Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-46

444 Az országgyűlés felsőházának 4-6. ii őri esküt letenni, mivégből a főméltóságú kormányzó úr az országgyűlés együttes ülé­sén meg fog jelenni. Az ünnepélyes beiktatás az országgyűlés együttes ülése után délután 12*45 órakor fog a királyi várpalotában az országgyűlés tagjai­nak jelenlétében megtörténni» A megjelenés úgy az országgyűlés együt­tes ülésén, valamint az ünnepélyes beiktatáson díszben, vagy akik díszmagyar ruhával nem rendelkeznek, polgári ünneplő ruhában a bel­földi rendjelek nagykeresztjeinek szalagjai­val, katonatiszteknél pedig szolgálati jelvény­nyel is történik. Budapest, 1933. évi július hó 7. — Göm­bös s. k.» Elnök: A bejelentés tudomásul szolgál. A Képviselőház elnökével történt szóbeli megállapodás alapján abban a helyzetben vol­tam, hogy az együttes ülés idejét kitűzhettem, amiről t. tagtársaim már értesítést kaptak. Ez alkalommal azonban még egyszer köz­löm, hogy a koronaőr megválasztása céljából a két Ház együttes ülését az Országház ku­polacsarnokában folyó hó 12-én, délelőtt 10 órakor fogja megtartani. Bemutatom a Képviselőház elnökének át­iratát, amelyben értesít, hogy a Képviselőház folyó évi július hó 5-én tartott ülésén javas­latára hozzájárult ahhoz, hogy az 1926:XXII. te. 32. §-a alapján kiküldendő országos küldött­ség öt tagja a Képviselőház részéről megvá­lasztassék; egyben kimondta, hogy e határo­zatáról a Felsőházat értesíteni fogja. Tudomásul szolgál. Ezzel az elnöki bejelentésemmel kapcsola­tosan — az 1926:XXII. te. 32. §-ában foglalt rendelkezésekre való utalással, miután e tör­vény szerint a kiküldendő országos küldött­ségbe a Felsőház is választ öt tagot — felte­szem a kérdést, méltóztatnak-e hozzájárulni ahhoz, hogy az 1926:XXII. te. 32, §-a alapján kiküldendő országos küldöttség öt tagja a Felsőház részéről is megválásztassék, igen, vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondom a ha­tározatot, hogy javaslatomhoz a Felsőház hoz­zájárult és az országos küldöttség felsőházi tagjainak megválasztása iránt a legközelebbi ülés napirendjének kitűzésekor teszek majd javaslatot. Bemutatom a Képviselőház elnökének át­iratát, amelyben értesít, hogy a Képviselőház folyó évi július hó 7-én tartott ülésében a 33-as országos bizottságba gróf Bethlen István, Biró Pál, Bud János, gróf Esterházy Móric, Éber Antal, Gyömörey Sándor, Ivády Béla, Kállay Tibor, Kenéz Béla, Kozma Jenő, Laka­tos Gyula, Marschall Ferenc, Mayer János, Nagy Emil, Péntek Pál, Kassay Károly, Schandl Károly, gróf Sigray Antal, Sztra­nyavszky Sándor, Temesváry Imre, Ugrón Gá­bor és Wolff Károly; az 1926:XXII. te. 32. §-a alapján kikül­dendő országos küldöttségbe pedig Illés Jó­zsef, Nagy Emil, Eassay Károly, Wolff Ká­roly és Zsitvay Tibor képviselőket válasz­totta meg. Tudomásul szolgál. Jelentem, hogy a m. kir. Közigazgatási Bíróság a Pécsi M. kir. Erzsébet-Tudomány­egyetemen 1932. évi december hó 5. napján tartott felsőházi tag- és póttagválasztás ellen Kérészi Zoltán, Bozóky Géza, Printz Gyula. Irk Albert és Dambrovszky Imre pécsi lako­sok által beadott panaszt 1933. évi május hó íse 1933. évi július hó 11-én, kedden. 5. napján tartott nyilvános ülésében az 1926:XXII. te. 38. §-a alapján vizsgálat alá vette s a 2726/1933. számú ítélete szerint a pa­naszt érdemi bírálat nélkül visszautasította. Tudomásul szolgál. A Közigazgatási Bíróság ítélete Pékár Mi­hály felsőházi tag végleges igazolása végett kiadatott az igazoló bizottságnak, az ítélet másolata pedig letétetik a Ház asztalára. Jelentem továbbá, hogy a m. kir. Közigaz­gatási Bíróság Wagner Jenő bácsbokodi la­kosnak és 22 társának Bács-Bodrog vármegye törvényhatósági bizottsága által az 1932. évi december hó 7. napján megtartott felsőházi tag- és póttagválasztás ellen együttesen be­adott panaszát 1933. évi május hó 2. napján tartott nyilvános ülésében az 1926:XXII. te. 38. §-a alapján tárgyalás alá vette és 3021/1933. K. szám alatt kelt ítélete szerint a panasznak helyt nem adott. Tudomásul szolgál. A Közigazgatási Bíróság ítélete Latinovits János felsőházi tag végleges igazolása végett kiadatott az igazolóbizottságnak, az ítélet másolata pedig letétetik a Ház asztalára. Bemutatom a miniszterelnök úr átiratát, amelyben értesít, hogy a hadirokkantak és más hadigondozottak ellátásáról szóló, az országgyűlés képviselőháza és felsőháza által közös egyetértéssel alkotott törvény, mint az 1933 :VIL te. az Országos Törvénytárban ki­hirdettetett. Tudomásul szolgál. Jelentem, hogy a naplóhitelesítő bizottság által elfogadott sorrend szerint Végh Endre és gróf Wenckheim József felsőházi tagok következnek naplóhitelesítőkül. Tudomásul szolgál. Tisztelt Felsőház! A Képviselőháztól beérkeztek: a Rómában 1932. évi július hó 5. napján kelt magyar-olasz légiforgalmi egyezmény be­cikkelyezéséről, a pénzügyminiszter bányahatósági jogköré­nek a kereskedelemügyi miniszterre történt átruházásáról, a szeszcsempészetnek a tengeren való meg­akadályozása tárgyában 1932. évi november hó 23-án Budapesten kelt magyar-finn megálla­podás becikkelyezéséről szóló törvényjavasla­tok, valamint a m. kir. pénzügyminiszter jelentése az egyes törvényhatósági joggal felruházott és megyei városok részére az 1929:XXIX. te. 3. és 6. §~ai alapján engedélyezett rendkívüli házadómentesség ^tárgyában, végül a Képviselőház zárszámadásvizsgáló 'bizott­ságának jelentése a magyar államnak 1931/32. évi zárszámadásáról és a M. kir. Legfőbb Állami Számvevőszéknek errevonatkozó jelen­téséről. Mindezek a törvényjavaslatok és jelenté­sek — előzetes tárgyalás és jelentéstétel vé­gett — kiadattak a Felsőház illetékes bizottsá­gainak. Ezek a bizottságok jelentéseiket — a pénz­ügyi bizottságnak az 1931/32. évi zárszámadá­sokra vonatkozó jelentésének kivételével — benyújtották, azok kinyomattak, szétosztattak és a házszabályok szerinti 3 nap közbevetésé­vel a mai ülés napirendjére tárgyalásra ki­tüzettek. Beérkezett még az alkotmányosság helyre­! állításáról és az állami főhatalom ideiglenes j rendezéséről szóló 1920:1. te. 13. §-ának újabb ' módosításáról szóló törvényjavaslat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom