik 600 esztendőn keresztül mindig féltő óvatossággal vigyáztak arra, hogy nevükhöz még csak a legkisebb folt se tapadhasson, a Kendék, Kállayak, Szemerék, Badók, a magúk nevével nagyon sokszor a törvényszéki rovatban találkoztak. Az ember elismerheti a névváltoztatásnak, névmagyarosításnak, jogosultságát, de kétségtelen, hogy ennek voltak kinövései, visszaélései és nagyon sok esetben tradíciókat, sőt jogos magánérdekeket sértettek. A komimunizmus bukása után egy ideig az ellenkező végletbe csaptunk. Nem engedélyezték a névváltoztatásokat, illetőleg csak kivételes esetekben. Mi mindig az egyik végletből a másikba szoktunk átmenni; a jelenlegi kormány a másik végletbe csapott: nemcsak ihogy felemelték azt a zsilipet, amely eddig akadályozta a névváltoztatást, — ami rendben van, — nemcsak hogy társadalmilag propagálják, — ami szintén rendben van, — hanem azt is megtették, amit eddig még egyetlen magyar kormány sem tett meg, hogy kiadták ezt a rendeletet, (Felkiáltások bálfelől: Nagyon jól tették! Helyesen tették!) amelyben meghagyják, hogy mindenki változtassa meg idegen hangaású nevét. Igen t. Felsőház! En elismerem a névmagyarosításnak rendkívül üdvös voltát, elfogadhatom — aminthogy nem fogadom el — azt az ebben a rendeletben kimondott elvet, hogy minden magyar emíb érnek tmagyar nevének kell lennie, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Az nincs kimondva!) de én azt, hogy a kormány rendeletet ad ki, mégsem tartom szerencsésnek, sőt aggályosnak tartom. Miért"? Azért, mert mi itt ezer esztendőn keresztül nemzetiségekkel voltunk telítve, itt hétnyolc nagyszámú, tekintélyes nemzetiség élt A magyar nyelv, amely egyike a legkifejezőbb nyelveknek, amelynek nagyon sok szinonimája van és amely majdnem minden kifejezésre megtalálja a megfelelő szót, nem tudja megtenni azt a különbséget, amelyet megtesz ^3h. évi április hó 5-én, csütörtökön. 97 a latin, megtesz a német, sőt megtesz még a szláv is. Ez a szó, hogy Hungarus, nemcsak nyelvileg magyart jelent; ez jelentette Magyarország minden állampolgárát nyelvi különbség nélkül. Német egyetemek anyakönyveiben találhatjuk a régi időkből ezt a feljegyzést: Hungarus linguae germanae, Ungar deutscher Zunge. Ez azt jelentette, hogy az illetőnek állampolgársága magyar, de nyelvében nem az. Ugyanez megvan a tótban és nem véletlen, hogy a mostani cseh állam az egész Felvidéken eltiltotta az Uhersko és az uher szók használatát, mert ezek a szók egész NagyMagyarországot jelentették és (helyükbe Magyarsko-t és magyar-t tett, mert Uherskohoz tartozott, illetőleg uher volt az a felvidéki tót is. A mi feldarabolásunknak egyik teljesen alaptalan, de egyik légerő sefeib indoka az volt, hogy azt mondották: Magyarország ezer esztendőn keresztül elnyomta a nemzetiségeket, elkobozta nyelvüket,^ erőszakosan magyarosított. Itt a t. Felsőházban természetesen nem kell mondanom, hogy ez egyike a legnagyobb és legigazságtalanaibb hazugságoknak. Ezzel szemközt nekünk egy nagyon erős, mindenki által megérthető, kitűnő argumentumunk volt, mert nem kellett egyébre rámutatnunk, csak arra, hogy közvetlenül a háború előtti időben, almikor állítólag ez az elnyomás a legnagyobb volt, amikor az Apponyi-féle iskolarendelet jött, amelyet annyira elleneztek, abban a nemzetiségeket állítólag legjobban elnyomó időben Magyarország hercegprímását — aki nemcsak a legfőbb egyházi hatóság, hanem egyúttal a legnagyobb közjogi méltóságok egyike is volt — Csernoch Jánosnak hívták, a (miniszterelnököt Wekerlének, a pénzügyminisztert, később az Osztrák-Magyar Bank kormányzóját Popovicsnak, a közigazgatási bíróság elnökét pedig Wlassics Gyulának. Hát lehet-e nemzetiségek elnyomásáról beszélni akkor, amikor az ország négy legfőbb polcán álló dignitárius közül az egyiknek neve tót, a imásiké német, a harmadiké szerb, a negyediké pedig horvát hangzású volt! Nem szólok egy szót sem, ha magyarosítják a neveket, de nagyon aggályosnak tartom, ha ezt rendeletekkel akarják szabályozni. Ezzel elsősorban a még ma is közöttünk lévő nemzetiségeknek az érzékenységét sértik, -másodsoriban pedig — ez a fontosabb, de erre részletesen kitérni nem akarok — méltóztassanak elképzelni, hogy ez azokkal szemben sem nagyon bölcs dolog, akik ma nem tartoznak Magyarországhoz, akiket azonban ml, igenis, yiszszavárunk. A rendeletnek azt az indokolását, — mert hiszen van benne egy indokolásszerű dolog is — hogy a mi külföldön szereplő sportembereinknek idegen hangzású neve homályt vet a magyar nemzetre, én sokkal kisebb jelentőségűnek tartom, mkitsemi hogy ezzel szemben iszem elől 'téveszthetném a sokkal magasabb és általánosabb .szempontokat. Ezt a rendeletet kiadták már több mint egy fél esztendeje. Méltányolom a kormánynak e rendelet kiadásával tanúsított jóakaratát, nemzeti érzését, magyarságát, mégis nagyon kérném a kormányt, hogy az elmondott szempontokra való figyelemmel, legalább egy bizonyos nyilatkozatot tegyen itt meg; mert más az, amint itt fenn kiadják a rendeletet és egészen más, amint azt lent felfogják. Ami idefenn óhaj, az odalenn nagyon sokszor paranccsá vá14*