Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-27

Az országgyűlés felsőházának 27, ülése 1982. évi december hó 20-án, kedden. 67 amikor itt elvi kérdésről van szó, nem tudok elég okot találni arra, hogy eltérő bírói szisztémát alkalmazzunk a törvényhozás egyes tagjai felett. (Ügy van! Ügy van!) Az igazságügyminiszter itt áll a Felsőház előtt, képviselve egy javaslatot, amely nem az ő eszmeszüleménye. Erről a helyről nagy elismeréssel kell nyilatkoznom elődömről, Zsitvay Tibor ő excellenciájáról, (Éljenzés és tans.) mint aki lángoló kitartással és rendkívüli erkölcsi erővel képviselte eddig ezt a javaslatot. Méltóztassanak nekem megengedni, hogy most az ő nyomdokaiba lépjek és olyan nyomatékkal, mint ahogy ő tette, kérjem az igen t. Felsőháztól ennek a javaslatnak elfogadását. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik: Tomcsányi Móric ő méltósága. Tomcsányi Móric: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! A parlament tagja a nemzetegész képviselője és a nemzet egyetemes érdekeinek, a közérdeknek a munkása. Azé a közérdeké, amely természetszerűen nem azonos a magánérdekkel, mert hiszen attól adott esetben sokszor el is tér; azé a közérdeké, amely nem is jelenti az egyes magánérdekek matematikai összességét, mert a közérdek az egyéni érdekeken felülemelkedő külön kollektív érdek, (Úgy van! Ügy van!) éppúgy, mint az állami akarat, a nemzeti közakarat sem az egyes egyének akarata, nem is azoknak egyszerű matematikai összetevődcse és sommázata, hanem az állami, a nemzeti akarat az egyénekből alkotott, de az egyének felett álló és külön léttel bíró államszemélyiségnek kollektív külön akarata. Ennek az állami akaratnak a legmagasabb fokon való kialakítása és ennek a nemzeti közérdeknek ugyancsak a legmagasabb fokon való megmunkálása és előmozdítása: ez a törvényhozónak valóban magasztos hivatása. Ennek a hivatásnak betöltése a dolog természeténél r fogva teljes önzetlenséget, lelkiismeretességet, a magánérdektől elvonatkozó tiszta közszellemet, a közösség iránti erős érzéket és emelkedett erkölcsi felfogást tesz szükségessé. Ez a magas erkölcsi felfogás kétségkívül legelső kelléke a törvényhozói hivatás betöltésének. Természetszerűen vannak egyéb feltételek is, — és itt mindjárt a szellemi képzettségi kelléket említhetem — de ezek másodsorba kerülnek eme erkölcsi kellék mellett. , A közéleti tisztaságnak, a közmorálnak kelléke kétségkívül megkövetelendő a közélet .minden munkásától, és így a közigazgatás szerveitől, a végrehajtó hatalom körébe tartozó közegektől is. Itt azonban mégis van valami különbség, amelyre bátor vagyok rámutatni. A végrehajtó hatalom szerveinek, nevezetesen a közigazgatás közegeinek az a hivatásuk, hogy a törvényileg már kitűzött célokat a törvényben megállapított utakon-mó-. dókon, a törvényben megállapított korlátok között végrehajtsák és megvalósítsák. Az a körülmény, hogy a közigazgatási szerveknek ez a munkája a törvények korlátai és keretei között mozog és kell is hogy ott mozogjon, ez a körülmény, illetőleg ezek a jogi korlátok Önmagukban véve garanciáját nyújtják annak, vagy legalább azt a ig&ranciát kívánják szolgálni, hogy a közigazgatás szerve az erkölcsi követelményeket is figyelembe vegye és megtartsa. Miért? Azért, mert amikor a törvényhozó a törvényt meghozta, a jogot megalkotta, akkor a jogalkotás munkája közben a morál követelményeit is figyelembe vette? hiszen a jog és morál egymással nem lehet ellentétben. Amikor tehát a közigazgatás munkáját a törvény a jogi korlátok közé szorítja, ez a jogi korlát — ismétlem •— egyúttal biztosítéka annak is, hogy a közigazgatási tisztviselő a morál követelményeinek is eleget fog tenni. Más a helyzet azonban a tör vény hozótestület tagjaira nézve. A törvényhozótestület résztvesz magának a törvénynek, a legfőbb jognak megalkotásában, az állam szuverén akaratának kialakításában, amely szuverenitás nem ismer jogi korlátokat. Éppen ezért kell fokozottabb mértékben érvényesülniük a morális követelményeknek a törvénylhozótestület tagjaival szemben, mert velük szemben ilyen külső, tételes jogi, megfogható korlátok nincsenek. Valóban a törvényhozótestület, annak tagjai és az államfő már szinte kiemelkednek bizonyos mértékben a külső jog korlátai közül, felülemelkednek ezeken és felemelkednek llami élet legmagasabb etikai szférájába. Minél magasabb polcon áll egy szerv az állami szervek hierarchiájában, a dolog természeténél fogva annál kevesebb a külső jogi ellenőrzés és ennek megfelelőleg annál erősebbnek kell lennie a belső kontrolnak, a lelkiismeret kontroljának. Az előttünk fekvő törvény javaslat ennek a köztisztességnek, a közmorálnak elveit kívánja szolgálni a törvényhozótestület tagjaival szemben. En magam is elismerem és osztozom az igazságügyminiszter úr ő nagyméltóságának abban a nézetébem hogy kétségkívül az erkölcsnek garanciát ez a törvény sem képes, mint ahogyan semmi törvény sem képes, kimerítően, 100%-ig biztosítani, mindig lesznek olyan lelki motívumok, amelyeket a jog nem tud utóiérni és nem tud megfogni. Hiszen tudjuk, — sajnos, a napi élet mutatja a magánéletben éppúgy, mint a közéletben — hány ember jár borotvaélen a törvényeknek, a jognak parancsai között, hogy azoknak büntető rendelkezéseit megkér ülje» hány ember táncol kötéltáncot a paragrafusok között húzott.drótfonalon balanszírozva jobbrabalra és vigyázva, lélekzetfojtva vigyázva arra, hogy le ne zuhanjon a törvény büntetőparancsainak mélységeibe. Természetes azonban, hogy az a körülmény, hogy a jog mindent megfogni nem tud, éppenséggel nem kisebbítheti azt a törekvést, hogy a törvényhozás legjobb belátása és legnemesebb igyekezete szerint szabályozza jogilag is a kérdéseket és lehetőleg kiküszöbölje a jogba és az erkölcsbe ütköző cselekedeteket. Éppen azért őszintén üdvözlöm e törvényjavaslat benyújtásának tényét, és csekély személyem részéről szintén csak elismeréssel emlékezhetem meg elsősorban a Képviselőház munkájáról, amely olyan alapossággal, annyi önzetlenséget tanúsító lelkülettel és az erkölcs követelményeit figyelembevéve alkotta meg ezzel a tartalommal ezt a törvényjavaslatot. Éppenúgy me^ kell hajtanom elismerésem zászlaját az előző kormány feje, gróf Károlyi Gyula volt miniszterelnök úr felé is (Éljenzés jobbfelől) aki fegyvertársával, az akkori igazságügyminiszter úrral együtt annyi energiával, annyi következetességgel képviselte az összeférhetlenségi törvényjavaslatot és az ennek a Javaslatnak alapjául szolgáló erkölcsi elveket, és aki oly hű munkása volt a közéleti morálnak, az erkölcsi köztisztaságnak. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Nem lehetek fukar az elismeréssel a jelen kormány iránt sem, nevezetesen elsősorban az igazságügyminiszter úr ő nagyméltósága iránt, aki ezt a javaslatot, amely 11*